^{Kurzus a jerezi Királyi Spanyol Lovasiskolában}

Amikor 1996-ban családommal először láttam a jerezi Spanyol Lovasiskolát bemutatózni a bécsi Stadthalle-ban, álmomban sem mertem volna arra gondolni, hogy egyszer azokon a lovakon lovagolhatok majd, de már akkor egy életre elragadott különös varázsával.

Talán ennek köszönhetően igyekeztünk jobban megismerni az ország lovaskultúráját. Azóta már 11 tisztavérű spanyol lovat vásároltunk, néhányat közülük a jerezi iskola tanárainak segítségével.Több mint fél évet töltöttem egy rejoneador (lovas torreador) házában, ahol a lovaglás mellett a spanyol nyelvet is elsajátítottam.

Így végül ez év februárjában bekerülhettem egy kurzusra a Real Escuela Andaluza del Arte Ecuestre-be (a Jerezi Királyi Spanyol Lovasiskolába).

Évek óta figyelemmel kísérjük az iskola életét, de amit most tapasztaltam felülmúlhatatlan élmény volt.

Bár a jerezi, a négy nagy barokk iskola között (Bécs, Saumur, Lisszabon, Jerez) a legfiatalabb harmincegy évével, mégis rohamos gyorsasággal elérte azt a magas színvonalat, amelyet ezek az iskolák képviselnek.

Az évszázadok óta létező lovas hagyományok ellenére hivatalosan csak 1973-ban alapították. Név szerint Don Alvaro Domecq Romero, akinek családja generációk óta országszerte elismert tekintéllyel rendelkezik a bika, a ló, és a Sherry világában.

Már az alapítás évében Don Juan Carlos- akkor még herceg- átadta az iskolának- az országban legnagyobb megtiszteltetést jelentő- Caballo de oro díjat.

Később az intézmény irányítását átvette a Spanyol Információ és Turizmus Minisztériuma.1987-ben kapta meg a Királyi címet, ma alapítványként működik.

Az évek során azonban a hagyományőrző látványosságból egy komoly oktatási és turisztikai intézménnyé fejlődött, mely az ország egyik jelentős reklámhordozója is.

Jerezben az El Recreo de las Cadenas területén, Abrantes herceg XIX. Századi kastélyának kertjében építették fel az 1600 férőhelyes lovardát, hatvanbokszos istállóval.

A kastélypark ma már a lovardán kívül még több istállónak, egy komoly állatorvosi klinikának, egy fogatmúzeumnak és egy szíjgyártó műhelynek is helyet ad. A klinika hivatalos fedeztető állomásként is működik, ahová az ország minden tájáról érkeznek kancák.

Ezen kívül saját lótenyészetük is van Jerez peremén.

Az intézményben jelenleg több mint 170 ló áll kiképzés alatt, azoknak 80 %-a az iskola saját tulajdona, 13% a Yeguada Militar-é (hadsereg) és 7 %-át magántenyésztők bocsátják rendelkezésre.

A bekerülendő fiatal lovakat legalább olyan alaposan megválogatják, mint a személyzetet, így az a P.R.E (tiszta vérű spanyol ló) tenyésztő, akinek sütése e kiválasztott lovak valamelyikén díszeleg, igazán büszke lehet, nem is találhatna jobb minőségi bizonyítványt.

A jereziek kizárólag ménekkel dolgoznak, csak a Vaquero stílusban lovagolt lovak a „jaca”-k heréltek és ezek nem tiszta vérű spanyolok, hanem telivér- spanyol keresztezések. Karcsúbb testalkatuk mellett levágott vagy felkötött farkukról és rövid sörényükről is felismerhetőek.

A több mint száz embert foglalkoztató intézmény oktatási részlegén öt szakon lehet képesítést szerezni: a lovaglás és a fogathajtás négy, az állatorvos segéd és a bőrdíszműves szak három és a lóápolóké két éves. A szakok egy-egy évfolyamán 4-5 diák tanul.

A lovasok oktatását a magasiskola húsz nagymestere végzi.

ők szakmai tudásukat nemcsak az évente több száz kül- és belföldi előadáson bizonyítják, hanem a nemzetközi versenysportban is. Az iskola tanárai, Rafael Soto és Ignazio Rambla lovaikkal- Invasor és Granadero, melyek az iskola saját nevelésű ménjei- a spanyol díjlovagló válogatott tagjai, valamint Ignazio Lopez Mercheroval is a spanyol élmezőnyben, királyi színekben versenyez.

Díjlovaglásban a 2002-ben Aachenben a spanyol csapat ezüst, majd a jerezi világbajnokságon bronzérmet szerzett. Ekkor a Királyi Lovasiskola fogata - a spanyol csapat oszlopos tagjaként- az első négy között végzett.

A négy barokk iskola szoros szakmai kapcsolatban áll egymással, de a Real Escuela sikeréhez nagymértékben hozzájárul nyitottsága a világ felé.

Tanárai rengeteg felkérést kapnak edzőtáborok tartására, bemutatóikkal is sűrűn járnak külföldre.

Az is nagyszerű dolog, hogy az iskola évente egyszer megnyitja „hátsó” kapuit, egy spanyol nyelvű kurzus erejéig.

Ilyen kurzus keretein belül tölthettem el én is ott két hetet.

Lényegében, ha rövid időre is, de bekapcsolódhattunk az iskola mindennapjaiba.

Reggel 7-kor a diákok lóápolással kezdenek. Fél nyolc körül vezetik az első lovakat a főépület közepén elhelyezkedő nyeregkamra elé, ahonnan az oda beosztott lóápolók adják ki a lovak névre szóló kantárját és a lovasok névtáblával ellátott nyergeit.

A pontos edzéstervet minden reggel 7 órakor függesztik ki a lovarda főbejáratára.

A hajnali érkezéskor még csendes lovardában pillanatokon belül pezsegni kezd az élet. A pályák megtelnek fogatokkal, lovasokkal és edzőkkel.

Az udvaron a kastélyparkot és az istállókat karbantartó traktorok jönnek-mennek. Kancák érkeznek fedeztetésre. A klinikában ápolt lovakat vezetik az istállóból a kezelésekre. Közben a szíjgyártóműhelyből spanyol zene hallatszik.

Később aztán megtelnek a nézőterek a látogatókkal, akik a heti kétszeri előadásokon kívül a nyilvános edzéseken is megcsodálhatják a magasiskola mestereit. De nem csak ők azok, akik hangosan jelzik tetszésüket egy-egy jól sikerült Levada, Corbeta vagy Cabriola után.

A nagy nyüzsgésben mégis mindennek megvan a maga helye és rendje, mindenki tudja a dolgát. A spanyolok hírnevét megcáfolva, itt szakadatlanul folyik a munka!

Minden diáknak személyes edzője van a mesterek közül, akik félévente váltják egymást. Egy diák a profesor-ához beosztott lovakon tanulhat, segíthet kiképzésükben. A tanárok egymást is folyamatosan korrigálják. Közben a lovardát és az istállókat összekötő aula emeletén lévő tantermekben elméleti oktatás zajlik.

A kurzuson résztvevők általában korán reggel lovaglással kezdtek - alapkiképzés fiatal lovon-, fél tízkor elméleti oktatás kezdődött, melyet többek között Rafael Soto tartott. Ezután következett egy újabb edzés, magasan képzett lovakon, majd a földimunka.

Hivatalosan napi két edzésünk volt, de szinte minden nap felajánlotta valamelyik tanár, hogy felülhetünk lovára, így volt olyan nap, amikor négy mént is lovagolhattam.

A jerezi iskola különlegessége, hogy a barokk lovaglás mellett a népszerű spanyol Vaquero lovaglás hagyományait is őrzi, ezért a klasszikus stíluson kívül ebben a lovaglási formában is kipróbálhattuk magunkat.

Az edzőket és lovakat mi kétnaponta váltottuk. Edzőink között volt a már említett Ignazio Rambla, Rafael Soto, Jose Maria Sanchez Cobos (a lovasrészleg igazgatója) és más kiválóságok. Olyan lovakon ülhettem, melyeket előzőleg csak az előadásokon csodálhattam (például Rambla Filemonja, ami általában a Corbeta-val kápráztatja el a közönséget).

Mintha mindez, így önmagában nem érne fel egy álommal, ezt tetőzte még az a jó hangulat, vidámság és közvetlenség, ami árad a spanyolokból.

Fél kettő körül aztán fokozatosan elfogyteak a lovak a pályákról és az istállófolyosókról. A diákoknak és ápolóknak fél órájuk maradt, hogy alaposan leápolják a nyergeket és a még kint lévő szerszámokat.

Kettőkor szinte teljesen kiürül az iskola területe, befejeződik a napi munka.

A tanárok és diákok délutánonként saját istállóikban, tenyésztőknél és más lovardákban folytatják a munkát. Szerencsém volt egy délután megtekinteni Rafael Soto-t, amint ígéretes tanítványainak tartott edzést a világjátékokra készült lovaskomplexumban.

Hazatérve próbálom hasznosítani a tanultakat és nagy örömömre remény nyílt arra, hogy a nyár elején hozzánk is ellátogat egy kurzus erejéig a mesterek egyike.

Borsó Dorottya
Forrás: www.epona.hu