Pataky Kata: A lábfelvétel

Munkám során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy egy lovat lehetetlen megkörmölni, mert nem lehet a lábait felvenni. Rosszabb esetben megérinteni sem lehet.  Ez a probléma gyakran olyannyira elfajul, hogy a lovat már csak nyugtatóval lehet körmölni, de még úgy is nehéz. Teljesen természetes, hogy a lovak ösztönösen féltik a lábaikat, hiszen a lábaik épsége a túlélésük szempontjából kulcsfontosságú.

A Monty Roberts módszer hazai képviselője és a cikk szerzője:
Pataky kata okleveles Monty Roberts instruktor

│ Pataky Kata bemutatkozik │ Pataky Kata hírei │ Pataky Kata válaszol │
│ Monty Roberts és módszere │ Lovak erőszakmentes képzése │
│ Bemutatók │ Kurzusok leírása │ Induló kurzusok │
│ Lovastábor Pataky Katával │

Sokszor volt már szó arról, hogy a lovak természetes körülmények között mit és hogyan cselekszenek. Sokszor elhangzik a gazdákkal való beszélgetéseim során, hogy jó, jó, de a mi lovaink nap mint nap találkoznak az emberrel, és soha nem éltek a természetben vadlóként. Ennek ellenére azt tapasztalom, hogy a háziasított lovak a környezetünkben ugyanúgy hordozzák az évmilliók alatt kialakult ösztönös reakciókat (természetesen egy befogott vadló érzékei élesebbek, és reakció ideje is gyorsabb). A lovak lábféltése tehát ebből adódóan ösztönös. Ha egy ló lába megsérül, akkor az a túlélési esélyeit nagymértékben csökkenti. Mint minden mást, a lábak félelem nélküli feladását is meg kell nekik tanítanunk. És bizony vannak olyan lovak, akiknek ez nehezebben megy.

Amikor egy ló lábát szeretném felvenni, akkor mindig, minden esetben először megsimogatom. „Szólok” a lónak, hogy ott vagyok és sohasem hirtelen odalépve ragadom meg a lábát, mert ha ezt tenném, akkor biztos lehetnék abban, hogy a ló megijed. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy ez a lónak olyan lehet, mint amikor mi valakivel beszélgetünk, miközben egy másik ember a hátunk mögé lopózva felrántja a lábunkat. Szerintem mindenki szélsőségesen reagálna erre.

Általában egyedül tanítom a lovakat erre a feladatra, de ha egy nehezebb esettel van dolgom, akkor megkérek valakit – aki ismeri a kettős kötőfék működését –, hogy segítsen megfogni a lovat.  Ennél a feladatnál egy műkézzel dolgozom. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az ember a saját kezét nem hagyja ott, ha a ló rugdosni kezd. A kezünk elvételével akaratlanul is megtanítjuk a lovat arra, hogy az inger elmúlik, ha ő rugdos, vagyis rugdosni érdemes, eredményes. Ezért kiemelt fontosságú azt megtanítani, hogy az inger (műkéz) akkor is ottmarad, ha ő rugdos, de ha abbahagyja a rúgást, akkor elmúlik az inger, vagyis elvesszük a műkezet. Ezzel a módszerrel nem éri a lovat semmilyen fájdalom, és nem harcolunk vele, hogy adja fel a lábát.

Az első lépés, hogy megfelelő pozícióban állok a ló mellett. Nem állok soha elé, hanem pont a válla mellé helyezkedek, és szembefordulok vele, majd megmutatom a lónak a műkezet, és megvakargatom vele a marját.
Úgy, ahogy minden feladat tanításánál, itt is fokozatosan építem fel a lóban a bizalmat és fokozatosan emelem a mércét is. Ha az első műkezes érintéssel nincs semmi gondja a lónak, akkor pár másodpercre elveszem azt a lótól, majd visszateszem a vállára, és elkezdem lecsúsztatni egészen a patájáig.
Ha ellép, akkor a műkezet ott tartom a lábán, viszont amint megáll, azonnal elveszem azt.  Így a lóban az alakul ki, hogy ő az, aki a műkezet irányítja. Majd ismét a marjára teszem vissza a kezet, vakargatom, majd ismét lecsúsztatom a lábán. Amikor ezt már teljesen nyugodtan viseli, akkor a jobb első lábánál folytatom, és ugyanazt végigcsinálom, mint a baloldalon. Ilyenkor a kettős kötőfék jobb oldali karikájába csatolok át.
Ha a ló mindkét első lábát már nyugodtan végig tudom simítani a kézzel anélkül, hogy ellépne, akkor a bal hátsó láb következik. Itt is nagyon figyelek a pozíciómra, és soha nem állok olyan szögben, hogy a ló rúgás esetén esetleg eltaláljon.
A műkezet ismét a ló marjára teszem, majd hátracsúszatom a csípőjére, és lassan, de határozottan lecsúsztatom a hátsó lábán. Ha a ló nagyon félti a lábát, akkor először csak a combja közepéig csúsztatom a műkezet, és ha nyugodtan áll, akkor elveszem, és megdicsérem a lovat.
Ha a ló már nyugodtan áll, miközben a hátsó lábát simogatom a műkézzel, akkor a műkéz merev hüvelykujji részével magam felé felhúzom a ló lábát. Nem emelem magasra, csak elemelem a földről, és csak 1-2 másodpercig tartom, majd leteszem.  Itt is egyre többet kérek a lótól, egyre magasabbra emelem a lábát, és egyre tovább tartom a műkézzel.
Amikor már ezt is teljesen nyugodtan viseli, akkor elteszem a műkezet, és a saját kezemmel újra végigcsinálom az előzőekben leírtakat lépésről-lépésre.
Amikor ide elérkezem, akkor mindig megkérek valakit, aki ismeri a kettős kötőfék működését, hogy fogja meg a lovat, és ha a ló rángatja a lábát, akkor azonnal léptesse hátra.
A hátralépés a lónak nem természetes, ezért kellemetlen.  Aki a ló fejénél áll, abban is tud segíteni, hogy a ló megfelelő egyensúlyba kerüljön. Amikor a ló bal első lábát szeretnénk felvenni, de a ló nagyon ráteszi a testsúlyát, akkor a ló előtt álló ember a ló fejét balra fordítja, így tehermentesíti a bal első lábat.
Amikor a bal hátsó lábát szeretnénk felvenni, akkor a ló előtt álló ember a ló fejét balra fordítja, így tehermentesíti a bal hátsó lábat.

Ha figyelembe vesszük a lovak tanulási mechanizmusát, akkor ezzel olyan körülményeket is teremtünk, amelyekben a ló jól tud teljesíteni, és amelyek mentesek az erőszaktól és a fizikai fájdalomtól.

Írta: Pataky Kata

Vissza Pataky Kata híreihez >>