Miskolc Autó Kupa díjugrató verseny




Első alkalommal rendeznek díjugrató versenyt a Diósgyőri várban, a Lovagi Tornák Terén. A versenyzőkért 2015. szeptember 19-én szurkolhatsz Miskolc mellett, a belépés ingyenes!

  • Időpont: 2015. szeptember 19.
  • Helyszín: 3534 Miskolc, Vár utca 24.
  • A belépés ingyenes!

A Lovagi Tornák Tere az évezredes lovas hagyomány és a modern lovaskultúra nagyszabású bemutatójával nyitott a nagyközönség előtt az augusztus 20-i ünnepélyes átadón. Már akkor látható volt: a helyszín ideális lovas sportesemények megrendezéséhez is.

A Miskolc Autó Kupa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lovas Szövetség 2015. évi díjugrató bajnoksága, valamint minősítő versenye a Platthy József regionális díjugrató bajnokságnak, amelyen Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok díjugratói vesznek részt. (A Nógrád megyei Karancskeszin született Platthy József, az 1936-os berlini Olimpia egyéni bronzérmese emlékére rendezett verseny.)

A Miskolc Autó Kupa a Magyar Lovassport Szövetség szabályai szerinti „B” kategóriás, azaz megyei és regionális szintű követelményrendszerben került kiírásra. Ennek megfelelően 80 és 125 cm közötti magasságokon, hét különböző versenyszámban indulnak a ló-lovas párosok. A verseny délelőtt 9 órától kezdődik a Lovagi Tornák Terén Diósgyőrben és várhatóan az eredményhirdetéssel ér majd véget késő délután.

A rendezvény egyben ismerkedés ló és lovasa számára az új helyszínnel, a szervezők részéről pedig felkészülés a 2016-os, áprilistól-októberig tartó szabadtéri lovas versenyszezonra, amelyen már magas szintű sporteseményeket terveznek megvalósítani a Lovagi Tornák Terén.

A Megyei Döntő díjazására a Díjugrató Szakág a pénzügyi alapból 100.000 Ft támogatást nyújt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Lovas Szövetségnek. A verseny a Platthy József Regionális Bajnokság fordulója is egyben. Minden versenyszámban van lehetőség megyén kívüli lovasok indulására.

A megyei bajnoki sorrendek az adott bajnoki versenyszámon elért helyezések alapján alakulnak ki.

Versenyszámok:

  • B/0 nyitott
  • B/1a kezdő lovas stílusverseny
  • C/1 kezdő lovak
  • B/1c nyitott
  • B/2 ifjúsági
  • B/2 nyitott amatőr
  • B/3 nyitott
  • B/4 nyitott felnőtt

Elérehetőségek:

2015.09.15.
Forrás: dijugratas.hu

Időpont:

2015 Szeptember 19. 08:00 18:00
Helyszín:

3534, Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Magyarország)
Vár utca 24.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • Tavaszi Emlékhadjárat- 2021.05.29-07.11.
    Május 29. - Július 11. 22:59
  • Marhaterelés - 2021.06.21.- Ópusztaszer Akhal Ménes
    Június 21. 10:00 16:00
  • SsangYong Hungarian FUTURE STARS - 2021.06.25-27.- Balatonvilágos
    Június 25. - 27. 23:59
  • Hűségtúra 2021.06.26-27- Szombathely
    Június 25. 14:00 - 27. 23:59
  • Pulai Regionális minősítő verseny- Póni Klub- 2021. 07.04.
    Július 4. 23:59
  • Lovastábor- 2021.07. 19-24- Ópusztaszer Akhal Ménes
    Július 19. 17:00 - 24. 12:00
  • Duna - Tisza Túra- 2021.09.18-25. - Ópusztaszer Akhal Ménes
    Szeptember 18. - 25. 23:00
  • Marhaterelés- 2021. 10. 09. - Ópusztaszer Akhal Ménes
    Október 9. 10:00 16:00

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés