keresés a lovardák között


Varga Katalin

Varga Katalin vagyok, 1988 augusztusában születtem, Budapesten élek. Már kiskorom óta foglalkoztatnak az állatok, különösen a lovak. 10 évesen kezdtem el lovagolni, eme szenvedélyem azóta is tart. Bár nem is annyira a sport, mint inkább a lovak lenyűgöző világa fogott meg. Tisztelem őket erejükért, szépségükért és lelkükért . Csodálatos mozgásuk, játékos természetük és eleganciájuk  mindig is ámulatba ejtett . Ezt igyekszem megörökíteni rajzaimon is.
A rajzolás, mint művészet alapjait még általános iskolában sajátítottam el, azóta más irányba terelődtek tanulmányaim (most biológiát hallgatok). 2008-ban részt vettem Kassai Károly festőművész féléves kurzusán, az ott tanultakért azóta is hálás vagyok. A rajzra hobbiként tekintek, de a későbbiekben szeretnék jobban elmélyülni ebben az érdekes művészeti ágban.

Rajzaim főleg A4-es méretben, ceruzával, pasztellel és akvarellel készültek, de újabban próbálkozok a tollrajzzal és az olajjal is.
Az észrevételeket, kritikát szívesen fogadom.
 Címem:  vargakati88@gmail.com

Kellemes lovazást minden erre járónak! :)






Varga Katalin rajzai



Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés