A Herceg projekt
Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért…
2011.10.05.
Herceg már két hete a számára kialakított karámban tölti a napjait. A villanypásztor túloldalán egy kanca van, akivel már sikerült összebarátkozniuk. Reggel vezetik ki, egyszerre a többi lóval és este én viszem be, lepucolgatom, megkapja az Equimins Flexijoint-ot müzlivel összekeverve és beballagunk a szép vastagon bealmozott bokszába. Sokkal nyugodtabb, mióta végre újra kint lehet.
Pénteken meglátogatott minket dr. Szoboszlai Henriett és teljesen le volt nyűgözve, milyen szépen gyógyul Herceg lába. A homokos pályán még az ő – erre specializálódott – állatorvosi szeme sem mondaná meg, hogy ilyen komoly műtéten esett a ló, és a puha homokon sántítás sem látszik. A keményebb talajú karámban és fordulásnál persze még látható némi bizonytalanság, de az ugrándozások és szaladgálások ellenére napról napra jobban tudja használni. Igazából nem is sántítás látszik, hanem hogy furcsán lép, ebben pedig valószínűleg az is közrejátszik, hogy egy évig volt boksznyugalomra ítélve, így az izomzata sem tudott fejlődni.
Heni szerint is, mozgás hatására hozzá fog erősödni a lába a terheléshez és a gyógyuláshoz nagyban hozzá fognak járulni az Equimins takarmánykiegészítői.
Tavasszal fog kapni speciális patkót is, ami az előre lendítést fogja könnyíteni.
Egyébként az ízület nincs kitelve (ami gyulladást jelentene), szóval összességében maga az állatorvos is tökéletesen meg volt elégedve az eredménnyel, a gyógyulás jelenlegi fokával. Megemlítette azt is, biztos benne, hogy egy ilyen műtét után, ebben a kiváló eredményben nagy szerepe van Vajky Andinak és a fizioterápiának. Neki és férjének nem tudom elégszer megköszönni a segítséget és a szeretet, amivel gondozták két teljes hónapig Herceget!
Amióta itthon van Egerben, nem telt el úgy nap, hogy ne mentem volna ki hozzá, betartom Andi összes előírását (tea, takarmánykiegészítők, mozgás) és a siker látszik is.
Féltünk, mi lesz, ha elhagyjuk a fizioterápiás kezeléseket és elkezd mozogni a ló, de most már látom, hogy napról napra szebben sétál, szebben fordul. Kétszer már futószáron is megmozgattam kicsit a homokos pályán, és mindkét kézen bíztató a mozgása. A bizonytalanság még látszik, de úgy gondolom, jó úton haladunk afelé, hogy jövőre már réten, együtt sétálós (terepezős) képeket küldhessünk Nektek!
Jövő héttől kezdődhet a dr. Bogár Orsolya által előírt homeopátiás kezelés is!
Üdvözlettel: Csíkos Judit
E-mail cím: csjudith@gmail.com
Frissítve: 2024.04.30.
Fotó: Canva