Létesítmények

Remekül vizsgáztak a lovas létesítmények

 

Az Olimpián résztvevő lovak számára kiépített elsőosztályú létesítmények kiválóan vizsgáztak a helyi Állatjóléti Tanácsadó Csoportnál (Animal Welfare Group, AWAG). A szakértők július 24-én járták be a helyszínt.

A szervezők természetesen igyekeztek figyelembe venni a helyi adottságokat, és minden lehetséges problémát számba venni a szúnyogok támadásától az időeltolódáson át egészen a hőségig. Igyekeztek meggyőződni arról, hogy a helyi és a csapatokkal érkező állatorvosok együttműködése zökkenőmentes legyen.

Az istállók mellett állatorvosi klinika, és karantén bokszok is helyet kaptak, emellett valamennyi létesítmény klímája szabályozható mobil, vagy beépített hűtőrendszerek segítségével. A lovak kényelme érdekében figyelemreméltóan nagy helyet biztosítottak az istálló bokszaiban, és létrehoztak egy homokos bokszot is, ahol kedvükre hempereghetnek és pihenhetnek a négylábúak.

 

A Sha Tin istállói készen állnak a lovak fogadására

 

Az olimpiai istállókomplexum négy légkondicionált tömbből áll, és 224 boksszal rendelkezik. 200 ló részvételére lehet számítani, de emellett még 25 légkondicionált „tartalék” boksz található a létesítményben. A bokszok mérete 3,6 x 3,6 m.

A kivitelezés során igyekeztek minden lehetséges tényezőt figyelembe venni, hogy maximális biztonságot és kényelmet biztosítsanak az értékes négylábúaknak. Az állatjóléti szempontok kiemelt hangsúlyt kaptak, hogy a lovak tágas és kellemes környezetben pihenhessenek.

Az építkezés során a környezetvédelem is fontos volt, így az istállók fából és bambuszból, míg a padló gumi borítása használt autógumikból készült. A légkondícionálás és a világítás a normál istállókban megszokottnál 30%-kal kevesebb energiát fogyaszt. A központi klímarendszer egyenletes 23 fokos hőmérsékletet biztosít minden istállóban. Emellett építészeti megoldásokkal is gondoskodtak arról, hogy a megfelelő légáramlás a klímarendszer egy esetleges meghibásodása esetén is biztosított legyen.

A lovak biztonsága érdekében egy zárt kamerarendszer pásztázza a létesítményt. A balesetek elkerülése érdekében az istállókban nem találhatóak éles, kiálló részek.
Az Olimpiai Játékok istállómestere, Tony Shea azt nyilatkozta, hogy „ezek az istállók hatcsillagos elhelyezést biztosítanak”.

 

Forrás: www.equestrian2008.org
Frissítve: 2023.05.03.
Fotók: Canva

Hozzászólások