|
Több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1898-ban született Bodó Imre, a kitűnő lovas és ember. 70 éves koráig felsőfokon szolgálta a magyar lovaséletet. 60 évesen, 1958-ban adjunktusként vonult nyugállományba a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszékéről és köszönt el tőlünk, az egyetemi lovarda hallgatóitól. - Váczi Ernő írása.
Lóhoz ragasztott gazdász hallgatók
1968-ban fájdalmas űrt hagyva maga után, távozott az élők sorából. Életének, munkájának, parolájának tanúi is fogyatkoznak, de akik még vagyunk, alkalmasint jó szívvel emlékezünk rá. Gyermekként ült lóra, és élete végéig híven, legjobb tudásával szolgálta e nemes állat lényéhez, kiképzéséhez, sportjához kapcsolódó ügyet.
Fiatalon szagolt puskaport az első világháborúban, és tüzérhadnagyként, lovon igazolta különleges rátermettséget. Minősítő lovagló tanfolyam után kiemelték és beosztották a Budapesti Lovagló- és Hajtóképző Intézethez, majd kiválasztott magyarként lovasakadémiákat végzett Olaszországban (Pinerelo, Tordi di Quinto) és Lengyelországban (Gruziacz). Hazatérve eredményes lovas versenyző, majd military szakág-irányító a híres örkényi lovastanár képző intézetnél. Csizmaszárai közül került Sellő Berlinbe, és lett egyetlen olimpiai bronzérmesünk, Platthy Józseffel a nyergében.
Majd a türelemmel viselt „keserűbb kenyeres” évek után, Gödöllőn „ragasztotta lóhoz”a feltörekvő agrár-egyetemisták seregét, akik a lóellenes évtizedekben országosan „fertőztek” tovább és hittérítőként szolgáltak egy későbbi sportlovas időszakot.
Az egykori emlékképek tárházából bennem is vissza-visszatérnek a megélt pillanatok. Amint a mindent és mindenkit akasztófahumoros diákcsínnyel figurázó ifjoncok „leszelídülve”, őszinte rajongó tisztelettel öveztük Imre bácsit. Ezt a különös kisugárzású, „minden csontja törött”, halk-szavú, de határozott, barátságos tekintetű, hajlott hátú, szikár embert – aki mindent tudott a lóról.
Bodó Imre Gödöllőn
Egy lelkembe égett személyes emlék: Felvetődött egy pardubicei verseny reménye. Addle nevű lovunk alkalmasnak látszott erre. Velem lovasították. A tréningakadályokat a gödöllői repülőtér útvonalán építettük ki. Néhány sikeresebb kísérlet után, - mint víz a tököt – zápfogra kapott a mén, és irányíthatatlanul majdnem Kerepesig száguldottunk. Másnap Imre bácsi ült rá. Ötven kilójával, cérnaszálon galoppozott. Megfigyeltem, és a sokirányú érzést később sokat gyakorolva, valami bennem is rögződött. Lóbizalom kell! Egyensúlyérzék. Két ülőcsont. Fix térdtámasz. Befordított lábfejek. Leeresztett sarkak. Csuklómozdulatos szándékközvetítés, cérnaszáltámasztékkal, 2-2 centiméteres zablacsúsztatásokkal a hordászon. Gyakorlással csiszolható érzés, és majdan – talán – közös, egyetértő csúcsöröm a lóval.
Ezt a látványt és a később sokszor megért örömérzést őrzöm a 116 éve született hazánk-fiától, Bodó Imrétől. Köszönet érte!
2014.04.03. Váczi Ernő
|
HU
EN
US
DE
AU
IT
RO
SK
