keresés a lovardák között


Magyarországi Monty Roberts Oktatási Központ

Megnyílt a magyarországi Monty Roberts Oktatási Központ

A magyarországi Monty Roberts Oktatási Központot Pataky Kata és Armbruszt János okleveles oktatók 2013. január 1-én hozták létre azzal a szándékkal, hogy a világszerte - és így hazánkban is - népszerűségnek örvendő módszer - Monty Roberts erőszakmentes lóképzési módszere - oktatását és népszerűsítését szervezett keretek között, közös munkával folytassák.

Az oktatási központ jelenleg két helyszínen kínál programokat: Gödön, Kata munkájának helyszínén, illetve a Baranya-megyei Bükkösdön, a János által irányított lovasközpontban. Ezen kívül az oktatók együtt vagy külön ellátogatnak az ország bármely területére, ahol a Monty Roberts-módszer iránt érdeklődnek.

A Monty Roberts Oktatási Központ célja, hogy a módszert a két oktató együttműködésével, kiemelkedő szakmai színvonalon és tartalommal kínálja az érdeklődőknek, valamint az, hogy olyanok is részesülhessenek oktatásban, akiknek korábban - anyagi vagy egyéb okok miatt - erre nem nyílt lehetősége.

Ennek megfelelően 2013-tól bizonyos kurzusokat Kata és János közösen tart, biztosítva ezzel az intenzívebb programot és bővített tartalmat, egyes kurzusokat pedig - támogatók jóvoltából - korábban nem elérhető áron kínálnak az érdeklődőknek.

A 2013-as év komoly újdonságokkal is kecsegtet a természetes lókiképzés kedvelői számára. Hazánkban a Monty-féle rendszerre építve első alkalommal kerül megszervezésre egy kéthetes csikóindító kurzus, amelyen a résztvevők érintetlen, nyers csikók alapképzésének módszereivel ismerkedhetnek meg.

További részletek az iskola honlapján (www.montyrobertsoktatasikozpont.hu/index.html), az instruktorok honlapján, a Facebookon (www.facebook.com/MontyRobertsOktatasiKozpontMagyarorszag), és a Lovas Nemzet februári számában megjelenő interjúból ismerhetők meg.


Elérhetőségek:
www.montyrobertsoktatasikozpont.hu
www.facebook.com/MontyRobertsOktatasiKozpontMagyarorszag

 






Magyarországi Monty Roberts Oktatási Központ

Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés