keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lóversenyzés   »   Turf Magazin


Szerkesztői köszöntőFarkasházy Tivadar - „Lovakrul” Rend és fegyelem
„Olyan vagyok, mint egy ló” - Kőbán RitaNémeth Ferenc és ImperiálKállai Pál
Farkas Ferenc – Akinek az élete a hivatásaHogyan lesz egy lóból fedezőmén?
A ló lakása a bokszLovak között boldogan – Dallos Gyula
Lovak nélkül minden másképp lenne - Lázár ZoltánEseménynaptár
Ha buli, akkor Kincsem ParkA ló a művészet történetében

Ha buli, akkor Kincsem Park


Fotó: Papp János



Fotó: Papp János

Mi, fővárosiak mindig rohanunk. Vagy munkába, vagy éppen haza, ha pedig kikapcsolódni szeretnénk, akkor elmegyünk egy füstös helyre, ahol csak megfájdul a fejünk és begyullad a szemünk. Fővárosban a Hungexpo mellett, van egy zöld terület, ahol kitombolhatnánk magunkból a felgyülemlett feszültséget.
Egy háromtagú csapat, pontosabban a Kincsem Programiroda három elszánt, elhivatott tagja, rengeteget fáradozik azért, hogy mindenki jól érezze magát a Kincsem Parkban. Hogy ne csak a „kerítés” mögül láthassunk lovakat, hanem meg is érinthessük őket.

Nagyon sokat dolgozunk azért, hogy ne csak egy múltunkból táplálkozó ideológia legyen a régről ismert szlogen, hogy „ a magyar nép lovas nemzet”, hanem tényleg így is érezzük –,
veszi át a szót Blaskovits Zsuzsanna, a háromtagú csapat értékesítési vezetője.
Messze a város zajától és mégis a központban,  üde zöld környezetben, mintha egy más világba érkeznék reggelente. Van mikor az időm csak percekre engedi ugyan, de mindig  megállok és megcsodálom  ezeket a páratlan állatokat.

Pontosan mi  a Programiroda feladata?
 Egyrészt a különböző céges és egyéb rendezvények számára hasznosítjuk a területet, legyen az akár egy konferencia, tréning, vagy egy zártkörű party.
 Rendezvényszervező cégekkel vesszük fel a kapcsolatot, akiket rövid ismertető után kicsábítunk a Parkba, hiszen fotókkal nem lehet érzékeltetni ennek a fantasztikus és hazánkban egyedülálló területnek a szépségét, varázsát.


Mindig szívet dobogtató, lelkesítő élmény, amikor látom az emberekben végbemenő változást! Mire körbesétáljuk a Parkot és megmutatom a hozzá tartozó épületeket, az addig „csak „kíváncsi tekintetek, sugárzó, lelkesült arcokká változnak.
Én igazán szerencsés vagyok, mert a munkahelyem lélegzik, állandó mozgásban van, egyszóval ÉL! És ezt az érzést szeretném másokkal is megosztani, megismertetni!



Fotó: Bíró János


Fotó: Bíró János




Fotó: Bíró János




Fotó: Bíró János

Gondolom, nem csak a szép, zöld környezetet kínáljátok?
A tribünök különböző, zártkörű rendezvényeknek adhatnak otthont. Mivel ez egy lóversenypálya, ezért a vendégeket olyan élményben részesítjük, amit sehol máshol nem élhetnek át, csak itt.
Látogatóink is kipróbálhatják az ügetőversenyzést, természetesen ez nem úgy zajlik, hogy beleültetjük őket a ló mögé és rácsapunk a táltosok fenekére, aztán az győz, aki életben marad.
Tapasztalt hajtókra bízzuk vendégeinket és egy kétszemélyes kocsiban, átélhetik a versenyt akár annak minden izgalmával együtt. Első hangzásra talán félelmetesnek tűnik, de épp ezért, már nem nekünk kell kilincselnünk a különböző cégeknél, hanem ők keresnek meg minket!

És mi a másik profilotok?
A családi rendezvények. Minden hónapban, de főleg egy-egy kiemelt jelentőségű verseny alkalmával próbálunk a családosoknak különféle programokat szervezni. Ilyenkor a gyerekeknek és a felnőtteknek is lehetősége van arra, hogy megsimogassanak egy ügetőlovat és lovagolhassanak egy póni lovon, vagy akár egy hintóban ringatózva megcsodálhassák a Kincsem Parkot.

Ügetőszilveszter?
Egyet ígérhetek, nagy durranás lesz! A szilveszter ügető eddig is méltán nagy siker volt, most kiegészítjük sok más érdekességgel:pl: ökörsütés, kaszkadőr show …

Ez a sok Kincsem…, de  csak most ugrik be miért ismerős a Blaskovits név! Véletlen, vagy ez a név a végzeted?
Igen, rokoni kapcsolat fűz Blaskovics Ernőhöz, Kincsem tulajdonosához, de mivel az idő sok mindent megváltoztat, úgy Kincsemből – sajnos -, már csak az maradt nekem, hogy itt dolgozhatok

Hajdu Bíborka







Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés