Versenyfutás az idővel, avagy fiatal anyukaként lovakat tartani!

A lovas élet női érintettjeinek nagy részét foglalkoztatja a kérdés, miként lehet az addig felépített sport karriert, lovasiskolát, vagy bármilyen lovas tevékenységet folytatni családalapítás után. Belefér-e egy friss anyuka életébe a lovakról való gondoskodás, edzések megtartása, vagy bármilyen teljes koncentrációt igénylő lovak körüli teendő elvégzése? Domonkos Luca húsz éves, édesanya, feleség, emellett lovakat tart, oktat, és ha ez még nem lenne elég tanítónőnek tanul. Honnan van erre mind ideje, és energiája? Reméltem a válaszaiból megtudom a titkot, de itt nincs semmiféle titok, csak kitartás, és sok-sok munka, ami talán kifizetődik ha az ember a szenvedélyeinek él. Lucával majdnem együtt kezdtünk lovagolni több mint tíz éve Tiszaszigeten. Most megragadom az alkalmat, hogy felgöngyölítsem az elmúlt évek eseményeit egykori lovastársammal!

– A változatosság kedvéért kezdjük a leggyakoribb kérdéssel, amit a lovasoknál fel szoktak tenni: Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy lovagolni fogsz?

Mint minden kislányban, bennem is már nagyon régóta ott motoszkált, hogy lovagolni szeretnék. Míg kicsi voltam minden hídi vásárba csak ezért kellett kimenni, hogy lovagolhassak a pónikon. 2009. februárjában Tiszaszigetre költözünk, és akkor apával sokat jártunk ki a focipályára. Néha láttunk lovakat arrafelé, majd rájöttünk, hogy lovagoltatnak is, na és akkor! A lovas karrierem kezdetének pontos időpontja 2009. június 12. lett. Azóta megemlékezem minden évfordulóról. Ezt nem felejtem el, de körülbelül minden más évfordulót igen…

-Milyen cél lebegett előtted, amikor kifogásokat és akadályokat nem ismervén töltötted az összes szabadidődet a lovardában?

Igazából az elején még nem volt célom, csak nagyon jól éreztem magam a lovak között, kikapcsolt. Később, olyan 11-12 éves lehettem, amikor kitaláltam, hogy az olimpiára is ki szeretnék jutni. Na persze ki nem… Aztán Annamari (Solymosi Annamária-szerk.), az akkori edzőm elkezdett velünk szabadidős versenyekre járni, amiket nagyon-nagyon élveztem. Nem a győzelmek miatt, hanem a helyzet miatt.

Nagyon tetszett az egész versenyidőszak, a felkészülés, edzések, a verseny előtti napon a szerszámápolás, lófürdetés, meg persze a verseny maga. Idegen környezet, idegen lovak, bírók, akik megmondják, hogyan lehetne jobban csinálni a feladatokat. Kicsit elkalandoztam… Az olimpiára nem jutottam ki (még), de sokáig ezek a versenyek motiváltak. Utána pedig az, hogy legyen egy saját lovam, akivel szintén folytatnám a versenyzést.

-Mennyire volt nehéz összeegyeztetni a gimnáziumot a lovaglással, milyen áldozatokat kellett meghoznod ebben az időszakban? Hiszen szeged egyik legerősebb gimnáziumában folytattad a tanulmányaidat, ami a lovas karriereddel nem bánt kesztyűs kézzel…

Az első két év nagyon nehéz volt. A tanárok nem igazán akarták megérteni, hogy miért nem a tanulással töltöm minden másodpercemet… Igen, Radnótis voltam, biológia tagozatos, ott pedig inkább az a fontos, hogy az ember minden tantárgyból jól teljesítsen. Ez mégsem tántorított el annyira, hogy a lovaglást feladjam, úgyhogy néha nagyon kevés alvással, de megoldottam, hogy mindenre jusson idő.

Szabadidőm ezáltal nem nagyon volt, mindig kakukktojásnak éreztem magam, amiért nem mentem a többiekkel bulizni. A gimnázium alatt körülbelül ötször voltam szórakozni az osztálytársaimmal. Persze voltak, meg vannak is barátaim, akikkel összejárok, csak nem ilyen formában…

A harmadik, negyedik év már sokkal könnyebb volt. A tanárok kicsit nyitottak afelé, amit csinálok és elfogadták, hogy nekem nem az iskola a legfontosabb, és azt, hogy én már a karrieremet építem és nem csak szórakozásból járok a lovakhoz.

-Mesélj nekünk pár szót „életed lovairól”! Kisasszony és Colette, a hidegvérű, akivel a díjlovas négyszöget is meghódítottátok…

Nyolcadikos voltam, amikor Annamari (korábbi edzője-szerk.) írt egy e-mailt, hogy külföldön fog munkát vállalni, és fel kell számolnia a lovasiskolát. Így került hozzám Colette, a hidegvérű, Kisasszony és Ninive, a két angol telivér. Colette már akkor is nagy szerelmem volt, amikor még működött a lovarda. Nem csak azért mert nagy szám volt, hogy egy belga hidegvérűvel megyünk díjlovas versenyre, hanem azért is, mert olyan jószívű volt mindenkivel. Voltunk vele bemutatón is egy makói lovas napon. Csengu (Pető Csenge, régebbi lovastársa-szerk.) is ott volt Rickyvel (Csenge pónilova-szerk.). Mára sajnos mindketten az égi legelőkön járnak, de igazából minden nap velünk vannak.

