Vilcsek Adrienn - Lovas versek

 Fohász a terápiás lóhoz
2011. augusztus 5.

Köszönöm a türelmedet,
hogy ringatod megtört testemet.
Köszönöm, hogy érinthetlek,
hogy elűzöd félelmemet.
Köszönöm, hogy kezem lettél,
lábam helyett lábam lettél.
Köszönöm, hogy megértettél,
Közönyömből kiemeltél.
Köszönöm, hogy erőt adtál,
hogy arcomra mosolyt csaltál!
Köszönöm, hogy társam vagy
harcomban, s hogy általad

végre

hinni tudok magamban!

"A vers, amit írtál, megint olyan, mint a lovas imája! Ez is, az is szinte általában a lovasokra is vonatkozik! Mert nekünk ugyanolyan hálásnak kell lennünk, hogy szolgál minket!!!!!" (Mészáros Gyula Ló és Lóközpontú Lovas Kiképző Iskolája)

Szabad vagyok,
széllel szállok.
Napsugárral fogócskázok.
Langyos eső permetében,
hengergődzöm illatréten.
Sörényemet hold fésüli,
csillagokkal feldíszíti.
Felvágtatok hegytetőre,
lenézek a szelíd völgyre.
Zabla számat fel nem sérti,
nyereg hátam fel nem sebzi.
Patám patkót sose látott,
hírből sem ismerem a hámot.
Büszke, kényes a tartásom,
szabadság az én világom.

A lovak mindig igazat mondanak.
Szemükben megláthatod önmagad.
A lovak tükröt tartanak eléd,
feltárják előtted lelked üzenetét.
Ők nem értik az emberi csalárdságot,
testbeszédük nélkülöz minden álságot.
Bár világuk kemény, olykor félelmetes,
Légy türelmes, s ők megnyílnak neked.

A lovak soha nem hazudnak,
Erőszakra daccal válaszolnak.
Működésbe lép ősi védőrendszerük,
Erre reagál agyuk és testük.
De ha megérted jelrendszerüket,
csodás világukat felfedik neked.

Csak sétálunk
2010. december

Most már csak sétálunk, az edzés véget ért.
Még néhány kör csupán, s jön a pihenés.
Ma már egyikünk sem kap új feladatot,
Nemsokára békésen ropogtathatod a zabot.
A kikötőszár lecsatolva, te elnyújtod nyakadat,
s én hátadon ringatódzva  érzem ruganyos izmodat.
Csend és békesség lebeg a levegőben,
Sem ló, sem lovas nincs a közelünkben.
Dúdolok, s füleden látom, ahogy hallgatod hangomat.
Milyen jó ez az áldott  békesség, ez a nyugalom,
ahogy ellazulva ringatódzom a hátadon.

A lovak mindent tudnak
2010. december 27.

A lovak mindent tudnak.
Csak érteni kell üzenetüket.
Ha figyelsz rájuk, felfoghatod
jelzéseiket.

A lovak előtt nincs titok,
megérzik ők minden rezdülésedet.
Ismerd meg hát ősi ösztöneiket,
s máris érteni fogod testbeszédüket.

A lovak mindent megvallanak neked,
Ha feléjük szeretettel közeledsz.
De némák maradnak, akár egy kőszobor,
Ha nekik durvasággal fájdalmat okozol.

A lovak szeme akár egy regény.
Benne egész történelmünk tárul eléd.
Pillantásuk évezredeket ölel át,
neked csak meg kell látnod a csodát.

A lovak mindent értenek,
Megérzik hangulatodat.
Akár vidám,
akár szomorú  vagy, előbb tudják ők,
Mint ahogy ajkadat elhagynák a
szavak.

A lovak Gyógyítók.
Ne vedd el varázserejüket!
Féltő türelemmel bánj velük,
Hozzájuk soha se durván közeledj!

Ha erőszakkal akarod őket leigázni,
győztesként is vesztes lehetsz,
mert bár testüket sikerül megtörnöd,
de lelkük titkát soha sem súgják meg neked.

Kalitkába zárt lovak
2010. szeptember 24.

Sajnálom a kalitkába zárt lovakat.
Csak állnak a rács mögött, megadóan viselve sorsukat.
Szemükből tengernyi szomorúság zuhan rám,
Néznek, mintha kérdéseket intéznének hozzám.
Miért vettétek el szabadságunkat?
Miért nyestétek le a Pegazus szárnyakat?
Hisz igába csak testünket foghatjátok,
lelkünk szabad, arra nem rakhattok hámot.
Szánkat zabla sérti, hátunk nyereg töri,
Mi akkor is maradunk a Szél gyermekei.
Ilyen gondolatok furakodnak szívembe,
míg  fürkészve nézek a végtelen mélységű szemekbe.

Beszédes Szemek (Kérdések egy lóhoz)
2010. június. 27.

Miért látom olyan bánatosnak mélyfekete szemedet?
Miért érzek bűntudatot ahogy fürkészem tekinteted?
Talán valami ellened elkövetett bűn terheli lelkemet?
Valami ősi átok lebeg köztünk amit megfejteni nem lehet?
Varázsló vagy.
Lelkem vihara egy csapásra elcsitul, ha puha orrod simogathatom.
Gyógyító vagy.
Kedvem felderül, ha tenyeremen érzem meleg leheleted.
Szívem melegséggel telik meg, ha nézem, ahogy békésen őrlöd a friss szénát vagy zabot.
Kedves vagy.
Bizakodóan kínálod fel nekem, hajdani vadászodnak simogatásra szép, nemes nyakadat.

Csak azok a szemek, azok a beszédesen szomorú szemek!
Azok üzennek nekem olyan megfejthetetlen, mélyben rejlő titkokat.

Álomlátás
2010. április 14.

Lovam szemében álmot látok.
S az álomban önmagam.
Sötéten tátongó ösvényen járok,
Lidérc árnyak közt magányosan.
Lábam előtt bánatkígyó tekeredik,
Az utat előttem könnyeim öntözik.
Lassan lépek, óvatosan, s hirtelen
Alattam a föld megroggyan.
Dörögnek, dübörögnek évszázados kövek,
Villám cikázik, fuvallat borzolja végig a földet.
Félreugrok, s körvonalát látom meg egy lónak.
Nemes, büszke állat, patái szikrát szórnak.
Nyereg, s  zabla nélkül utánam vágtat,
Szemében ígéret, s határtalan bánat.
Hozzá lépek némán, simogató kézzel,
Szívemben új célokkal, s megújult reménnyel.
Megtaláltuk egymást, közös útra leltünk.
Végre megnyugvást lelt hánykolódó lelkünk.

Lovam szemében
2010. március 21.

Lovam szemében tükröt látok,
S a tükörben önmagam.
Lovam hátán szabadságot érzek,
széllel szárnyalok boldogan.
Valami furcsa érzés űz hozzád,
ősi vágy, melynek nem lelem okát.
Talán egy régi vétek vár jóvátételre,
s azért hajt az érzés újra, s újra nyergedbe?

Valamikor  réges - régen, félelmetes, sötét éjjen,
lehet , hogy én is rád vadásztam.
Nyíllal kezemben, bozót rejtekében prédára vártam.
Az íj megfeszült, a nyíl kipattant,
s a könyörtelen vas átdöfte nemes nyakadat.
Ott feküdtél megadóan, vérző sebeiddel,
nem mozdultál, csak néztél rám vádló szemekkel.

Könyörgésed akkor nem értettem, hisz nem éreztem mást,
csupán a győztes vérgőzös diadalát.
Ki tudja, hogy melyik életemből való ez a történet,
Mikor nyílvesszőm megölte valamelyik ősödet.
Most itt vagyok újra, hogy szemedbe nézzek,
 de már fegyvertelenül, s most én kérek:

Engedd jóvátennem a régi vétkem,
hogy ne kelljen szégyenkezve szemedbe néznem.
Fogadj hát el engem, hajdani vadászod,
hogy megtörjük együtt az ősi átkot.