keresés a lovardák között

Felsőtárkány: 2007 óta lovagolnak a diákok




A Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából a harmadik, negyedik és ötödik osztályos gyerekek járnak ki lovagolni osztályfelezős bontásban (12-16 gyerek) heti egy alkalommal.

Harmadik osztályban a kezdetekkor nagyobb hangsúlyt fektetünk a lovastornára. Mikor a gyerekek már elértek egyfajta magabiztosságot és ülésbiztonságot a lovon, akkor kezdünk neki a könnyűügetés tanításának. 

Négy lóval dolgozunk, a következő gyakorlatokkal: lovastorna, ügetés, szárkezelés. A gyerekek tudásszintjétől függ, mikor melyik gyakorlattal töltenek több időt. Négy csoportra osztjuk őket, minden csoport minden helyszínt meglátogat a foglalkozás során; így az összes gyerek mindent gyakorolhat.

Extrém időjárási viszonyoknál rendhagyó elméleti órákat is szoktunk tartani: ilyenkor igyekszünk mélyebb tudást átadni nekik a magyar lófajtákról, azok kialakulásáról, a nemzeti lovas hagyományaink fejlődéséről, a lovak tartástechnológiájáról és viselkedési sajátosságaikról. Ez talán kissé túlzónak hangzik, de az általuk érthető módon adjuk át nekik a tudást, és tapasztalataink szerint könnyen meg is jegyzik őket. Néha kutatómunkát is kapnak, vagy rajzolniuk kell: az így megszerzett tudással szívesen büszkélkednek a következő alkalommal a többiek előtt. 

Egy másik fontos tényező: a gyerekek akik az iskolában nehezen kezelhetőekbekerülnek egy olyan környezetbe, ahol kénytelenek önfegyelmet gyakorolni és alkalmazkodni. Olyan közegben kell mozogniuk, ahol teljesen más viszonyok vannak, mint amit eddig ismertek. Az elején a sok szabály miatt - amit szigorúan és következetesen betartatunk velük - nem is olyan egyszerű a gyermekeknek a feladat. De nagyon gyorsan rájönnek - ösztönösen, vagy tudatosan - hogy ha a keretek között mozognak, mi sem szankcionáljuk őket. Így ugyanilyen gyorsan kialakul a jó közérzet és vidám hangulat. Pillanatok alatt eljutnak a kedves pimaszkodásig is anélkül, hogy tiszteletlenek lennének. 

 

Maga a lóra ülés is nagy misztérium az elején, majd rutinná válik. De az állandó koncentráció, és a ló visszajelzései fejleszti a figyelmüket és a fegyelmüket. A magatartási problémákkal rendelkező gyerekek is megtanulják tiszteletben tartani a lovat és oktatót egyaránt. Mivel nálunk egyelőre nem lovagolnak pónin, csak lovon, és megismertetjük őket a kezdet kezdetén a lovak reakcióival, megtanulják azokat tisztelni, ránk pedig figyelni. A balesetek száma így elenyésző, mondhatni komoly eset még soha nem is történt. 

Több gyerek eleinte meg sem meri közelíteni a lovakat. Az ilyen esetekben türelmes hozzáállással lassú, de biztos haladást értünk el, de később, ahogy a gyerekek önbizalma erősödött, ugrásszerű gyors változások mutatkoztak pozitív irányba. Az ilyen nebulók az ötödik osztály végére általában képesek ugyanazokat a feladatokat megcsinálni a lovon-lóval, amit a többiek is.

Többször tanult nálunk szintén a rendszerben és magánlovasként olyan gyermek, aki koncentráció zavarral küzdött. A szülők ilyen esetekben mindig arra panaszkodtak, hogy a gyerek nem tud figyelni, több tárgyból kifejezetten gyenge (nem feltétlenül rosszra osztályzott), és hogy több fejlesztő módszer sem volt igazán hatásos (arról sajnos nem beszéltek, hogy miket próbáltak már ki). A lovardai, ló körüli légkör, és az a tudat, hogy nem az alap „jól-rosszul csinálhatok csak valamit” rendszer érvényesült, már egyfajta motivációt váltott ki a gyerekekből. Az állatok közelsége felvillanyozta őket, és amikor már kellőképp megszokták a ló alapmozgásait, különböző feladatokat is meg tudtak egyszerre oldani lovaglás közben. Záros határidőn belül javuló tendenciáról számoltak be a szülők, vagy némely esetben a tanárok. Sajnos a legtöbb ilyen gyermeket, mihelyst elindultak a fejlődés útján, sokszor ki is vették az oktatásból, így az utókövetés nem teljes.

Összességében a gyerekek tanárainak, oktatóinak, szüleinek visszajelzése alapján a diákok kiegyensúlyozottabbak lesznek, tanulmányaikban, ha nem is ugrásszerűen javulnak, de mindenképpen egyfajta stabil, előremutató változás áll be, de legalábbis nem romlik tovább (kiskamasz korban főleg). A gyerekek kezelhetőbbek, összeszedettebbek lesznek, és bármikor találkozunk velük a későbbiekben, mindegyikük szívesen emlékszik az iskola lovaglással eltöltött évekre.

