keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek

Megjelent a Lovaskultúra folyóirat első száma




Idén tavasszal – hosszú előkészítő munka után – megjelent a Lovaskultúra folyóirat első száma. A lapot a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Lovaskultúra Oktató szakán végzett hallgatók által alapított Magyar Lovaskultúra Társaság (MLT) adja ki.

A folyóirat célja, hogy a lovas létet, a lovas állapotot a szűk szakmai nézőponton átlépve, szélesebb spektrumot átfogva – mintegy interdiszciplináris módon – mutassa be. Részlet Pócsik Gábor MLT elnök cikkéből:

„Nyolc éve olvastam egy hirdetményt, s benne egy fogalomtársítást: lovas-kultúra. Felsejlett bennem egy vízió, mely szerint a lovaskultúrának létezhet olyan szintje, amely az értelmiségi lét forrása lehet. Ma már biztosan állítom, hogy létezik lovas művelődés, sőt, a lovas élet fennmaradása, fejlődése elképzelhetetlen intellektuális tevékenységek nélkül. Csak a lovaskultúra területén is művelt emberek látják át a különböző műveltségterületek szerepét és kölcsönhatását a lovas ágazatban. Csak tőlük várható reális helyzetértékelés, innováció.”

Az első szám tartalmából:

  • A Magyar Lovaskultúra Társaság bemutatása
  • Dobozy László írása a lovaskultúráról saját élményei, kutatási alapján
  • Interjú Schultheisz Emil professzor lovas emlékeiről
  • Pócsik Gábor írásai a lovasoktatás létéről, állapotáról, céljairól, a lovaskultúra szerkezetéről
  • Interjú Suhai Gábor pszichológussal a lovas tudatról, lovas állapotról
  • Herzka Ferenc formabontó írása a 75 éves Tandori Dezsőről

A Lovaskultúra folyóiratot az MLT tagjai, valamint néhány közreműködő önerőből, állami és pályázati források felhasználása nélkül készíti, a lovaskultúra iránt elkötelezett támogatók hozzájárulásával. A kiadó tervei szerint a lap negyedévente, limitált példányszámban jelenik meg.

A magazin megrendelhető a lenti adatlap kitöltésével, vagy Pócsik Gábornál Nyíregyházán (+3630/973-1743), valamint Pordán Borókánál Budaörsön (+3620/589-9902).

2014.06.04. Pordán Boróka
Fotók: Lovaskultúra folyóirat







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés