keresés a lovardák között


Pongrác Ágnes
Lovas festő, lovas művész

Tisztelettel köszöntök mindenkit rajzaim körében!

Pongrác Ágnes vagyok, 1960–ban születtem. Diplomámat, mint díszlet és jelmeztervező művész szereztem. Jelenleg lakberendezőként , belsőépítészként is dolgozom. A munkám mellett a festészet, valamint nagy álmom, a tanyám az, ami az életemet teljessé teszi.

A lovakkal való kapcsolatom nagyon régi, de jelentősen akkor változtatta meg az életemet, amikor az addig hobbilovasként tartott lovam végleges sérülésekor úgy döntöttem, esélyt adok neki egy új életre. Azóta több sérült , befogadott és most már egészségesen vásárolt lóval és más állattal együtt okoznak örömet nekem és a gyerekeknek egy vadregényes tanyán.

Még az idén útjára indul az általam alapított közhasznú egyesület, melynek mottója: „lovakkal a gyermekekért, gyermekekkel a lovakért„ Rajzaim és festményeim több kiállításon vettek már részt és remélem, egyre többen ismerik meg őket és a lovas rajzokon keresztül ezeket a csodálatos társait az embernek!

Rajzaim megvásárolhatóak, melynek bevételéből tudom az állataim létét finanszírozni. Minden érdeklődést köszönettel veszek és fogadok a p.a@invitel.hu címen, illetve a 06 70 29 66 281 számon.

Kérem, látogassanak el a következő honlapjaimra:
lakberendezo.com
suttogo.valodi.hu

 

 



   

 





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés