keresés a lovardák között


Bryan Neubert - a musztángokkal táncoló

Tikkasztóan forró a délelőtt a nevadai rodeós vidéken, Reno városában. A nap még a ruhán keresztül is perzselően éget. Különböző korú fiatal musztángok várnak itt "örökbefogadásra" ezen a hétvégén. Az amerikai kormány ugyanis útjára indított egy úgynevezett "musztáng-programot", amely a kihalástól hivatott megmenteni ezeket a vadlovakat, amelyek az elmúlt századok során oly sok bosszúságot okoztak a legelőiket féltő marhatenyésztőknek.

A marhatenyésztők sokáig olyan intenzitással üldözték az itt élő vadlovakat, hogy létszámuk vészesen csökkent, így ma már fennmaradásukért fáradoznak a musztáng-program elkötelezett hívei. Az "örökbefogadásra" azonban csak másnap kerül majd sor.

  

A mai nap még a szemlélődésé, de úgy tűnik, van, aki ma sem tétlenkedik: valaki van a Round Pen-ben, ebben az európai lovasok számára talán furcsának tűnő, palánkkal körülvett körkarámban.
A Ruond Pen körül farmerek üldögélnek a szalmabálákon, és érdeklődve figyelik a körkarámban zajló eseményeket. Bryan Neubert próbálja egy hároméves musztáng mén bizalmát elnyerni. Az állat ezektől a próbálkozásoktól egyelőre idegesnek tűnik, és többször megindul a cowboy felé. "Mérföldekkel jobb még Robertsnél is" - mondják a helybeliek, akik éppolyan megbabonázva nézik, mint a messziről jött idegen, sőt néhány neves, "öreg" edzőre is nagy hatással van Bryan bemutatója.
Nem hallani egyetlen hangos szót és nem látni egyetlen agresszív mozdulatot sem. Pedig a musztángok igen veszélyesekké is válhatnak, ha nincs lehetőségük a menekülésre. A Round Pen-ben lévő szürke mén is hirtelen megpróbál a három méter magas korláton átugrani, majd dühöngve, látszólag mindenben rosszat látva fordul vissza. A ló viselkedése a cowboyt szemmel láthatóan nemigen zavarja, mert a legnagyobb nyugalommal szolgálja ki magát egy újabb üdítővel a Round Pen melletti hűtőtáskából.
"Legfontosabb a nyugalom" - mondja újra és újra a nézőknek. - "Ez egy igen jó csikó. Talán ma este már lovagolni fogok rajta." - Hittük is meg nem is, úgyhogy este újra lementünk megnézni, mi zajlik a Round Pen-ben - és majdnem leesett az állunk. Bryan Neubert a tőle megszokott nyugalommal már a hároméves csikó hátán ült. A ló még nem tűnt túl magabiztosnak, de türelmesen várta és elfogadta a dolgokat, amik vele történtek. Bryan kötőféken átvezette az imént még "vad" musztángot a Round Pen-en, miközben a nézők alig tudták elfojtani a tapsolást és a kiabálást, amivel azonban a fiatal lovat megijesztenék. Egyre érdekesebb a helyzet - ez az ember tényleg tud valamit…

Mikor ültél először lovon?
Hűha, arra már nem emlékszem pontosan. Egy marhatenyésztő farmon nőttem fel. Biztos nagyon fiatal lehettem.

Felépítettél egyfajta sajátos edzésmódszert, vagy valahol tanultad ezt az egészet?
Én magam nem, de volt néhány barátom, pontosabban három, akik nagyon sokat segítettek.

Mikor kerültél először kapcsolatba egy musztánggal, illetve mikor kezdted el tanítani?
Ez 1972-73 telén lehetett. Akkoriban kerültem Nevadába, ahol rengeteg tennivalóm volt musztángokkal. Sok állattal kezdtem el dolgozni azon a ranch-en, ahol végül öt évet töltöttem. Itt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.

A musztángok intelligensebbek, mint a háziasított fajták?
Nem tartom őket sem intelligensebbnek, sem butábbnak más lovaknál. Az azonban biztos, hogy egy olyan ló, amelyik vadon nő fel, jobban tud a sziklás terepen és hegyvidéken mozogni. Sokkal erősebbek és ellenállóbbak az ízületeik és a patáik. Nagyon erősek… és amelyik nem elég kemény, vagy megsérül, azt a természet kiszelektálja.

Hogyan tanítod a musztángokat? Úgy, ahogy itt láttuk?
Igen, majdnem ugyanígy. Otthon persze nincs ennyi zavaró körülmény.

Van speciális időbeosztásod az edzések során?
Nincs. Ez leginkább azon múlik, hogy a tulajdonos mennyi időt és pénzt akar áldozni, amíg a lova felkészül a lovas elfogadására. Egy musztángnál ez mindig több időt vesz igénybe, mint egy háziasított fajtánál, mert velük először az ember közelségét is meg kell ismertetni.

Melyikekkel foglalkozol szívesebben, a "vadakkal" vagy a háziasított fajtákkal?
Talán a háziasított fajtákkal. ők ilyen vagy olyan célra, de mindig valamire speciálisan tenyésztettek. Emiatt könnyebb velük dolgozni.

Melyik fajta áll leginkább közel hozzád?
A quarter horse, azon belül pedig a cow horse-ok, amelyeket kifejezetten a marhákkal való munkák megkönnyítésére tenyésztettek. Láttam már musztángokat is hasonló feladatkörben, ami egyáltalán nem ment nekik rosszul, de egy quarter-rel nem vehetik fel a versenyt. Én nem vagyok az az ember, aki sokat ad a versenyekre, de ott láthatóak a kis különbségek is, és a "vadak" egyszerűen nem tudnak lépést tartani a mai, erre a célra kitenyésztett quarter vonalakkal.

Előfordult már a munkád során, hogy a közönség rosszul reagált volna arra, amit csinálsz?
Hát, talán egyszer. Egy nő - aki mellesleg részeg volt - megkérdezte, miért nem várom meg, míg a ló magától oda nem jön hozzám. Ez jogos, de lehet, hogy rettentő sokáig kellene várni rá. Az is lehet, hogy nem is történne semmi. Lehet, hogy egész nap kuksolhatnék a körkarámban, és nem történne semmi. A lovak tudomást sem vennének róla, hogy ott vagyok.

Előfordult már, hogy egy ló megtámadott és megsérültél?
Igen, egyszer… az egy vadló volt. Szétnyílt az arccsontom, amikor a patájával eltalált. Igaz, egyszer a karomat is eltörtem - sőt a lábujjamat is. De igazán komoly baleset még nem történt. Az biztos, hogy néhány rúgást már kaptam.

Léteznek olyan látványos fogások, amelyek inkább a közönségnek szólnak, mint a lónak?
A közönség engem nem érdekel különösebben. Én csak a lóra akarok hatni, nem pedig a nézőkre. Bár megfizetnek a bemutatóért, de ugyanazt a pénzt kapom akkor is, ha meggyőzöm a közönséget, és akkor is, ha nem. Ez nem showműsor, nekem ez a munkám. Én pontosan azt teszem, amit otthon is tennék, az egyetlen különbség, hogy közben magyarázom is azt, amit csinálok.

Mit értesz a "horseman" és "horsemanship" fogalmak alatt?
Jó "horseman" az, aki ellenőrzése alatt tartja lova mind a négy lábát és közben a lova is élvezi a munkát. Ez a legfontosabb.

Volt már csalódott vagy elégedetlen ügyfeled? Például aki túl hosszúnak találta a képzési időt?
Nem, inkább az ellenkezője fordult elő, csodálkoztak, hogy mennyire előrehaladtam egy lóval ilyen rövid idő alatt. Tényleg nem tudok senkit említeni, aki elégedetlen lett volna.

Mit gondolsz a kiképzés során használt fizikai kényszerről?
Soha, de soha nem kényszerítek lovat, hogy megtegyen valamit.

Még egy kis pofont sem, ha valamit rosszul csinálnak?
Nem, semmiféle büntetést nem alkalmazok.

Akkor hogyan veszel rá egy lovat, hogy megtegye, amit szeretnél?
Egyszerűen úgy kell alakítani a dolgokat, hogy valamilyen módon nyomást gyakorolsz a lóra, amit aztán csökkenthetsz, így felbátorítod a lovat arra, hogy önállóan tegyen meg valamit. Tehát, felbátorítod a lovat arra, hogy megtegye azt, amit szeretnél, mert csökkented a nyomást, és megakadályozod azt, amit nem szeretnél, ilyenkor ismét érezteted a nyomást…

Tehát megjutalmazod a legkisebb előrelépést azzal, hogy csökkented a nyomást?
Pontosan. Az a legfontosabb, hogy a kívánt irányba történő legkisebb változást is meg kell jutalmazni - sőt még a gondolatát is.

Honnan tudod meg, mire gondol a ló?
Ez látszik a kifejezéseiből, a mozdulataiból - a szemek, fülek, a fejtartás … a legfinomabb ismertetőjelei annak, hogy a ló kezdi érteni, hogy mit is kívánsz tőle - bármi legyen is az.

Mit teszel a problémás lovakkal és azokkal, amelyek már rengeteg rossz tapasztalatot gyűjtöttek?
Megpróbálom egyszerűen a legelejétől kezdeni - azzal a különbséggel, hogy sokkal nehezebb dolgom van, mint a vadlovakkal. Egy vadló a tőle megszokott módon reagál, természetes óvatossággal. Egy rosszul nevelt ló gyakran rájött már arra, hogyan kell megvédenie magát - ezt nagyon gyorsan elsajátítják.

Ekkor mit teszel?
Ha rám támad egy ló? Megpróbálok valami meglepetéssel szolgálni neki. Ami éppen adódik.

Ez azt jelenti, hogy a végsőkig véded magad és megpróbálsz felülkerekedni?
Nem, végső esetben fogom magam és a lehető leggyorsabban kiugrok a körkarámból. Persze, először megpróbálom meglepni a lovat vagy védeni magamat, de ha mindez nem elég, akkor az a legjobb, ha mielőbb kimenekülök. Azonban ilyen problémás lovakkal itt szerencsére ritkán van dolgom, van elég helyük a karámban, hogy kitombolhassák magukat! De hozzá kell tennem: inkább leszek gyáva, de élő ember, mint halott hős!

Mit jelentenek számodra a lovak?
A lovak nekem a legfontosabbak az életben. Szeretek lovakkal dolgozni és velük együtt előrehaladni, így belül erősödik az ember és újat is tanul. Én hívő ember vagyok, és úgy gondolom, hogy Isten akarata az, hogy lovakkal foglalkozzam, ő adta nekem ezt a feladatot. Azon a napon, amikor az életem befejeződik, úgy gondolom, az csak a kezdet. Ha azon a helyen, ahová kerülök, még lovak is lesznek… akkor minden rendben lesz. Jelenleg két fontos dolgot jelentenek nekem a lovak: egyrészt lehetőséget adnak arra, hogy eltartsam a családomat, másrészt kitűnő elfoglaltságot is jelentenek. Igazán szerencsésnek mondhatom magam azért, mert a szenvedélyem megegyezik a hivatásommal, amellyel a családomat is el tudom tartani.

Mit kívánnál magadnak a jövőre nézve?
Jelenleg nagyon szerencsésnek tartom magam. Sok tennivalóm van, rengeteget utazom - talán jobb lenne több időt tölteni a családommal. A gyerekeim már önállóan tanítanak be lovakat, remekül csinálják és már nincs is szükségük hozzá a "papájukra". Néha odajönnek hozzám és megkérdezik, hogy ezt vagy azt hogyan csinálnám, ami azonban nem jelenti azt, hogy úgy is fogják csinálni, ahogy én mondom. És pont ezért nagyon büszke vagyok rájuk. Megtalálták a saját útjukat.

Az elkövetkezendő napok folyamán még volt néhányszor alkalmam megnézni Bryant munka közben a musztángokkal és beszélgettem olyan tulajdonosokkal, akiknek lovát ő indította el. A musztángokkal foglalkozó emberek körében ő számít az egyik legjobbnak, mindegyikük szívesen vinné hozzá, Alturasba kedvenc lovát, hogy nála tegye meg a ló a kritikus, kezdeti lépéseket. Úgy tűnik, Bryan az Államokban már nagyon ismert. Egyes lovas újságok úgy mutatták be, mint az "igazi suttogó", sőt egy francia filmes stáb úgy tudósított róla - éppen akkor, amikor a "Suttogó" című filmet Európában játszották - hogy ő az "alternatívája" az Európában sokkal ismertebb Monty Robertsnek.
Bryan valószínűleg jóval nagyobb népszerűséget is kivívhatott volna, mint amekkorát már eddig elért - mondják a "musztángosok" -, de ő egy igazi családközpontú ember, és alig lehet kimozdítani a ranch-éről.
Aki azonban ellátogat hozzá, azt mindig szívesen fogadja, és akinek módjában áll Kaliforniába utazni, az ne mulasszon el részt venni valamelyik bemutatóján. Alturas "suttogóját", a musztángokkal táncoló Bryan Neubertet az alábbi címen lehet elérni:
Bryan Neubert, P.O. Box 726, Alturas, CA 96101, USA 

Kép és szöveg: Karin Tillisch
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001.márciusi számában.





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés