keresés a lovardák között

Alkalmassági vizsga első kézből: a ló minden mozdulata számít




A lovas szolgáltatásokba bevont lovak alkalmassági vizsgáztatásáért felelős MLTKSZ szervezésében nyilvános lóalkalmassági vizsgán vehettünk részt Tiszakécskén, így végre elmondhatjuk a vizsgáztatásra váró lovas szolgáltatóknak, mire is számíthatnak.

Az MLTKSZ elnöke, Lóska János elmondta, hogy mivel már a jogszabály hatálybalépésekor voltak olyan vitás pontok, mint a lólétszám, vagy az ismeretlen származású lovak kérdése, melyek miatt újabb változások voltak várhatóak, az MLTKSZ nem kezdte meg azonnal a lovak vizsgáztatását.

A helyzet rendezése óta azonban gőzerővel folynak a vizsgáztatások, az MLTKSZ munkatársai több mint 68 helyszínen 515 ló vizsgáztatásán vannak már túl, és még 82 lovardát biztosan felkeresnek idén. Lóska János hangsúlyozta, hogy a vizsgáztatók a biztonsági körülmények és feltételek betartása mellett segítő szándékkal állnak a szolgáltatók rendelkezésére.

A szolgáltatónak biztonság, a vendégnek garancia

Egy biztos: nem babra megy a játék, hiszen az alkalmassági vizsga eredménye csak kétféle lehet: megfelelt, vagy nem felelt meg.

Lóska úr elmondása szerint az alkalmassági vizsga nem csupán formalitás, vagy egy újabb púp a lovas szolgáltatók hátán, hanem a szolgáltató bizonságát is garantálja, aki így igazolhatja, hogy a ló egyszer az élete során be volt lovagolva, fel volt készítve arra, hogy vendégeket fogadjon. Ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve az a ló mindig tökéletesen fog működni, csak azt, hogy a vizsga időpontjában alkalmas volt arra, hogy lovas szolgáltatást végezzen.

Megfordítva pedig az alkalmassági vizsga garancia a vendég felé is. Garancia arra, hogy a lovarda, amit felkeres és a ló, amire felül biztonságos és alkalmas lovas szolgáltatás végézésre.

Az alkalmassági vizsgával egy időben megtörténhet a lovarda patkós minősítése is, ami már nem kötelező, hanem önként vállalt kategória és az alkalmassági vizsgáénál jóval több szempont figyelembevételével történik meg – kicsit hasonló ez, mint a szállodák csillagos besorolása. A különbséget jól érzékelteti, hogy a lovas szolgáltatásokat szabályozó ÖM rendeletben előírtak az ötből mindössze egy patkó megszerzésére jogosítják a lovardát

A lovak vizsgáztatása minden esetben a szolgáltatóval egyeztetett időben, a szolgáltató telephelyén zajlik.

A ló minden mozdulata számít

Az alkalmassági vizsga az istállóban, a lovak azonosításával kezdődik. Innen már minden egyes apró mozdulat számít.

A vizsgáztató a lóútlevél alapján elvégzi a ló azonosítását, ha van, leolvassa az állat mikrochipjét, közben ellenőrzi a hát és a lábak állapotát: végigsimítja az állatot, felkéri a lábait – így azonnal megbizonyosodik arról is, hogy a ló nem veszélyes, vagy agresszív. Ha a lovon marsipoly, nyereg-, vagy hevedertörés, ínsérülés látható, csak teljes gyógyulása után vizsgázhat le. 

A következő lépés a kantározás és a nyergelés, amit már a tesztlovasok végeznek – a vizsgáztató itt ismét azt figyeli, hogy a ló kezelhető, barátságos, együttműködő-e a felszerszámozáskor. 

A felszerszámozott lovakat kivezetik a pályára, ahol a tesztlovasok osztályban és egyénileg ia bemutatják őket mindhárom jármódban. Fontos tudni, hogy az alkalmassági vizsga nem a lovasok vizsgája. Természetesen a szolgáltató érdeke, hogy olyan lovasokat biztosítson, akik az adott szolgáltatás színvonalának megfelelően be tudják mutatni a lovakat, de a vizsgáztatónak semmiképpen sem az a célja, hogy a lovasok technikáját tesztelje. 

A vizsgáztatók természetesen tudják, mennyire széles a lovas szolgáltatások palettája, de szinte mindenre fel vannak készülve.

Gyakori kérdés például a western szakág képviselői részéről a támaszkodás, hiszen a lovaik az angol stílustól igencsak eltérően támaszkodnak. A vizsgáztatók a westernlovaktól természetesen nem várják el a hagyományos, angol stílusban megszokott támaszkodást, hanem csak azt, amit az adott szakág és szolgáltatás megkövetel. Ugyanígy nem követelmény egy voltizsló számára, hogy osztályban mutassa be alkalmasságát, illetve a mének egyedi, nem osztályban való bemutatására is lehetősége van a szolgáltatónak, ha azt az adott ló mindennapokban megszokott használata indokolja. 

Különösen érdekes a fogatlovak kérdése, melyek vizsga nélkül is folytathatnák tevékenységüket, az MLTKSZ vizsgáztatóinak tapasztalata azonban az, hogy a szolgáltatók általában kérik fogatlovaik vizsgáztatását is. 

Az alkalmassági vizsga eredményét a vizsgáztató a vizsgát követően ismerteti a szolgáltatóval, aki ezután nyilatkozatban jelzi, hogy egyetért-e az alkalmassági vizsga eredményével, vagy sem. Az eddigi vizsgáztatások problémamentesen zajlottak, de amennyiben a szolgáltató nem ért egyet a vizsga eredményével, azt a nyilatkozaton jelezheti, és kikérheti másik vizsgáztató véleményét. "Azt hiszem, hogy olyan embereket mutattunk be, akiknek ebből a szempontból nem megkérdőjelezhető a véleménye. De természetesen van erre lehetőség." mondta ezzel kapcsolatban Lóska Eszter. 

Ha az adott ló egészségi állapota, magatartásbeli problémák, vagy kiképzettségében tapasztalható hiányosságok folytán nem felelt meg az alkalmassági vizsgán, az koránt sem jelenti azt, hogy vége lovas szolgáltatásokban futott karrierjének. Gyógyulása, vagy átlovaglása után ismét lehetősége van, hogy vizsgán bizonyítsa az alkalmasságát. 

Amennyiben a szolgáltató a vizsga előtt már tudja, hogy valamelyik lova az adott napon a vizsgára nem lesz alkalmas, lehetősége van lócserére – ezt azonban előre jeleznie kell az MLTKSZ mellett az MKEH-nak is. Lóska Eszter elmondta, hogy mind az MLTKSZ, mind a hatóságok igyekeznek mindenben segíteni a szolgáltatókat úgy, hogy a folyamat életszerű legyen, a szolgáltatók fel tudjanak készülni a vizsgára, de az alkalmassági vizsga egy megbízható minőségi szintet képviseljen. 

Az alkalmassági vizsga díja lovanként 5000 Ft, cserébe az adott ló 5 évre szóló „működési engedélyt” kap. Ehhez jön még a vizsgáztató útiköltsége, ami kilométerenként 50 Ft + ÁFA. A végleges összeg attól függ, hogy a vizsgáztató honnan indul és az adott napon hány lovardában kell vizsgáztatnia. Az MLTKSZ mindig úgy szervezi a vizsgákat, hogy az adott vizsgáztató egy napon 2-3 közeli lovardát fel tudjon keresni, így az útiköltség megoszlik a szolgáltatók között

Mind megfelelt

A Bács Piros Lovarda 2012 és 2013 áprilisa között épült a Homokság szélén Tiszakécske városától négy kilométerre egy közel 20 hektáros területen az Új Széchenyi terv keretében 44.600.000 Ft Uniós és állami támogatás felhasználásával. 

A 300 m2-es istállóban 12 boksz és 4 állás, nyerges, raktár, takarmánytároló, lómosó, pataápoló került kialakításra. A vendégeket egy 112 m2-es akadálymentesített épület várja öltözőkkel és hozzájuk tartozó vizesblokkal, zuhanyzókkal. A lovasok rendelkezésére áll két lovaspálya, két körkarám és egy vágtapálya

A lovarda nyolc kisbéri lova dr. Szabó Lajos Őrdöngösi méneséből származik. Mind a hátas, mind a fogatlovak megfeleltek az alkalmassági vizsga követelményeinek és a jövőben immáron az összes illetékes hatóság áldásával 5000 Ft-os óránkénti díjért várják a lovagolni vágyókat. A létesítmény 4 patkós besorolást kapott.

2014.08.18. Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Szeretnél elsőként értesülni a fenti kérdésekre érkező válaszokról és a lovardákat, lovas szolgáltatókat érintő legfrissebb hírekről?

Iratkozz fel lovardáknak szóló szakmai hírlevelünkre: 







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés