Lovas állatorvosi történetek

2. rész

Minden munkakörben fel kell készülni egy adott mennyiségű szemtelenkedésre, és ez alól az állatorvosi praxis sem kivétel.  

- Van egy másik ló is, amit meg akarok nézetni – mondta Ralph Beamish. Odavezetett egy közeli bokszhoz, és rámutatott egy nagy barna állatra, amelynek mellső inain jól látszottak a hólyaghúzó tapasz nyomai.
- Farnon doktor fél éve vörös hólyagtapaszt tett a lábára. Azóta pihentetjük. Hamarosan egészséges lesz, mit gondol, ki lehet már vinni?

Odamentem és végigfuttattam az ujjaimat a hajlítóizom inain, megvastagodásokat keresve. Nem találtam. Majd fölemeltem a ló lábát, és ahogy tovább vizsgálódtam, találtam egy érzékeny
területet a hajlítóizom felületén. Fölegyenesedtem.

- Kicsit még fájlalja - mondtam. - Azt hiszem, biztosabb, ha még bent tartják egy kis ideig.
- Nem értek egyet - vakkantotta Beamish. A legényhez fordult. - Vezesd ki, Harry!

Rábámultam. Szándékosan csinálja, hogy éreztesse a lekicsinylését? Azt próbálja értésemre adni, hogy semmibe vesz? Akárhogy is, kezdett már az idegeimre menni, és csak azt reméltem, hogy nem árul el lángoló arcom.

- Még valamit - mondta Beamish. - Van odaát egy köhögős ló. Nézze meg, mielőtt elmegy.

Egy szűk átjárón keresztül átmentünk egy kisebb udvarba, ahol Harry bement az egyik bokszba, és megragadta az egyik ló kantárját. Én követtem, és elővettem a lázmérőmet. Ahogy hátulról megközelítettem a lovat, az hátracsapta a fülét, felnyihogott és ugrálni kezdett. Tétováztam, aztán intettem a legénynek.

- Emelje föl a mellső lábát, amíg megmérem a lázát, rendben? - mondtam.
A legény lehajolt, és megragadta a ló lábát, de Beamish közbelépett.
- Hagyd csak, Harry, semmi szükség rá! Szelíd ez, mint a bárány.

Egy pillanatig haboztam. Éreztem, hogy igazam van, de már így sincs nagy ázsióm ezen a helyen. Vállat vontam, fölemeltem a ló farkát, és a végbelébe dugtam a lázmérőt.

Szinte egyszerre rúgott meg mindkét hátsó lábával, de emlékszem, hogy miközben hátrafelé kirepültem az ajtón, egészen tisztán arra gondoltam, hogy a mellkasomat épp csak súrolta az egyik patája, mielőtt a másik eltalálta volna a hasamat. De efölötti örömömet gyorsan beárnyékolta az, hogy a jobb hátsó lábával egyenesen az idegközpontot találta el a gyomrom közepén.

Elterültem az udvar betonján, nyögtem és kétségbeesetten tátogtam, hogy lélegzethez jussak. Volt egy pillanat, amikor biztos voltam abban, hogy meg fogok halni, de végül segítségemre jött egy mély belégzés, és én, ha kínok között is, de ülő helyzetbe tornásztam magam.

A nyitott ajtón át láttam a ló fejéhez hajló Harryt, aki rémült tekintettel meredt rám. Beamisht viszont a legkevésbé sem érdekelte az állapotom: a ló hátsó lábait vizsgálgatta aggodalmasan. Nyilvánvaló volt: csupán az nyugtalanítja, hogy vajon nem szenvedtek-e kárt az én undokul kemény bordáimmal való találkozástól.

Lassan feltápászkodtam, és vettem pár mély lélegzetet. Alapos rúgást kaptam, de nem sérültem meg igazán. Feltételezem, hogy ösztönösen foghattam a markomba a lázmérőt; a kényes kis cső még mindig ott volt a kezemben.
Nem éreztem mást, csak jeges dühöt, amikor visszamentem a bokszba.

- Emelje föl azt a nyavalyás lábát, ahogy kértem! - kiáltottam rá szegény Harryre.
- Igen, uram! Sajnálom, uram! - Lehajolt, felemelte a ló lábát, és erősen behajlítva tartotta.

Beamish-hez fordultam, hogy tesz-e megjegyzést, de az idomár hallgatott, kifejezéstelenül bámulva a lovat.
Ezúttal sikerült baj nélkül megmérnem a lázát. Több mint 38 fokos volt. Átmentem a fejéhez, két ujjal feltártam az orrlikát, és nyákos-gennyes váladékot láttam benne. Az állkapocs alatti és a garaton túli mirigyek normálisak voltak.

- Enyhe megfázás - mondtam. - Adok neki egy injekciót, és hagyok itt sulphonamidot, amit Farnon doktor is használ az ilyen esetekben. - Hogy meggyőzte-e Beamisht ez az utóbbi mondat, annak nem adta jelét, csak merev arccal figyelte, ahogy beadom a Prontosilt.

Indulásom előtt még kivettem egy félfontos csomag sulphonamidot a kocsi csomagtartójából.
- Adjon neki most rögtön három unciát ebből, egy pint vízben feloldva, aztán másfél unciát este és reggel, de ha két napon belül nem lesz sokkal jobban, értesítsen.

Beamish komor képpel vette át a gyógyszert, én pedig kinyitottam a kocsiajtót, és elöntött a megkönnyebbülés, hogy véget ért ez a kellemetlen vizit.

Forrás: James Herriot: A Repülő Állatorvos

Lovas állatorvosi történetek 1. >>>
Lovas állatorvosi történetek 3. >>>