keresés a lovardák között


A MOL Nyrt. Új Európa Alapítványa sportpályázatot írt ki eszközvásárlás és útiköltség támogatására országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt elért fiatalok részére a MOL Tehetségtámogató Program keretén belül.

A támogatás célja

Pályázni az alábbi célokra lehet:

  • Eszközvásárlás a pályázó országos és nemzetközi versenyekre való felkészüléséhez (felszerelés, sporteszközök stb.)
     
  • Útiköltség-támogatás, aminek a segítségével a pályázók eljuthatnak a hazai és nemzetközi felkészítő edzésekre, edzőtáborokra valamint a nemzetközi és országos versenyekre (útiköltség, szállás, étkezés, nevezési díj)

Pályázók köre

Magánszemélyek: egyéni (vagy páros) pályázatot nyújthatnak be bármilyen sportág versenyzői (egyéni és csapatsportban érdekelt sportolók egyaránt), akik

  • magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők
  • magyar állampolgársággal rendelkeznek
  • 10. életévüket legalább a 2014. évben betöltik vagy 18. életévüket 2014-ben töltik be, illetve azok, akik 18. életévüket már betöltötték, de még középiskolás tanulók
  • legalább országos versenyen elért 1-3. helyezéssel vagy nemzetközi versenyeken elért 1-10. helyezéssel rendelkeznek

A pályázat részletei

  • A pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg 26 millió forint.
     
  • Egy pályázó csak egy kategóriában nyújthat be pályázatot.
     
  • A támogatást az alábbi időszakban lehet felhasználni: 2014. május 1. - 2015. február 28.

A pályázat elbírálásánál az eddig elért eredményeket vesszük figyelembe, illetve előnyös elbírálásban részesül az a pályázó, akinek anyagi és családi körülményei ezt indokolják. Utánpótlás-keret tagság, korosztályi válogatott keret tagság, Héraklész bajnokprogram tagság további előnyt jelentenek.

A nyertesekkel az Új Európa Alapítvány támogatási szerződést köt. A támogatást részleges vagy teljes előfinanszírozás formájában nyújtja az alapítvány, amelynek felhasználásáról a pályázó nevére szóló számlamásolatokkal alátámasztott elszámolást kell benyújtani a program megvalósulását követő 30 napon belül.

A teljes kiíráshoz látogasd meg a kiíró honlapját!

A pályázat benyújtása

A pályázatot mellékleteivel együtt egy példányban kell postára adni az alábbi címre:

  • Új Európa Alapítvány Budapest Pf. 180. 1431
  • A borítékra írd rá: MOL Tehetségtámogató 2014 Sport.

Határidő: 2014. március 31.

További információ:

Infovonal: (0640) 180 280 (munkaidőben)

Tekintsd meg a teljes pályázati felhívást!

2014.03.06. Forrás: Palyazatmenedzser.hu
F
otók: Pinterest.com


KapcsoLÓdó cikkek:

Két fiatal lovas is elnyerte a MOL fiatal sportoló tehetségek díját >>

 







Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés