keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek

Lóháton szeli át Észak-Amerikát




Megan Lewis, aki 2008 és 2012 között lóháton szelte át Eurázsiát, újabb kalandba vágott: ezúttal Észak-Amerikán lovagol keresztül. 

Megan Lewis útjának kezdetén, Kanadában

Megan április közepén érkezett meg Kanada legkeletibb részére, Új-Fundland szigetének legnagyobb városába, St. John’sba. Két newfoundlandi póni és egy, a felszereléseket szállító teherautó beszerzése után május elején neki is vágott az útnak.

"Az elején mindig kicsit ijesztő a gondolat, hogy elindulsz, de amikor már úton vagy, eltűnnek a problémák." - mondta Megan, aki már gyerekként belekóstolt a távlovaglásba, de mindig is hosszabb utakra vágyott."

Megan útjának első szakasza, melyet nyárig tervez megtenni

A nyugdíjas földrajztanár élvezi a lóháton való utazás minden egyes percét, hiszen mivel lassabban halad hátasaival, mint autóval, több ideje van megcsodálni az őt körülvevő tájat. Emellett életre szóló barátságok is köttetnek az ilyen utakon, hiszen mint mondja, a lovak kapcsán hamar megindul a beszélgetés lovasokkal és nemlovasokkal egyaránt. 


 

Megan ezúttal sem tűzött ki pontos útvonalat, de úgy tervezi, hogy útjának első részén Cape Breton és Fredericton között nagyjából a Kanadát átszelő autópálya vonalát követi majd. Ezt a szakaszt egy nyári pihenő követi, majd Megan szeptember elején ismét nyugatnak veszi az irányt és reméli, hogy sikerül elérnie Ontario környékét ősz végére. Jövő tavasszal pedig Ontariotól és Michigan felé halad majd. Ennél tovább azonban még nem tervezett: „Sosem szerettem sokat előre gondolkozni, inkább az adott feladatra koncentrálok.” Lehet, hogy a Pony Express, vagy az Oregon Vasút nyomvonalát követi majd.

Avondale-ben

Ha folyamatosan, pihenőidőszakok beiktatása nélkül lovagolna, Megan 10 hónap alatt át tudná szelni a kontinenst hátasaival. Három gyerekes anyaként és pónitenyésztőként időnként haza is kell látogatnia. Ezért úgy tervezi, hogy a nyarakat és a kemény kanadai teleket otthon tölti majd Wales-ben, tavasszal és ősszel pedig az Újvilágban lovagol majd. Így a Csendes-óceánt tervei szerint 2017-ben éri majd el. 

Kanadai útja során már alig várja, hogy felfedezze Új-Fundlandot. „Nagyon érdekes helynek tűnik” – mondta a Megan, utalva a táj „vadságra”, az úszó jéghegyekre, és a tengeri madarakra.

A vasút mentén

Megan Lewis a 2008-as Pekingi Olimpia záró ünnepsége után kelt útra, hogy lóháton tegye meg az utat egészen Londonig, a 2012-es Olimpia helyszínéig. Az első szakasz a Kínai Nagy Fal végétől indult és három héttel később Badaling-nél ért véget. 2009 áprilisa és októbere között a Ming Nagy Fal mentén lovagolt. 2010-ben az északi Selyemutat követve kelt át a Góbi-sivatagon, Korgasnál elhagyta Kínát és átlovagolt Kazakhsztánba. 2011 Kazakhsztán, Oroszország és Ukrajna éve volt. Év végén érkezett meg az ukrán-magyar határra, majd 2012-ben folytatta útját egészen Londonig. Megan teljesítményével beírta magát a történelemkönyvekbe.

Különösen büszkék lehetünk rá, hogy Megan Magyarországon, a Lovasok.hu eladó lovai közül kiválasztott Shagya arab lova, Dallam hátán tette meg a Londonig tartó utat. De az elhivatott lótenyésztő nem elégedett meg egy lóval ebből a nagyszerű fajtából, hanem egy Shagya arab kancát is megvásárolt, melyre szintén a Lovasok.hu eladó lovai között bukkant rá. A kancát befedeztetve szállíttatta Angliába, ahol azóta megszületett Megan büszkesége, egy Shagya arab méncsikó.

Megan és Dallam fogadtatása Londonban

2014.05.12. Sebestyén Dóra, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Thetelegram.com
Fotó: thelonghorseride.blogspot.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés