keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek

Kassai nyomdokában - újonc lovasíjászok vizsgáztak a Völgyben




Ismét hatalmas érdeklődés övezte a Kassai-iskola októberi felvételijét és a központi vizsgákat, amire az ország minden részéről érkeztek lovasíjászok. A szakág népszerűségét mutatja, hogy ma már szerte a világban rendeznek versenyeket.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Az ország minden tájáról és külföldről is érkeztek vizsgázók a Kassai-völgybe. A Kassai Lovasíjász Iskola harminc tanulója is megmérettette magát az idei vizsgán. A bemutatóval egybekötött vizsgát hagyományosan minden év októberében a Kassai-völgyben rendezik.

"Kézdivásárhelyről érkeztem, nagy Magyarország legkeletibb csücskéből, 16 éves vagyok és három éve foglalkozom lovasíjászattal - meséli Mike Bernadett. "Már kicsi korom óta valamilyen különös szál fűz a lovakhoz, nagyon szeretem őket pici koromtól, meg a magyar harcművészet is nagyon érdekel."

Kezdő, tanuló és haladó valamint mester vizsgát tettek a résztvevők.  Oldalról, forgásból, guggolásból és fekvő helyzetből is lőttek a vizsgázók, majd lóháton is bizonyítaniuk kellett tudásukat. A bírák értékelték a helyes elindulást, pontozták a lendületes vágtát és azt, hogy a versenyző mennyire van összhangban a lóval.

A vizsgázók többsége elsősorban a hagyományok ápolása és az erős közösség miatt választja ezt a sportot: "Nem csak egy új sportot kaptam ezzel, hanem egy új közösséget is, ami úgy érzem megtartó és olyan értéket képvisel, amiket én fontosnak tartok" mondja Szabó Gergely.

A lovasíjászat, mint sportág alapjait Kassai Lajos tette le a 80-as években, a lovasíjászat 2013 ősze óta hungarikum. Jelenleg tizennégy országban működik a Kassai-iskola alapján szerveződő lovasíjász központ, amelyek rendszeresen világkupákat szerveznek. A mester a magyar harcművészet egészen egyedülálló formáját adja át a fiatalabb generációnak.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

Kassai Lajos minden eddigi versenyt megnyert, és öt Guinness világrekordot sikerült felállítania. Jelenleg a világ 16 országában tanít és növendékeivel is járja a világot. Kassai Lajos szeptemberben Kuala Lumpurból is győztesen tért haza, bár a malájoknál még gyermekcipőben jár a lovasíjászat és a versenyszervezés.

2014.10.07 Forrás: somogytv.hu, lovasijaszat.hu








Kassai nyomdokában - újonc lovasíjászok vizsgáztak a Völgyben

Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés