Beszélgetés Piroch Gábor világhírű kaszkadőrrel
Hogyan került kapcsolatba a lovakkal?
Hát, ez egy nagyon érdekes történet. Hetvenes évek közepén cselgáncsoztam, így gyakran hívtak minket sportoló társaimmal filmezésre, ún. gyalogos kaszkadőrnek. A forgatásokon irigykedve néztem az akkori idők nagy lovas kaszkadőrjeit mint például Ferdinándi Gézát, az öccsét Gazsit és a Pintér Tamást. El voltam ájulva, hogy milyen jól lovagolnak, iszonyatos vágy dolgozott bennem, hogy egyszer én is közéjük tartozhassak.
Akkor és ott azonnal eldöntöttem én is lovas kaszkadőr leszek. Elhatározásomban egy cseppet sem zavart, hogy akkor nem tudtam lovagolni. A barátaim a következő lovas kosztümös filmbe hívtak és kérdezték tudok-e lovagolni. Gondolkodás nélkül rávágtam: „igen, tudok!” Másnap ki kellett menni Pomázra. Mindez 1974 tavaszán volt. Gyorsan be kellett öltözni a jelmezekbe, kezembe nyomtak egy nyerget és egy kantárt, rámutattak egy lóra: „Az a tied!” – mondták.
Egy fekete ló volt, még a nevére is emlékszem, Sátánnak hívták. Én meg ott álltam nyereggel, kantárral a kezemben, mint egy …, és fogalmam sem volt hogyan kell felszerszámozni egy lovat. Végül a lovászfiú segített, kivezettem Sátánt az istállóból, már nem emlékszem melyik oldalon szálltam fel rá. Ekkor odaszólt a lovasok főnöke, Tálai Gyuri: „Te öreg, ügess egy kört!” én meg visszakérdeztem: „Mit csináljak?”, ezután már csak ezt mondta: „Na szálljál le!” Azt a szégyent megélni, hogy leszállítottak a lóról, mit szépítsem a dolgot, elzavartak. Ám akkor abban a pillanatban szentül elhatároztam, azért is megtanulok lovagolni!
Kora reggel, amikor otthonról elindultam édesapám még cukrot is adott, hogy adjam oda a lónak. A cukor ott maradt a zsebemben. Ezután elkezdtem kijárni Pomázra lovagolni tanulni, ott sajátítottam el a lovaglás alapelemeit. Az első lovas szerepem még abban az évben, 1974-ben volt. Itt forgatta Woody Allan a Haláli szerelem című filmjét és bekerültem ebbe filmbe, mint lovas, lovász, kellékes. Nem sokkal később bevonultam katonának. A leszerelésem után 1977-ben a Marosi Laci és a Pintér Tamás megalapította Pilisborosjenőn az akkori idők legnagyobb és legmenőbb kaszkadőr csoportját.
Elhatároztam, hogy bekerülök ebbe a csoportba, csak nehezen találtam meg a kapcsolatokat, végül az egyik barátom bemutatott Marosi Lacinak. Laci azt mondta menjek ki Pilisborosjenrőre a lovardába, hogy meg tudja nézni hogyan lovagolok. Másnap kimentem, Laci megnézett és azt mondta: „Rendben van, beveszlek a csapatba.” Egy feltétele volt, hogy fél évig nem lovagolhattam nyeregbe. Ezt következetesen be is tartotta. Innen már aztán gyorsan beindult lovaskaszkadőri karrierem, rengeteg filmben volt lehetőségem szerepelni.
Az én vágyam az volt, hogy nyugaton is dolgozhassak. Sikerült 1982-ben szereznem a Tivoli-parkban egy munkát. Western show-ban léptünk fel, minden nap két előadásban. Még abban az évben megalakítottam Universal néven saját kaszkadőr csapatomat. 1983-ban szerződést kaptunk Németországba, a Winnetou filmek forgatására. Ezeket a filmeket nem régen vetítették újra a televízióban.
Filmezés mellett elkezdtünk nagy lovas fesztiválokra járni, felléptünk a Müncheni Olimpiai csarnokban, Hágában a Lovas Napokon Beatrix királynő megszakítva a protokolt oda jött személyesen gratulálni a csikós és huszár bemutatónkhoz. Részt vettünk Essenben Equitana-n és még a Hamburgi Lovas napokra is meghívtak minket. A kilencvenes évek elejétől itthon egyre kevesebb lovas, kosztümös filmet forgattak, így ezután többnyire külföldi produkciókban dolgoztam.
Szerző: Tóth István
Frissítve: 2023.05.12.
Fotó: Canva
