A Magyar Sportló Hétvégéje Mezőhegyesen




2015. június 19-21-én a Magyar Sportló Hétvégén, Mezőhegyesen vonul fel a hazai és külföldi tenyésztésű sportlovak krémje, hogy megmutathassa tehetségét és szépségét a nagyérdeműnek. Gyere, és gyönyörködj bennük Te is díjugrató versenyek, szabadonugrás, lovas alatti bírálat és küllemi bírálat közben.

  • Időpont: 2015. június 19-21.
  • Helyszín: Mezőhegyes, Mezőhegyesi Állami Ménes Kft.

A Magyar Sportló Hétvégéje

Díjugrató versenyek:

  • Kanca-, és Mén verseny

Hét éves, vagy idősebb kancák és mének díjugrató versenye, ahol a vasárnapi döntők legjobb 5 kancája és 5 ménje összevetéssel dönti el az abszolút sorrendet a Szuper-döntőben. A verseny pénteken kezdődik és az elődöntők és középdöntők után vasárnap fejeződik be.

  • Magyar tenyésztésű lovak díjugrató champiunátusa

Öt, hat és hét éves magyar tenyésztésű lovak díjugrató versenye, ahol a három nap eredménye alapján a vasárnapi döntőben dől el a legjobb fiatal magyar lovak sorrendje. A verseny pénteken kezdődik és az elődöntők és középdöntők után vasárnap fejeződik be.

Rendező:

  • Mezőhegyesi Állami Ménes Kft.
  • Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete
  • Magyar Lovasszövetség Díjugrató Szakága

A verseny célja, bemutatni a hazai ugrólótenyésztés eredményeit, felhívni a figyelmet a tenyésztésbe bevonni kívánt ménekre és kancákra. A versenyre minősülni nem kell, de a nevezés általános szabályait be kell tartani.

Díjugrató versenyek programtervezete:

2015. június 19., péntek:

  • Öt éves lovak elődöntő - lovak stílusversenye
  • Hat éves lovak elődöntő - lovak stílusversenye
  • Hét éves lovak elődöntő - versenyszám időre
  • A/2** Mén II elődöntő - versenyszám időre
  • A/2 ** Kanca II elődöntő - versenyszám időre

2015. június 20., szombat:

  • Öt éves lovak középdöntő - versenyszám időre
  • Hat éves lovak középdöntő - versenyszám időre
  • Hét éves lovak középdöntő - versenyszám C szabály szerint (csak időre)
  • A/2 ** Mén II középdöntő - versenyszám C szabály szerint (csak időre)
  • A/2 ** Kanca II középdöntő - versenyszám C szabály szerint (csak időre)

2015. június 21., vasárnap:

  • Öt éves lovak döntő
  • Hat éves lovak döntő
  • Hét éves lovak döntő
  • A/3 * Mén II döntő
  • A/3 * Kanca II döntő
  • Mén - Kanca Szuperdöntő

Június 19-én és 20-án, a Kanca-és Mén verseny napi versenyszámait követően mindkét nap 18 órától MSLT Országos Kancavizsga a Ménesudvarban!

A XXIII. MSLT Országos Kancavizsga programtervezete:

Június 18., csütörtök :

  • Beérkezés, regisztráció
  • 17:00: Szabadonugró gyakorlási lehetőség

Június 19., péntek:

  • Küllemi bírálat
  • Lovas alatti bírálat –csak 4 éves kancák!
  • Tenyésztői est

Június 20, szombat.:

  • szabadonugró vizsga katalógus szerinti sorrendben
  • Eredményhirdetés

Pénzdíjak (évjáratonként):

  • I. helyezett: 200.000,- Ft
  • II. helyezett: 150.000,- Ft
  • III. helyezett: 100.000,- Ft

Részt vehetnek: MSLT tagságában regisztrált, 3-4 éves hazai vagy külföldi tenyésztésű kancák.

Nevezési határidő:
Nevezési díj: 
Nevezés e-mail-ben:
Nevezés postai úton:
2015. június 1.
25.000 Ft
sportlotenyesztok@gmail.com,mslt@mslt.hu
1087 Budapest, Kerepesi út 7.

Bírói kollégium:

  • meghívott külföldi bíró
  • Dr. Burucs Balázs
  • Bazsó Gergely
  • Faluhelyi Tibor
  • Abay Pál

A küllemi bírálat: a bírálat egy 70 pontos küllemi bírálati lapon kerül rögzítésre, mely a kiértékelés alapját képezi. Az eddigi évekhez képest változás, hogy a 3 éves kancák részére csak küllemi bírálat és szabadonugró feladat lesz!

A szabadonugró feladatnál:
A könnyebb rávezetést egy földön fekvő rúd segíti. Attól 3 m-re kis meredek a beosztó ugrás, azt követi 6,5 m-re egy kis oxer, majd 7,3 m-re egy meghívós oxer. Az oxer szélessége a magasságával arányosan nő.

Három éves lovak részére 130 cm-ig, 4 évesek részére 140 cm-ig emelhető az oxer. A vezetőbíró dönthet arról, hogy egy ló hamarabb is befejezheti az ugrást, mint a fent leírtak, illetve kérheti a további emelést, ha a ló tulajdonosa hozzájárul. A tulajdonosok kérésére nem emelhető az ugrás magassága.

A pénzdíjakra csak magyar tenyésztésű kancák jogosultak.

Felvezető, lovas: Felvezetőt és lovast a tulajdonosnak kell biztosítania.

  • Felvezetők öltözete: világos nadrág, sötétkék vagy fekete felső, sportcipő.
  • Előlovagláshoz a lovasok öltözete: csizma, fehér nadrág, sötétkék vagy fekete felső.

Amennyiben egy felvezető vagy lovas több lovat mutat be, kérjük, jelezzék nevezéskor a felvezetés sorrendje és az osztályok beosztása miatt!

  • Lovak szállása: mobil boxokban

A boxok bérleti díját a részvételi költség tartalmazza a rendezvény teljes időtartamára.
A rendező alomszalmát biztosít, takarmányról a tulajdonos gondoskodik.

  • Felszerelés: minden tulajdonos hozza magával lovának saját felszerelését (nyereg, kantár, lábvédők, stb.) A lovakon csak ínvédő lehet.

Állategészségügyi feltételek: Lóútlevél, melynek tartalmaznia kell:

Lóinfluenza elleni vakcinázás igazolása /alapimmunizálás:

  • első oltás,
  • majd 21-92 napon belül második oltás,
  • utána mindig 6 hónapon belül emlékeztető oltás, + 21 nap
  • Évente a fertőző kevésvérűségről szóló negatív vérvizsgálati eredmény igazolása. Egy éven belüli lelet elfogadható.
  • 3 évente Takonykór negativitás is kötelező.

Elérhetőségek:

Időpont:

2015 Június 19. - 21.
Helyszín:

5820, Mezőhegyes (Békés megye - Magyarország)
Kozma Ferenc utca 30.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés