keresés a lovardák között


Szabó Krisztina

Itt egy amatőrhölgy, aki mindent elért ebben a sportban, amit ember csak elérhet. Többször volt sampion, eredményes külföldi szereplések, egy tanya, ahol saját elképzelései szerint idomíthatja lovait, több napi főfutam, tenyészverseny győzelem, és most megnyerte a Derby-t is, ami minden idomárnak, hajtónak legnagyobb álma. Persze neki sem jött a siker csak úgy, kemény 10 év munka áll mögötte, de halljuk a sikertörténetet Szabó Krisztinától, egészen a kezdetektől.

A kezdetek

Egy barátom hozott be először a Kerepes úti ügetőpályára, itt lehetőségem nyílt, hogy iskola mellett lovagolhassak, akkor a hajtás még nem nagyon fogott meg. Egyszer nagy unszolások közepette csak rávettek egy kocsi túrára is, de a sok oszlop között nem éreztem magam biztonságban, és nem is tetszett igazán. Az első nagy élményem, aminek köszönhetem, hogy a sulky-t választottam mégis, az egy lehajtás volt, ahol a Krajcár nevű lovat bízták rám, hogy melegítsem be verseny előtt.

Ez olyan élmény volt számomra, ami meghatározta az egész életem, hiszen onnantól indult el az ügetős karrierem. 1993-ban hajtottam életemben először versenyben, első produkciómra egy nagyon okos, intelligens lovat kaptam, Keresztapát, aki magától futotta végig a versenyt, én csak üldögéltem mögötte, ő meg tette a dolgát. 1994-ben kaptam amatőrhajtói engedélyt, első győzelmemet pedig Namjokkal arattam, akit Márffy Sándor bízott rám versenyben. Ez nagyon emlékezetes győzelem volt, és nagyon nagy élmény is. A sikerek azt hiszem, inkább az ötödik, hetedik győzelem után jöttek, akkor már úgy rá is éreztem a siker ízére, és egyre jobban szerettem volna csinálni, hajtani, érteni a lovakhoz. Természetesen a 15. győzelmem után én is kihasználtam a lehetőséget, hogy profiban is hajthassak. Az első lovamat, Parázst 1996-ban vettem, utána jöttek a többiek.

A sikerhez vezető út

A tanyasi élet, az önálló munka 1998-99-ben kezdődött a számomra, amikor megismerkedtem Tóth Lászlóval. Együtt vágtunk bele az idomítás korántsem könnyű sűrűjébe. Először csak béreltünk a tanyát, majd lehetőségünk nyílt a megvásárlására is. Nem sok loval kezdtük, Üzér, Zeolit, Alexandra M. és Szörnyecske alkotta a kezdő csapatot.

Az első komoly sikereimet Üzérrel arattam, hiszen sorozatnyerők voltunk, napi fő- és tenyészversenyekben arattunk győzelmeket, és ami igazán kedves a számomra, hogy majdnem 30-szor haladtunk át együtt győztesként a célon, aztán Alexandra M. is megindult, vele szintén 30 körüli győzelmet arattunk  Mindkettőjüket a mai napig nagy becsben tartjuk, hiszen Üzér minden évben kap egy kancát, fedeztetésre, Alexandra M. pedig jövőre anyai örömök elé néz.

A régi csapatból már csak Zeolit versenyez, aki most is hűen adja tudását, de nagy prönalítása miatt már nem nagyon jut kedvező szerephez. Azért nehezen indult meg a szekér, mert az állandó tanyaváltások, költözködések nehezítették a folyamatos munkát, valamint a kevés ló létszámmal sem lehetett látványos sikereket aratni. De hát ez volt adatva, ebből kellett produkálni. Emlékszem a 200. győzelmem nagyon nehezen jött össze, de végül Donatello-val sikerült megnyernem.

A nehéz idők ellenére, négy évig én uraltam az amatőrsampionátus címet, 1999-től 2002-ig. Az első nagyobb kihívást Hajnal Tibor tanyáján éltük át, hiszen ott 20-22 loval kellett foglalkoznunk, ekkor jöttünk rá, hogy elbírunk egy nagyobb létszámú istállót is, 9 hónap sikeres munka után elváltak útjaink, mert visszaköltöztünk a saját tanyánkra, hogy saját szerencsénknek legyünk a kovácsai. Ekkor kaptunk lovakat Bisbac Dánieltől, aki először három versenyzőjét; Ageo-t, Csalfát és Elevent bízta ránk. Innentől kezdve rengeteget dolgoztunk. Jöttek a saját csikók is, és vásároltunk fiatal lovakat. A rengeteg munkánk beért végre, és eredményességünkre felfigyeltek többen is, így egyre több ló került hozzánk. Az eltel másfélévben értük el a mostani ló létszámunkat, amivel jelenleg dolgozunk.

Az eltelt 10 év nagy élményei közé sorolnám a New-York – Budapest amatőrtalálkozót, ami nagyon jól sikerült, az Európa bajnokságon szerzett második helyezésemet, és persze a kinti győzelmeimet is. Természetesen azért akadtak kellemetlen események is az elmúlt években, hiszen négyszer buktam, és ez nem sorolnám a kellemes élmények közé. A tavalyi évem sem a felhőtlen munka jegyében telt, mert volt egy komoly allergiás betegségem, amiből csak egy év alatt tudtam kigyógyulni, ezért is nem szerepeltem annyit, hiszen fizikailag teljesen legyengített.

Azért úgy érzem mindent elértem, ami egy amatőr álma csak lehet, de az i-re a pont a Derby volt. Ennek a győzelemnek azért is örülök, mert talán így az amatőröket is komolyabban veszik, és ezzel sikerült bebizonyítanom, hogy a nőknek igen is van helyük ebben az elférfiasodott sportban, mert mi is el tudunk érni bármit, amit csak akarunk. A jövőre nézve, különösebb tervem nincsen, csak annyi, hogy az istállónk előkelő helyezését megtartani, valamint szeretném, ha Hitelező továbbra is jól szerepelne. Ezúton szeretném megköszöni mindenkinek, aki megtisztelt minket azzal, hogy ránk bízta a lovát, a jövőben is igyekezni fogunk a jobb eredmény elérése érdekében.


Hajdu Bíborka, 2004.08.12





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés