keresés a lovardák között

Gőzerővel halad a Kincsem – Nemzeti Lovas Program megvalósítása




Az elmúlt 20 évben összesen nem kapott akkora kormányzati támogatást a hazai lovas ágazat, mint az elmúlt 2 évben – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az ágazat értékeléséről tartott sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett arra, hogy 2012. március 12-én lépett hatályba a Kincsem - Nemzeti Lovas Program. Ennek legfőbb célkitűzéseként az állami ménesek egységes és hatékony állami irányításának megteremtését, a lovaságazat támogatási rendszerének felülvizsgálatát, a lovaskultúra oktatás 2014. szeptember 1-jével történő bevezetését, a szabad terephasználat törvényi biztosítását, a lovasterápia hazai terápiás kezelésekbe történő beépítését, valamint a kiemelt létesítményfejlesztések és a kiemelt lovas rendezvények támogatását jelölte meg.

Az államtitkár aláhúzta, az ágazat olyan mértékű erkölcsi, szakmai és pénzügyi támogatását kapott az elmúlt 2 évben, amelyek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a Kincsem – Nemzeti Lovas Program céljai minden kétséget kizáróan meg tudjanak valósulni.

Budai Gyula kiemelte, a legfontosabb lépés a lovas ágazat támogatási rendszerének a felülvizsgálta volt. Ez alapján lehetőség nyílt ugyanis arra, hogy a Kormány már tavaly támogatni tudta a legjelentősebb lovas rendezvényeket. A CSIO***-W Világkupa, a Nemzeti Vágta, a fogathajtó EB és a Lovas Világkupa támogatási mértéke 2013-ban közel 190 millió forint volt. Ez az összeg idén, a Kormány 2014. február 26-án meghozott döntése értelmében eléri a 325 millió forintot, amelyben hozzájárulást kap a Fábiánsebestyéni Kinizsi Park korszerűsítése is.  

Dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Sóskúton

A létesítményfejlesztések vonatkozásában nem csak ez az egyetlen idei évre tervezett beruházás. A Kormány tavaly döntött arról is, hogy 1,6 milliárd forintot fordít az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad felújítására, és 2 milliárd forintot szán a Nemzeti Lovarda európai szintű újjáépítésére.

A Kincsem – Nemzeti Lovas Programmal összhangban a vidékfejlesztési tárca látja el 2014. január 1-jével az állami ménesek feletti tulajdonosi jogokat, és 2013. június 21-én hatályba lépett az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény azon módosítása, amely megteremtette a lovasok számára a szabad terephasználatot.  

Budai Gyula beszámolt arról, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből egy munkacsoport jött létre az általános iskolai lovaskultúra-oktatás széles körű bevezetésére.

Dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Felsőtárkányban

A munkacsoport elkészítette azt a koncepciót, amely alapján állami finanszírozás mellett 2014. szeptember 1-jével 320 lovarda részvételével, közel 300 általános iskolában meg tud valósulni a mindennapos testnevelési óra keretében történő lovaskultúra oktatás. Az oktatás pedig ahhoz is hozzájárul, hogy a lovasterápia szakmai háttere kellő figyelmet kapjon az egészségügyi ellátás keretében is.

Az államtitkár hangsúlyozta, a lovas program minden egyes pontja azt segíti elő, hogy hazánk valóban újra lovas nemzet lehessen.

2014.03.11. Kormány.hu, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés