keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas versenyzők   »   Díjugratók


Korbán Krisztián

Mióta lovagolsz? Mi az első lovas élményed?
Kilencéves lehettem, mikor először lóra ültettek Rákospalotán, onnantól kezdve folyamatosan azon dolgoztam, hogy lovam lehessen. A rendszeres lovaglást 10 éves koromban kezdtem, majd 18 évesen sikerült elcserélnem az autómat egy lóra, amelynek az édesanyám fizette a tartásdíját. Ezután kezdődött a versenyzői pályafutásom.

Miért a díjugratást választottad?

14 éves koromban egy csömöri versenyistállóban lesétálhattam egy versenylovat a verseny után. A lovasok fehér nadrágban piros zakóban voltak. Akkor eldöntöttem, hogy közéjük szeretnék tartozni. Azóta már rengeteg versenyen indultam, de legjobban még mindig a derbiket szeretem.

Kipróbáltál már egyéb lovassportot?
Igen, a militaryhoz is húz a szívem, ahol egyszer elindultam és egyből az V. helyen végeztem illetve a díjlovaglás felé is kacsingatok. Szeretek fiatal lovakkal foglalkozni. Jó érzés, hogy mostani két lovam Akadémia Kaland és Inkognitó csikókoruktól nálam vannak és jelenleg 130cm-en tudok versenyezni velük.

 

Ki az edződ, és mióta edz?
Janik Attilával folyik a lovak és saját ugrókiképzésem. Előző edzőim: Fábiáncsics Gábor, Solti Oresztész, Ákos Ajtony és Somogyi Károly volt.

Mióta versenyzel?
1998-ban kezdtem a versenyzést Bokrétával, akivel azelőtt Fodor Pityu versenyzett.

Mi volt az első komoly eredményed, és melyik lóval?
Kaptam lovaglásra egy 6 éves lovat Titánt, akivel a következő évben a fedeles döntőn a IV. helyet sikerült megszerezni 135cm-es magasságon.

Jelenleg hány lovad van, és melyik a legjobb közülük?
Mivel egy lovas iskolát vezetek és igyekszem magas színvonalon kiszolgálni a lovagolni vágyókat kb 20 lovam van, de ezek közül díjugratásban 6 ló áll kiképzés alatt szinte minden évjáratban és kategóriában  a legidősebb 1999-ben született.

Mik a távlati terveid?
Szeretnék minél jobb csikókat belovagolni és felversenyezni arra a szintre, amelyet képesek vagyunk együtt teljesíteni. Amikor a saját nevelésű, belovaglású lovakkal versenyzem, akkor sokkal nagyobb bizalommal vagyok képes teljesíteni a pályát, mint egy idegen lóval. A bizalom sokat számít, amikor az ember nekivágtázik egy hatalmas oxernek.

   

o Név:Korbán Krisztián
o Lakhely: Budapest  
o Születési idő: 1977. január 23
o Családi állapot: Nős két fiúgyermek
o Legjobb lova: Inkognito, Kaland,Titán
o Edző: Janik Attila
o Példakép: Szép stílusban eredményesen versenyző lovas
o Legjobb eredmény: Fedeles 7 éves lovak döntője IV. helyezés.
o Cél:Szépen lovagolni magas kategóriákban.
o Egyéb hobbi:Autó, Vadászat
Kedvencek
o Szín: kék
o Étel:Brassói aprópecsenye
o Zene: Vegyes 


korbank@invitel.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés