Alekszi Viktória
Szerencsés embernek tartom magam, hiszen gyermek korom óta tudom, hogy mi az ami igazán fontos az életemben, a lovak/lovaglás iránti szeretetem és a sport/versenyzés iránti vágyam. Fiatal korom óta keresem a lovak társaságát és a versenyzési lehetôséget, kipróbáltam magam a voltige, a díjlovaglás és a díjugratás területén is. A díjlovaglás, mint a a lovaglás magasiskolája rabul ejtett, hiszen a kitartás, a precízió, a tökéletesség iránti vágy nem csak a lovaglásban jellemzô rám, hanem erre törekszem a munkám, tanulmányaim … kapcsán, életem minden területén. A díjugratás mûvészete, az izgalom, a dinamika, az akadályok “leküzdése” szintén nélkülözhetetlen elemei életemnek, arcom másik fele. Valahogy e két szakágban együtt teljesedik ki személyiségem mivoltja, nem létezik egyik a másik nélkül, mindkettôben szívvel-lélekkel versenyzem, küzdök a sikerekért, dolgozom alázatosan minden nap.
Mindennapi munkámhoz és a versenyekre való felkészüléshez meggyôzôdésem szerint a legjobb szakemberek segítségét veszem igénybe: díjugratásban Michael Bullman-nal dolgozom együtt, díjlovaglás területén Markó Mariann segít, hogy lovammal együtt fejleszthessük magunkat. Szívesen veszek részt akár ugró akár díjlovas kurzusokon, amennyiben alkalmam van igyekszem kikérni a világ nagyjainak véleményét, segítségét a munkámhoz. Életre szóló élmény volt együtt dolgozni többször is George H. Morris-szal, Joe Fargis-szal, valamint a díjlovas társadalomban olyan elismert szakemberekkel, mint Dallos Gyula, Friedrich Gaulhofer, Jayne Ayers, Malgorzata Hansen…
A kitartó mindennapos munkánk eredménye, hogy 2007-ben több nemzetközi versenyen értem el első, második, harmadik helyezést. Célom a jövőben még több nemzetközi és hazai siker elérése mindkét szakágban.
A sikerhez nélkülözhetetlen az ambíció, a kitartás és teljes odaadás, de nem csak a lovas részéről, hanem éppúgy a minket segítő, velünk együtt dolgozó lótól is. Úgy gondolom azonban, ahhoz hogy társamtól ugyanezt a hozzáállást megkapjam, a legjobb feltételeket kell biztosítanom számára. Ezért kezdtem bele saját lovardám megépítésébe, amely 2008-tól az általam vélt ideális környezetet és lehetőséget fogja nyújtani sporttevékenységemhez.
Elérhetőségeim: Alekszi Viktória viktoria@egeszsegeslo.hu
|