A 26 éves profi lovas múlttal rendelkező, szókimondó Panyi Györgytől ezúttal azt tudhatod meg, mire figyelj, ha sötétben lószállítót vontatsz – avagy vezetésbiztonsági tréning lovasoknak.
Versenyen voltunk a mohácsiakkal, és volt pár ló tőlem is. Este későn értünk Mohácsra, s amint lepakoltunk indultam is a maradékkal Kalocsára. Ne gondold hogy álmos voltam, hiszen úgy éjjel egy óra tájékán az ember még friss mint az illatos virág, de hát gondolom te is így vagy ezzel. Már valahol Sükösd és Dusnok között jártam, egyre gyakrabban kellett szigorúan, összeborzolt szemöldökkel, kiguvadt szemekkel belemerednem az éjszakába, amit azért kellett csinálni, hogy Álommanót elijesszem, mert a kis tetű azért csak próbálkozott.
Na, ahogy ott szlalomozok mindkét térfélen – úgy is mondhatnám, hogy bejátszottam az egész pályát -, egyszer csak jön szembe egy autó. Próbáltam még nagyobbakat paslogni, nehogy benézzem a felezővonalat, az autó egyre közeledett, én meg sasoltam összehúzott szemekkel, hogy ne vakítson el. Ebben a pillanatban vettem észre az én sávomban közvetlenül előttem a végzet lovasainak sziluettjét. Nevezik őket az Apokalipszis lovasainak is, akik egyébként négyen vannak, s a jövendölés szerint, ha majd eljő a végzet megjelennek.
Nem mondhatnám, hogy megjelenésük kifejezetten jót tett az idegeimnek, hiszen a pulzusom rögtön lement háromszázra, a vérnyomásom meg stabilizálódott úgy 200/190-nél, szóval minden együtt volt egy jó kis relaxációhoz. Nyugalmamat nem zavarta meg a következő másodpercben bekövetkező felismerés sem, hogy ezek csak hárman voltak, kettő ment elől, egy pedig mögöttük. A következő pillanatban már az is kiderült, hogy nem lovasok hanem biciklisek, és ha a technika fejlődését vesszük alapul, akkor ez egyáltalán nem mond ellent a dolognak, hiszen az Apokalipszis lovasainak is haladniuk kell a korral. Az meg hogy miért voltak hárman abszolút kézenfekvő, hiszen annak idején az Englisch praxisában is úgy dolgoztak az állatorvosok, hogy három szolgálatban, egy pedig szabad volt. Igen ám, de legalább valaki elpofázhatta volna nekik, hogy tegyen arra a biciklire lámpát, mert ma már nem úgy van mint ezer éve, hogy elég volt ha sütött a holdvilág.
Nos, ez alatt a két másodperc alatt ennyire jutottam a gondolkodásban, ami egyébként nem szokott sűrűn előfordulni nálam, mert elég jól bírok takarékoskodni az elemekkel. Már annyira közel voltak, hogy a fékezéssel csupán annyit értem volna el, hogy talán egy másodperccel később halnak meg, nem maradt másik lehetőség mint félrerántani a kormányt, az utolsó pillanatig kitartani a másik sávban, majd amikor már szinte érintőre odaért a másik autó, vissza az én sávomba nehogy ütközzünk.
A lovak hirtelen mind elfáradtak, lefeküdtek, Tv maci magához ölelte Paprika Jancsit, csak egyedül nekem volt tele a ……m (a hócipőm). Amint sikerült megakadályoznom, hogy felboruljunk, megálltam kitettem a vészvillogót és kiszálltam az autóból. Erre csupán a kíváncsiság hajtott, tudniillik nem tudtam pontosan, hogy sikerült-e elütnöm a hátsó csávót, vagy próbálkozhatok majd megint.
A másik dolog meg az volt, hogy nagyon fejlett igazságérzetem van – ami azt jelenti, hogy nekem mindig igazam van, – ebből kifolyólag nagyon jól értettem a joghoz, gondoltam ha mégsem ütöttem el senkit, akkor kárpótlás gyanánt lefolytatok egy koncepciós pert a tisztelt kerékpáros urak ellen, statáriális körülmények között. Az volt a koncepcióm, hogy már csak azzal is megmenthetem a fél világot, ha a három csákót ott helyben agyoncsapom, a negyedik meg már csak nem csinál majd akkora galibát ha eljő a végzet.
Amint vártam rájuk, hogy odaérjenek, egyre kerekebbre fogalmazódott bennem a vádirat, gyorsan alkottam egy törvényt is, mi alapján több rendbeli halálra ítélem őket. Arra is felkészültem, ha netán fellebbeztek volna az ítélet ellen – mert akár ők is tanulhattak jogot – ezért odakészítettem az ajtóba a törvény első cikkelyének első bekezdését, egy pajszert. (Csak azok kedvéért akik nem járatosak a jogban: a “pajszer” magyarul feszítővas….). Ez kimondja, hogy akinél a pajszer van, annak mindig igaza van. Olyasmi mint egy jogar, csak kicsit vidékiesen.
Közben mit sem sejtve, nagy kedélyesen megjöttek a három királyok is, illedelmesen köszöntek, megkérdezték hogy nincs e valami probléma. Hát probléma az nincs egy szál se, és itt már el is kezdtem a vádbeszédet, hogy a jó … nem … ahányan vagytok, titeket nem vár haza anyátok? (A kipontozott részeket nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, nyolcvan évre titkosítottam.) Eközben az első csávó beleszaladt a végzetébe, mert megfogtam a kerékpárja kormányát, majd a vádirat szerint itt újabb kérdések következtek.
A két másik bringás mintha összebeszéltek volna, egy elegáns félkörrel megfordultak szinte egy ütemben, és elkezdték a Tour de France utolsó etapjának mindent egy lapra tevő hajráját, mit sem törődve a csapat harmadik tagjának sorsával. Ez valószínűleg azért alakulhatott így, mert a csapatba csak a két legjobb eredmény számított bele. A harmadik is lepattant a bringáról, és átszaladt a túloldalon levő mintegy öt méter mély árok túlsó partjára. Én pedig további vádpontokban találtam bűnösnek, s miközben a fejére olvastam bűneit, felemeltem a bringát a fejem fölé, és belevágtam az árokba. A másik két versenyző közben átszakította a virtuális célszalagot a biztonsági zóna szélén, és visszafordulva onnan figyelték az eljárás alakulását, a csapat harmadik tagja pedig a túloldalról elismerte minden bűnét, és nyugtatgatott, hogy ezer évnél többet már úgysem tudna leülni, nyugodtan befejezhetem ezt a hivataloskodást…
Ahogy jól kikiabáltam magamat, már megsajnáltam a túloldali csákót, mert ő vitte el a többi helyett is a balhét, gyorsan visszaültem, a lovak közben kialudták magukat és felálltak, így aztán folytathattam az utamat tovább, de már egy csöppet sem voltam álmos.
2015.05.06. Panyi György
Frissítve: 2023.03.07.
Fotók: Canva
