keresés a lovardák között


Látogatás a Kéktói Ménesben

A Kucsora család Furioso-North Star ménesénél...

Kedves Lovas Barátaim! Kérlek, engedjétek meg, hogy kicsit megkésve, de megosszam veletek egy felejthetetlen nyári lovas élményemet. Ezen a nyáron megadatott számomra az a lehetőség, hogy két napot töltsek el Kucsora István meghívására furioso ménesénél...

A Kéktói Ménes Hódmezővásárhely határában, a Rárósi úton Kéktón található. Erről a helyről tudni kell, (bár lehet ezt Ti jól tudjátok is) hogy a Furioso-North Star fajta kialakulásában igen nagy szerepet játszott, és a mai napig is fontos szerepet tölt be a fajta megőrzésében, mely Kucsora István nagy szakértelmének és elhivatottságának köszönhető. Nagy szakértelmét az is igazolja, hogy ő volt az Aranyági Ménes létrehozója és vezetője 1977-től 2005-ig.
Saját ménesét 1986-ban 2 lóval (Jolán és Arcpír) alapozta meg. Ma már legalább 100 ló legel, vágtázik a szelek szárnyán a pusztában, csodálatos látványt nyújtva az arra barangolóknak. Családi gazdaságában a Furioso-North Star mellett megtalálható még magyartarka fajtájú szarvasmarha állomány, sertés és baromfi, melyek mindegyike több hektáros területen, szabadon élheti életét. Rajtuk kívül persze nem hiányozhatnak a tanyasi életből a kutyák és a macskák sem.

Érkezésemkor a Kucsora család kedves fogadtatásában részesültem. Bár egy ilyen tanyán mindig rengeteg a tennivaló, Kucsora István nagyon sok időt szánt rám, amiért külön köszönet illeti, nem beszélve a felesége remek főztjéről, melyet ajánlok mindenkinek, a finom házi készítésű sajtokkal együtt.

Az első nap megnéztem a ménest a kancákkal és csikóikkal. Ők több hektáros legelőn élnek rideg tartásban. Ami számomra meglepő volt, ezeknek a lovaknak a mérhetetlen nyugodtsága. Hihetetlen élmény volt a körülbelül 60-70 ló között sétálni. A csikók is nyugodtan tűrték a simogatást.
Egy másik helyen legeltek az 1-2 éves csikók, és teljesen külön választva a 2-3 éves csődör csikók.

Az első nap volt szerencsém még látni szabadon ugrás közben Türkizt, a 7 éves kancát, Tangót, a fiatal kancát és Legényt, a gyönyörű 4 éves csődört, aki teljesen lenyűgözött szép formájával és hihetetlen ugrókedvével.

A második napon Kucsora István megmutatta a Furioso Senior emlékére készítettet emlékhelyet, ami maga is nagy látványosság a kőre elhelyezett emléktáblával és a fa harangtoronnyal. Majd ezek után elmentünk a lovas pályára, ahol nyereg alatt láthattam ugrani Iszonyt, Rallyt és Jázmint.

Felejthetetlen élmény volt számomra ez a két nap. Megismerhettem és végre testközelből, láthattam a Furioso-North Star fajtát, amely lenyűgözött sokoldalúságával, szépségével, de főként azzal a mérhetetlen nyugodtsággal, ami belőlük áradt.
Most már értem, hogy miért is lehet annyira szeretni ezt a fajtát.

Ezalatt a két nap alatt rengeteg fényképet készítettem, amiből csináltam egy kisfilmet is. Talán egy picikét vissza tudom adni ezzel azokat a szép élményeket mindenkinek, aki megnézi:

Mindenkinek ajánlom, ha egyszer módja van rá, látogasson el a Kucsora család méneséhez, nem fogja megbánni...

És ki tudja, nem ott találja-e majd meg álmai lovát...

Üdvözlettel,
Szekeres Szilvia

Kapcsolódó hírek, cikkek:

- Volt egyszer egy aranyági...
- A ménes szociálpolitikája
- Az elmúlt két évtized eseményei
- Fukar elpusztult...
- Látogatás a Kéktói Ménesben, a Kucsora család Furioso-North Star ménesében...
- Vonalmentés a Kéktói Ménesben: North Star XIV törzsmén, kancák és csikók...

- Furioso Fáraó
- Igor
- North
- Rally
- Talizmán
- Tüske





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés