Nem minden lovas versenyen lesz OMSZ mentő

Csak a kiemelt lovas versenyekre kell majd OMSZ mentő, más versenyek egészségügyi biztosítását az OMSZ által kijelölt alternatív szolgáltatók végezhetik – a vonatkozó rendelet változása kapcsán egyeztettek a Magyar Lovas Szövetség és az Országos Mentőszolgálat vezetői.

Hétfőn délután Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke és Stróbl Dorottya főtitkár az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával, Burány Bélával találkozott. A megbeszélés fő témája az április elsején hatályba lépett mentésről szóló 5/2006.(II.7) EüM rendelet volt, melynek értelmében az “OMSZ látja el a lovassport-rendezvények egészségügyi biztosítását.”

A két szervezet képviselői megállapodtak, hogy a rendelet szabályozásainak betartása érdekében együttműködési megállapodást kötnek, mely a következőket fogja tartalmazni:

  • A versenyrendezőknek bejelentési kötelezettségük lesz az OMSZ felé.
  • A Szövetség meghatározza azoknak a kiemelt versenyeknek a körét – várhatóan nemzetközi versenyek és országos bajnokságok – ahol az OMSZ közreműködése kötelező.
  • Az OMSZ meghatározza azoknak az alternatív szolgáltatóknak a körét, akik az egyéb versenyek esetében az egészségügyi biztosítás szolgáltatójaként választhatók.
  • Az együttműködési megállapodásban a felek közösen értelmezik a rendelet vonatkozó szabályait.

A Magyar Lovassport Szövetség vezetői bíznak abban, hogy az OMSZ-szel kötött együttműködés lehetővé teszi a rendelet szabályozásainak megfelelő működést, és a versenyrendezők a jövőben is a megszokott költségek mellett tudják a versenyeik egészségügyi biztosítását megrendelni.


Az alább felsorolt, Országos Mentőszolgálattal szerződést kötött, magán mentő szervezetek szolgáltatásait vehetik igénybe a versenyrendezők:

A listát az OMSZ tájékoztatása alapján a Magyar Lovassport Szövetség folyamatosan frissíti.

2015.04.14. Forrás: Magyar Lovas Szövetség
Frissítve: 2016.04.28.

Hozzászólások