keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas képek


Németh Tamás

Szombathelyi, negyvenkét éves vagyok. Sok minden voltam foglalkozásügyileg, de mindig egyben fotós és író is és ilyesmik. Persze eleinte csak délután, este és hétvégéken. Pár éve kivételes szerencsével – fotós eszközök javítása, felújítása mellett - lehetek csak az utóbbiak, viszonylag szabadon. A fényképezés talán apámtól örökség, a lovakhoz való kötődést pedig a lányomtól szereztem be pár évtizeddel később egy masszív - nagyon szép - fertőzésként, ez így együtt alakult külön fejezetté az elmúlt években a fényképeim és kötődéseim között. Azt hiszem, fotósként is leginkább korlátok nélküli, szabad íróként gondolkozom, olyan nézőpontokat, szemléletet és fotótechnikai megoldásokat keresek, amik nem csak a kép tárgyát, de azt is megmutatják amit akkor éppen gondolok, az adott pillanatnyi hangulatot, a saját vagy a fotóalany jó vagy rossz kedvét. A fényképezés viszonylag szigorú szabályait sokszor lépem át a mondanivaló érdekében akkor is, ha a kész képek nagy része emiatt jóval  több odafigyelést igényel majd és szűkebb kör érdeklődését kelti fel – fura módon a lovak esetében ez sokkal jobban ment, mint vártam. Gondolom azért, mert ezek az emberek szintén megváltoztak a lovak miatt, ugyanúgy nem bánják az estére lónyálas pólót és hajat, futottak már versenyt dombon lefelé, sarkukban a fél tonnás hucullal, látták már milyen egy tépett, csípett seb a háton.

Talán csak közelségre van szükség megérteni. Nálam azóta tart, amióta egy amúgy sablonos (lovak és mezők, ugye) fényképezés közben egy Bagatuur nevű hucul elemelte a lerakott teleobjektívemet, és lerakta egy lócitrom kupac tetejére, szerintem viccből.

A lovas képek több témámban (albumokban) is megtalálhatók például a nyilvános 
picasaweb.google.com/manfromthecorner oldalamon, ilyenek a „patanyom” vagy a „riding with a helioextreme”, ez utóbbi  a már említett szabályok áthágásank egyik példája. Én szeretem. Most az „understand them” című, részben nem túl hagyományos lovas sorozaton dolgozom, aminek jellemző képei szintén elérhetők itt ezen a címen. Az eseményfotózást eddig ugyan kerültem, de az idén nyáron mégiscsak kedvem lett ehhez is, pár lovas rendezvény sorozata került feltöltésre a nyáron, tervben pedig egyre több van.

 Németh Tamás lovas háttérképei >>

Weboldalak:
http://subjectives.wordpress.com
http://picasaweb.google.com/manfromthecorner
http://www.facebook.com/The.man.from.the.corner
http://indafoto.hu/syracusa



Németh Tamás Képgalériák:

 

 





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés