Korbán Krisztián
Mióta lovagolsz? Mi az első lovas élményed? Kilencéves lehettem, mikor először lóra ültettek Rákospalotán, onnantól kezdve folyamatosan azon dolgoztam, hogy lovam lehessen. A rendszeres lovaglást 10 éves koromban kezdtem, majd 18 évesen sikerült elcserélnem az autómat egy lóra, amelynek az édesanyám fizette a tartásdíját. Ezután kezdődött a versenyzői pályafutásom.
Miért a díjugratást választottad? 14 éves koromban egy csömöri versenyistállóban lesétálhattam egy versenylovat a verseny után. A lovasok fehér nadrágban piros zakóban voltak. Akkor eldöntöttem, hogy közéjük szeretnék tartozni. Azóta már rengeteg versenyen indultam, de legjobban még mindig a derbiket szeretem.
Kipróbáltál már egyéb lovassportot? Igen, a militaryhoz is húz a szívem, ahol egyszer elindultam és egyből az V. helyen végeztem illetve a díjlovaglás felé is kacsingatok. Szeretek fiatal lovakkal foglalkozni. Jó érzés, hogy mostani két lovam Akadémia Kaland és Inkognitó csikókoruktól nálam vannak és jelenleg 130cm-en tudok versenyezni velük.

Ki az edződ, és mióta edz? Janik Attilával folyik a lovak és saját ugrókiképzésem. Előző edzőim: Fábiáncsics Gábor, Solti Oresztész, Ákos Ajtony és Somogyi Károly volt.
Mióta versenyzel? 1998-ban kezdtem a versenyzést Bokrétával, akivel azelőtt Fodor Pityu versenyzett.
Mi volt az első komoly eredményed, és melyik lóval? Kaptam lovaglásra egy 6 éves lovat Titánt, akivel a következő évben a fedeles döntőn a IV. helyet sikerült megszerezni 135cm-es magasságon.
Jelenleg hány lovad van, és melyik a legjobb közülük? Mivel egy lovas iskolát vezetek és igyekszem magas színvonalon kiszolgálni a lovagolni vágyókat kb 20 lovam van, de ezek közül díjugratásban 6 ló áll kiképzés alatt szinte minden évjáratban és kategóriában a legidősebb 1999-ben született.
Mik a távlati terveid? Szeretnék minél jobb csikókat belovagolni és felversenyezni arra a szintre, amelyet képesek vagyunk együtt teljesíteni. Amikor a saját nevelésű, belovaglású lovakkal versenyzem, akkor sokkal nagyobb bizalommal vagyok képes teljesíteni a pályát, mint egy idegen lóval. A bizalom sokat számít, amikor az ember nekivágtázik egy hatalmas oxernek.
o Név:Korbán Krisztián o Lakhely: Budapest o Születési idő: 1977. január 23 o Családi állapot: Nős két fiúgyermek o Legjobb lova: Inkognito, Kaland,Titán o Edző: Janik Attila o Példakép: Szép stílusban eredményesen versenyző lovas o Legjobb eredmény: Fedeles 7 éves lovak döntője IV. helyezés. o Cél:Szépen lovagolni magas kategóriákban. o Egyéb hobbi:Autó, Vadászat Kedvencek o Szín: kék o Étel:Brassói aprópecsenye o Zene: Vegyes
korbank@invitel.hu
|