Több mint 50-en neveztek a Lovasok.hu első díjlovas teszt versenyére!

Hatalmas sikert aratott Majorné Miskolci Anita támogatásával meghirdetett első Lovasok.hu Lovas Akadémia (LOLA) teszt verseny! Egészen pontosan 52 díjlovas versenyző adta le a nevezését, amelyeknek kiértékelése javában folyik Ilyés Csaba és Vigh Marianna bírák részéről.

A teszt versenyünk egyik fő célja digitális platformunk tökéletesítése, hogy felmérjük azokat az igényeket, amelyekkel finomítani tudjuk rendszerünket a versenyzők és bírák részére. Éppen ezért igyekeztünk rugalmasan kezelni a videóra rögzített versenyprogramok fogadásának módját – e-mailen, különböző social média felületeken keresztül egyaránt köszönettel fogadtuk és továbbítottuk a videókat a bírák részére.

Mivel ilyen kiugróan magas számú versenyzői létszámmal zártuk le a nevezéseket, előreláthatóan néhány nappal csúszással fogjuk tudni publikálni az eredményeket.


Néhány versenyprogram a Lovasok.hu Lovas Akadémia első teszt versenyéről.

A következő sorokban Majorné Miskolci Anitával, a Tanita Lovasboltja tulajdonosával készült interjúnkat olvashatod az elmúlt pár nap eseményeiről!

Szerk.: Hogyan értékeled az első teszt versenyt? Milyen benyomásaid voltak az elmúlt pár napban?

M.M.A.: Azt gondolom, hogy fantasztikusan sikerült az első verseny. A vártnál sokkal több nevezés érkezett. A verseny kiírását megelőzően úgy gondoltam, hogy egy hagyományos versenyhez hasonlóan lesz néhány versenyző, akinek felkeltjük az érdeklődését és megméretteti magát, végül azonban több mint 50 induló gyűlt össze, ami szerintem egy megdöbbentően magas szám.

Ez egy fantasztikus siker, hogy ilyen sokakat sikerült megmozgatnunk a díjlovasok körében. Ez egy nagyszerű kezdeményezés, amit a technikai háttér segítségével még jobbá tehetünk. A visszajelzések alapján úgy gondolom egy nagyszerű élmény volt mind a versenyzőknek, mind nekünk, szervezőknek.

Szerk.: Milyen visszajelzések érkeztek a versenyzők részéről? Mind ez idáig természetesen, hiszen még a bírók értékelése és az eredményhirdetés hátra van.

M.M.A.: Kaptam néhány érdekes és egyben jóleső telefonhívást. Emellett természetesen felmerültek kérdések a versenyprogram rögzítésével kapcsolatban, amit igyekeztem mindenre kitérően megválaszolni. Összességében azonban csak pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Mindenki nagyon örült, boldogok voltak, hogy végre lehetőség nyílt a megmérettetésre, annak ellenére, hogy úgy néz ki ez a szezon a hagyományos formájában elmarad.

Kiemelnék egy versenyzőt, aki igazán meglepő volt és jó érzéssel töltött el bennünket. A visszajelzés egy Magyarországról Ausztriába költözött versenyzőtől érkezett, aki edzőként dolgozik és a tanítványa indult az online versenyünkön. Fantasztikusnak minősítette a kezdeményezést.

Ezen felül többen is mondták, hogy mindenképpen támogatják az ötletet és hogy a legjobbkor indítottuk útjára a versenyt, hiszen nagyon sokat készültek a versenyszezonra és sokan el vannak keseredve, hogy a befektetett munkát nem tudják hol kamatoztatni.

Olyan visszajelzést is kaptam, hogy ez a verseny segített végre kimozdulni a szürke hétköznapokból. Végre ki kellett öltöznie, felvehette a versenyruháját, szerepelhetett, ami izgalommal járt.

Végeredményben mindannyian azt tapasztalták, hogy ez egy nagyon klassz dolog.

Szerk.: Mit javasolsz, mire figyeljenek legközelebb a versenyzők a program felvételekor?

Mindenképpen a C bíró szemszögéből kell felvenni a videókat. A tapasztalatok szerint körülbelül a pálya felétől érdemes elkezdeni zoomolni a versenyzőre. Fontos továbbá ügyelni a fényviszonyokra, ami adott esetben nagyban ronthatja a felvétel minőségét. A legegyszerűbb mondja a telefonnal való rögzítésnek van.

Szerk.: Mit nyújt a Lovasok.hu Akadémia? Miért érdemes jelentkezni a következő versenyszámokra?

Úgy gondolom, hogy ez szinte kihagyhatatlan, hiszen egész télen erre a versenyszezonra készültek a versenyzők és más esély nincs megmérettetni magukat. Nem lehet látni, mikor lesz legközelebb hagyományos verseny, viszont mindenképpen fontos, hogy visszajelzést kapjunk a munkánkról egy bíró szemszögéből. Illetve természetesen ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a szürke hétköznapokból kimozdítson.

Természetesen mi is a “maradj otthon” hívei vagyunk, de a lovak ellátását nem lehet mellőzni. Ha pedig már úgyis látogatjuk őket és úgyis edzésben tartjuk őket, akkor az, hogy az edző a tanítványát felveszi a C bíró szemszögéből, az teljesen működőképes. Illetve az edzőnek is jó, hogy kap egy bírói visszajelzést.

Szerk.: Köszönjük szépen a válaszokat és természetesen a sok munkát, támogatást az online verseny kapcsán!


Amennyiben minden a tervek szerinti ütemben halad tovább, a következő versenyre várhatóan két hét múlva fog sor kerülni már a digitális platformon! Érdemes kihasználni a lehetőséget, hiszen a rendszer első teszt versenyén még továbbra is ingyenesen adhatják le nevezésüket a lovasok!

2020.04.07., Frisch Andrea, Lovasok.hu Főszerkesztő
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.07.

Hozzászólások