2014.04.07. Protovin Tímea
Ökológus, Lovas túravezetó


 


Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

3324 Felsőtárkány, Fő út 157.
Tel.: 06/36/434-303
Weboldal: brody.iif.hu
Igazgató: Bajzátné Szántósi Mária

Az iskolai lovaglás oktatásban illetékes kapcsolattartó:
Bajzátné Szántósi Mária
iskola@felsotarkany.hu
06-36/434-303

Karap Tanya

3324 Felsőtárkány, Ady Endre utca 92.
Weboldal: karaptanya.hu

MKEH engedély száma: L/000273

A lovarda felszereltsége:

  • öltöző
  • ügyességi akadályok, bóják
  • fedett körkarám
  • kültéri pálya természetes talajjal

Karap Péter
Email: karap@karaptanya.hu
Tel.: 20/4044288 

Az iskolai lovaglás oktatásban résztvevő lovasoktatók, lovasedzők:

  • Karap Péter: biológia-testnevelés szakos tanár, TF testnevelő tanár, lovas sportoktató, lovastúravezető
  • Protovin Tímea: ökológus, lovastúravezető
  • Tóth Rita: sportszervező, lovastúravezető
  • Hetesy Nándor: lovasedző(középfokú), agrármérnök

A lovaglás és lovaskultúra oktatása a Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában:

Mióta folyik az iskolában a lovaglás, a lovaskultúra oktatása:

  • 2007-2008

A lovaglás oktatásban résztvevő gyermekek száma:

  • 71 fő

A lovaglás oktatásban résztvevő évfolyamok:

  • 3. évfolyam, 4. évfolyam, 5. évfolyam

Milyen beosztásban zajlik a lovaglás oktatás:

Az osztályokat, nagy létszámuk miatt, két - két csoportra osztjuk és ezekben a csoportokban 10-14 fő vesz részt. A tanulók heti rendszerességgel 4 kisebb csoportra osztva tanulnak.

Lovaglás oktatás gyakorisága:

  • Hetente 1 db 50 perces óra / csoport

Átlagosan lóháton töltött idő gyermekenként egy lovardai látogatás alkalmával:

  • 15-20 perc

Az oktatásban résztvevő lovak, pónik száma:

  • 4

Az oktatásban résztvevő lovasoktatók, lovasedzők száma:

  • 4 fő

Kiegészítő foglalkozások:

  • bemelegítés, talajtorna, játékos feladatok
  • lovastorna
  • ismerkedés a lovakkal
  • ismerkedés a ló körüli munkákkal
  • szerszámismeret
  • elméleti oktatás (magyar lovaskultúra, lófajták, lovaglás, stb.)
  • házi feladat kiadása (rajzolás, kutatómunka, stb.)

Hogyan zajlik az oktatás, milyen tanmenet szerint haladnak az oktatók:

A Nemzeti Lovasprogram által javasolt tanterv, helyi viszonyokra való adaptálásával kialakított tanmenet szerint oktatunk. Mind a három évfolyamon vizsgával zárjuk a tanévet. A harmadik évfolyam végére könnyű ügetés  egyensúlyban csípőre tett kézzel, futószáron, egyszerű ügyességi akadálypálya leküzdése, egyszerű lovastorna gyakorlatok végrehajtása. A negyedik évfolyam végére könnyű ügetés önállóan, biztos szárkezelés, ügetés léoésátmenetek önállóan, összetett ügyességi akadálypálya leküzdése, lovastorna. Az ötödik évfolyam végére osztályban lovaglás lépésben, ügetésben, ügyességi akadálypálya leküzdése. Valamennyi évfolyam végén elméleti feladatlap kitöltése.

Év végi számonkérés:

  • Bemutató lovaglás
  • Írásbeli elméleti feladatlap megoldás

Kötelező védőfelszerelés:

  • kobak

A kötelező védőfelszereléseket biztosítja: 

  • a lovarda

Kötelező, vagy ajánlott ruházat:

Zárt cipő, hosszú nadrág az évszaknak megfelelően.

Az iskola és a lovarda közötti távolság:

  • kevesebb, mint 1 kilométer

Hogyan jutnak el a gyerekek a lovardába:

  • Gyalog

Azon gyermekek aránya, akik a szabadidejükben is eljárnak lovagolni, vagy lovas táborokba:

  • a gyerekek 3-5%-a

A gyermekek visszajelzése a lovaglás oktatásról

nagyon motiváltak, nagyon élvezik a lovaglás oktatást, hasznosnak tartják, szabadidejükben is szívesen foglalkoznának vele

Az iskolában tanító tanárok tapasztalata a lovaglás oktatásról: 

nagyon hasznos, egyértelmű pozitív változást tapasztalnak a gyermekek magaviseletében, kondíciójában, tanulási képességeiben, vagy közösségi készségeiben

 






Felsőtárkányi iskolai lovasoktatás

Cikkajánló:


Hozzászólások:

























 Böngészo: Netscape 5.0 AppleWebKit/537.36 (KHTML, like Gecko; compatible; ClaudeBot/1.0; +claudebot@anthropic.com) -?.0  
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés