keresés a lovardák között


III. Zánkai Lovas Napok
2011. június 23-26.

Zánkai Lovas NapokZánkavics NapIII. Gyerek Lovasnap III. Zánkai Lovas Napok


2011. június 23-26 között a III. Zánkai Lovas napok keretében Nemzetközi Fogathajtó Verseny szerepel a Nemzetközi Szövetség Versenynaptárában. A négyes fogatok számára ez a megmérettetés egyben a Világkupa kvalifikációs, válogató versenye is. Holland, francia, finn és horvát versenyzők is érkeznek a parádés versenyre. Itt lesznek a legjobbjaink, a Lázár-fivérek, Vilmos és Zoltán, akik ketten együtt 13 világbajnoki címet szereztek, továbbá Dobrovitz József, Kecskeméti László, Nyúl Zoltán. A Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottságának döntése értelmében, ebben az időpontban a Magyar Derby helyszíne a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum.

Az idei verseny célja a versenyzők és lovaik versenyzési lehetőségeinek bővítése, mellyel a lovak versenyzési rutinszerzését segítjük és a fogathajtó sportot népszerűsítjük, így nem csak nemzetközi versenyt rendezünk ekkor, hanem a „B” Kategóriás Bajnoki Forduló (kvalifikáló) CAN-B, Felső-Dunántúli Regionális Fogathajtó Bajnokság I. fordulóját is.


A fogathajtó verseny izgalmai között június 25-én a maratonhajtás után LÁTVÁNYOS LOVAS BEMUTATÓKAT is megnézhetnek az érdeklődők. A programban szerepelnek csikósok, solymászok, pusztaötös, de bemutatkoznak a lovassport szakágai is. Hogy a délután se maradjon fogathajtó verseny nélkül, a hírességek fogathajtó versenyén szurkolhatnak kedvenceiknek a látogatók. A meghívottak között szerepel Sasvári Sándor és Faragó „Topi” András színművészek, Pataki Attila énekes, Mága Zoltán hegedűművész és Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke, Gödöllő város polgármestere. A nap zárásaként Csontó Zoltán a természetes lóidomításból tart bemutatót, utána a Siklósi Hagyományőrző Egyesület trükklovasai lépnek fel. A nap fináléja Kassai Lajos világrekorder lovasíjász utánozhatlan produkciója.


Belépőjegyek:

Június 24. Díjhajtás Ingyenes
Június 25. Maratonhajtás + Lovasbemutatók Felnőtt: 1 000 Ft
Gyerek: 500 Ft
Június 26. Akadályhajtás Felnőtt: 500 Ft
Gyerek: 250 Ft

0-6 éves korig ingyenes, gyerekjegy 6-14 éves korig!

Programterv:

Június 24. Péntek

Díjhajtás

Június 25. Szombat

Maratonpálya
15:00 – 15:10

MotoCross bemutató

15:10 – 15:30

Átvonulás a stadionba

Stadion

15:30 – 15:45

Ünnepélyes megnyitó

15:45 – 16:00

Fogathajtó világbajnokok köszöntése

16:00 – 17:30

Hírességek fogathajtó versenye

17:30 – 17:45

Solymász bemutató

17:45 – 18:00

Puszta ötös és csikós bemutató

18:00 – 18:30

Trükk lovaglás bemutató – Siklósi Hagyományőrző Egyesület

18:30 – 18:50

Természetes lóidomítás – Csontó Zoltán és a Lovas Élet Iskola csapatának bemutatója

18:50 – 19:10 Kassai Lajos lovasíjász világbajnok bemutatója
19:10 – 19:30 Záróünnepély a fellépők felvonulásával

Június 26. Vasárnap

Akadályhajtás

Képgaléria  Kassai Lajos és a kozák lovasok
A galériák megnyitásához kattintson a képekre!

A rendezvényt kulturális programok – népzenei és néptánc előadások, könnyűzenei koncertek, kézműves kirakodóvásár és a Balaton-felvidéki gazdák borászati bemutatói – teszik teljessé.

Június 24. és 26. közötti Nemzetközi Fogathajtó Versenyt is láthatnak az érdeklődők!

Fogathajtás Képgaléria
A galériák megnyitásához kattintson a képekre!





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés