Menyhért Ferenc

Beszélgetés Menyhért Ferenccel, mindenidők egyik legjobb ügetőlőjának, Apinak az idomárjával.

Szerencsére még mindig kitűnő egészségnek örvend Menyhért Feri bácsi, pedig már a 88. évét tapossa. Most, hogy megjött a jó idő kertészkedik, és régi hobbyjának, a biciklizésnek hódol. ő mindhárom pályán látta a lovakat futni. Segítségével felidézzük egy kicsit a háború utáni nehéz időket, Apit és a többieket.

Tízéves sem voltam, már hajtottam a lovakat a nagybátyámnál. A gonosz mostohám miatt inkább elmentem szolgálni. Eleinte festőnek tanultam, de nem bírtam a terpentinnek a szagát, rosszul lettem tőle. Így más szakma után kellett néznem. Bejárogattam a lóversenypályára, és verseny után segítettem lesétáltatni a lovakat. Mindig kaptam 1-2 pengőt érte.

Feisernél kezdtem 1932-ben, még a régi pályán. őt szállítottam fiákeren. 1933-ban pedig átköltöztünk a Kerepes úti pályára. 1939-ben mikor be kellett vonulnom katonának, Marschall Józsi bácsitól kaptam 20 pengőt útravalónak. Három évig teljesítettem katonai szolgálatot, majd 1944-ben ismét bevittek tartaléknak. 1945-ben jöttem végleg haza. A katonaság alatt is lovakkal foglalkoztam, legalább ott is éreztem a ló szagot. Mikor visszakerültem a pályára Jónás Lajos, szerette volna, ha nála dolgozom, mert tudta, hogy van jogosítványom fiákerre.

A háború után szétszéledt a teljes versenyló állomány. Amik maradtak, azok sánták voltak. Jónás Lajossal jártuk a vásárokat, versenylovakat keresve. Egyszer csak kiszúrtam egy sovány lovat, egy szekérbe befogva. Arra lettem figyelmes, hogy meg volt tüzelve a csánkja, aztán láttam a sütést is rajta. Megkérdeztük, miért adja el, a koma azt felelte:
- Szétrázza az összes kocsimat olyan gyorsan fut.
- Mit kér érte? – kérdeztük.
- Csak egy másik lovat, felelte.
Meg is kötöttük az üzletet. Tátrának neveztük el a lovat. Rendbe raktuk, utána sorban nyerte a versenyeket, háromszoros áron tudtuk eladni. Nagyon jó üzletember volt Jónás Lajos.
Rengeteg szerszáma volt, három pár fogatot is be tudtunk fogni. Minden fogat versenyt mi nyertünk, mert a lovaink rendesen össze voltak szoktatva.
Egy másik vásárban találtunk egy szép szürke lovat. Betanítottuk, de nem nagyon akarta az igazságot. Ha ráütöttünk a szárral, rögtön felrúgott. Egyszer a mester hajtotta, és elfelejtette, szanaszét rúgta a spiclédert. Erre csak annyit mondtam: látja mester nincsen rossz ló, csak rossz kocsis, csak mosolygott, mert az ő szava járása volt ez.

A Földinél lettem segédhajtó. Két lovat kaptam tőle. Szép nyugodtan elkészítettem őket. ő meg nyert velük két versenyt. Amikor végre megkaptam őket versenyben is, azt az utasítást adta, hogy adjak nekik egy könnyű versenyt, én meg szépen megnyertem. Másnap be se mentem, beteget jelentettem. Ki akart tiltatni a pályáról, Csurka István az akkori párttitkár segített nekem, ő tolta le őket, hogy mégis mit képzelnek. Bódis Sándorhoz kerültem utána, és a két lovat is vihettem magammal. 1951-ben kaptam segédhajtói engedélyt, és 1952 őszén már 20 versenyt nyertem. Mikor idomár lettem pont a Földi istállóját kaptam meg, ez a sors keze. 12 lovat bíztak rám, a szemetet söpörték át hozzám, de én örültem, hiszen se rekordjuk, se pénzük, nyeretlenek voltak. Két hónap alatt 12 versenyt nyertem velük. Csak egy kis foglalkozást igényeltek. Az első évben mindjárt a harmadik helyen végeztem. Miután a ménes látta a sikereimet, hogy produkáltam a lovakkal, jobb lovakat is bízott rám.

Mi alapján tréningeztem a lovaimat? Az volt az elvem, hogy ülni kell a végtelenségig, így is tréningeztem őket, hogy a célegyenesben legyenek gyorsak. Egy héttel a kiszemelt verseny előtt adtam a záró munkát, így a versenyre egy friss lovat kaptam.

Az oroszoknál hajtottam kinn egy lovat. A finisben küzdöttünk fej-fejt, egy orosz hajtóval, az ő lova frissebbnek tűnt az enyémnél, éreztem, hogy gond lesz, meg fog verni. Egyszer csak gondoltam egyet, és átkiabáltam a másik lónak, hogy brrrr. A tervem sikerült, mert ellenfelem lova elkezdett lassítani, megfigyeltem, hogy így állítják meg a lovakat. 

Egy Matróz nevű ló miatt egyszer eltiltottak. Nagyon lekvár ló volt. Sikerült vele egy versenyt nyernem, de legközelebb már munkában sem mutatott semmit. Igen ám, de mivel kevés ló volt indulónak adva, a vezetőség kötelezett, hogy indítsam. Versenyben nem ment egy lépést sem, ezért eltiltottak 4-5 hónapra, és a lovat is elvették tőlem, aki végül Marschall Józsefnél kötött ki, egy év múlva tudta csak kihozni. Nagyon puha ló volt, egy komolyabb munka után visszafele ment.

Uli-val nem tudtak 1.30. pályánál jobbat hajtani a Marschallék, elkértem, mert rájöttem nem munka ló, hanem versenyló. Versenyben röpült, munkában nem ment egy lépést sem, van ilyen. Volt a családjában még egy ilyen ló, Tábla, őt gyorsan el is adattam 5000 dollálért.

Super Hanoverrel és Óceánnal kétszer voltam Bécsben, és mind a kétszer nyertem. Super Hanoverrel a kék szalagot is sikerült elhoznunk.

Elragadóra is szívesen emlékszem vissza. ő volt az első lovam, akivel sok versenyt nyertem, de ő nem futhatott tenyészversenyekben, mert herélt volt. A Dömével cseréltem el valamire, már nem emlékszem, mire. Az volt a problémája, hogy a startnál mindig megállt. Egyszer egy edzésen fordultunk volna, de ő akkor is megállt. Leszálltam a kocsiról, fogtam a szárvégét, és a füle közé vágtam vele, utána soha több nem állt meg.
A Bódi Sanyinál volt még egy hasonló esetem a Harkány nevű lóval. Nem ment neki, az istenért sem, aztán rájöttem a hibájára, egy kifele menet, még az istállóban végig vágtam rajta a szárral, utána elég volt csak összehúzni a szárat a fenekén. Vele nyertem a 20 versenyemet.
Aztán jött Super Hanover, Tájfun, Irányelv, akivel három Bakát is nyertem, a negyedik győzelmét Matuczával aratta. Jó távgyalogló ló volt. Az egyik Bakát majdnem elvesztettem vele, mert nem volt csengő, és majdnem mentünk még egy kört.

Api anyja, Stanci, sovány, gyenge ló volt, 1.32. körüli időket futkosott. Marschall József kiküldte Alagra, hogy egy kicsit összeszedje magát, hátha javul, mert jó vérvonala volt. Szállítás közben viszont leverte a csípőjét, a sérülése miatt nem is trappolt többet egy lépést sem, viszont jó származása miatt tenyésztésbe állították. Így lett Api. Api gyors kezdő volt, akármilyen loval felvette a versenyt, start után pár méterrel már elől ügettünk, utána mindig visszavettem, annyit mentünk amennyit jöttek.
Api az én örökemlékem, hiszen rengeteg versenyt nyertünk együtt, mindent, amit lehetett. Soha nem bántottam, őt hajtottam utoljára is, de akkor már le volt szakadva a vállam. Egy kampóra spárgáztam fel a szárat. Utána Kajárihoz került, de ő bántotta, nem is nyert vele versenyt. Aztán Paulovicz János II.-höz került, oda bejártam hozzá. Csak egy szóváltás miatt eljöttem. Aztán elküldték fedezőménnek, ott is meglátogattam, és még figyelmeztettem is a ménesvezetőt, ne adjanak túl sok tápot neki, mert hascsikarást kap tőle. Nem hallgattak rám, meg is lett az eredménye kólikás lett, és meg halt.

Egy régi idomár mondott nagy igazságot, ezt szeretném én is továbbadni.

Vilcsik Károly rám nézett, és ezt mondta: Vedd tudomásul, amíg csinálod, addig tanulod.

Hajdu Bíborka