-Több saját lovad van, gyerekeknek segítesz elsajátítani a lovaglás csínját-bínját. Mennyit dolgozol egy nap? Ha nagy ritkán van esetleg pár óra szabadidőd mivel foglalkozol?

Nyáron és ősszel elég sokat, télen van lehetőség egy kis pihenésre. Reggel a bébi (Luca idén nyáron adott életet első babájának-szerk.) ébreszt 6 körül, és olyan este 8-ra szoktam hazaérni. Ez már a fürdésidő.

Nem csak a lovardában van munka… Egy éve elköltöztünk otthonról a párommal, úgyhogy a házimunka is rám hárul. Idén elkezdtem az egyetemet, igaz levelezőn, de így a péntek, és a szombat délutánjaim is foglaltak. Plusz besegítek a páromék vállalkozásában is néha.

Szabadidős tevékenységnek tekintem például a közös bevásárlást! Szerencsére arra is egész gyakran jut idő, hogy elmenjünk hármasban ebédelni, vagy vacsorázni. Sőt, néha még lovagolni is tudok kettesben Martinnal…. Sokat segít a családom, hogy minden működhessen!

-Hogyan írnád le a kezdeteket? Miből nőtte ki magát a te tiszaszigeti birodalmad?

Először az udvarunkban tartottam a lovakat, aztán elköltöztünk egy ismerős tanyájára, onnan pedig a tiszaszigeti focipálya mellett lévő lovas karámba. Itt kezdtem még anno a lovaglást én is. 2017 novemberében költöztünk a jelenlegi helyünkre, ahol nyugodtan csinálhatjuk a dolgunkat. Külterület, így senkit nem zavar a lószag. Először csak a szomszéd kislány járt velem a lovakhoz, mára pedig egy nagyon szép közösséggé kovácsolódtunk. Büszke vagyok rá, és ez mindannyiunk érdeme.

– A te részedet, azaz a kemény munkát, kitartást, és elszántságot mindig odateszed, és cserébe a dolgok is úgy alakulnak, hogy mindig egyre közelebb kerülj ahhoz, amit szeretnél elérni… Ezt te is így gondolod?

Néha úgy érzem, többet adok, mint kapok, de ez csak ritkán érzem így… Például akkor, mikor szervezünk egy vetélkedőt és nem jönnek el túl sokan. Az elég rosszul szokott esni, mert utána ha nem szervezek, akkor reklamál a társaság. Egy-két lovaglás során is érzem azt, hogy én jobban szeretném azt, ha sikerülne egy feladat, mint a gyerekek. Néha elvárják, hogy a lovak is meg én is a kedvükre tegyünk, miközben ők nem tesznek a dologba semmit. Ezeket a gondolatokat kicsit nehéz leküzdenem…Meg kell tanulnia mindenkinek, hogy a lovak nem azért vannak, hogy kiszolgáljanak minket, hanem azért, hogy együtt dolgozzunk velünk, és az utóbbihoz mindkét fél szükséges!

Haladunk előre, lépésről lépésre. Nem emlékszem, hogy lett volna bennem valaha is olyan érzés ezzel kapcsolatban, hogy visszafelé fejlődünk.

– Idén Nagy Lucából Domonkos Luca lettél, nyár elején megszületett a kisfiatok, de azóta már lovastáborokat vezetsz, nem kis létszámmal. Kibukik belőlem a kérdés: Mégis hogy bírod ezt a tempót? Van valami titkod? Vagy az elszántság tényleg mindenre képes?

Nagyon sok erőt ad a baba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Éjszaka többször is felkelek miatta, de reggel mindig kipihenten ébredek. Emellett nagyon sokat segít a párom is, a lóellátásban és a babázásban is. Kevés olyan alkalom van, amikor elfogy az energiám. Nagyon szeretek mindent, amit csinálok! Így mondhatni könnyű erőt meríteni belőle, még akkor is, ha nagyon fáradt vagyok.

-Lovagolni járó kislányoknak általában azok szerepelnek vágyaik között, hogy legyen sok-sok lovuk, és megalapítsák álmaik lovardáját. Te most ezen az úton haladsz…A továbbiakban neked mi az álmod?

Szeretném ezt folytatni, de hosszútávon csak „hobbi” szinten. Most tanítónőnek tanulok, és ki szeretném próbálni magam ebben a szakmában is… Ekkortól lesz a lovagoltatás csak a hobbim. Így gondolom most, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle.

2019.09.26. Ráskai-Kiss Orsolya, Lovasok.hu LOLA program
Képek forrása: Domonkos Luca

Hozzászólások