keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek

Csodáld meg a Bécsi Spanyol Lovasiskola lovait




A bécsiek és a turisták örömére idén júliusban is majdnem minden nap láthatóak lesznek a Bécsi Spanyol Lovasiskola kancái és csikói a Burggartenben. 

Akárcsak tavaly, idén is a Burggartenben tombolhatják ki magukat a bécsi Spanyol Lovasiskola piberi ménesének kancái és csikói. A lovaknak egy 600 négyzetméteres területet kerítettek el az egykori császári kertben, ahol júliusban keddtől szombatig 17 és 18 óra között találhatók meg. Itt bárki megcsodálhatja vagy lefilmezheti őket. Rossz idő esetén viszont az istállójukban maradnak a lovak.

Aki szeretné látni, hogy megfelelő kiképzés után mire képesek ezek a lovak, annak érdemes megnéznie a Bécsi Spanyol Lovasiskola „Piber meets Vienna” című előadását, amelynek keretében ezúttal a piberi lipicai ménes kancái mutatkoznak be, míg a híres mének nyári vakációjukat töltik.

A két klasszikus hintó (egy Spider Phaeton és egy Vis-á-Vis) pas-de-deux-jét hét fiatal tenyészkanca bemutatója követi, majd egy díjlovagló pas-de-deux következik.

A show-t egy francia négyes zárja, amelynek „főszereplője” Ferenc József császár egyik négyes hintója és két lovas.

A különleges előadást 2014. augusztus 3-ig láthatja a közönség – amíg a lovasiskola csődörei nyári szabadságukat töltik az alsó-ausztriai Heldenbergben.

2014.07.09. Bécs Város Képviseleti Irodája


KapcsoLÓdó cikkek:

Parkban vakációznak a lipicai csikók >>

Fogyókúrán a Bécsi Spanyol Lovasiskola ménjei >>





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés