keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovardák


Mizsei Lovastanya

 bemutatkozás bértartás │ szálláshely
│ 
lovastábor rendezvényhelyszín

BEMUTATKOZÁS

Lajosmizse felől a Ceglédi úton haladva a „Mizsei Lovastanya” tábla jelzi, hogy közeledtek úticélotok felé. A párszáz méteres földút megtétele után a második kovácsoltvas kapu mögött feltárul egy másik világ. Közel ötvenhektáros területen elterülő, családias hangulatú tanya vár benneteket. Már az első pillanatban kutyák köszöntenek, és ahogy egyre beljebb haladtok, körbevesz benneteket a csend, a zöld friss illata, és a szabadon élő állatok – lovak, kutyák, macskák, csüngőhasú malacok, törpe pónik, csacsik és Pizsi, a bárány – nyugodt hangulata.

A Dunakanyarból költöztünk ide, elsődlegesen ugyan baromfineveléssel és pályázatírással foglalkozunk, de a lovastanya gondolata már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennünk. Már az Alföldre költözésünk előtt is tartottunk lovakat, de a tanyán megindult fejlesztések és építkezések egyre kevesebb időt engedtek a velük való foglalkozásra és a lovaglásra. Mindeközben a sok idelátogató barát és ismerős egyre inkább megerősített minket abban, hogy építsünk egy panziót.
Azóta az álom valósággá vált, és az istálló felett kialakított három szoba (négyágyas, pótágyazható) fürdőszobával és konyhahasználattal várja nem csak a lovaglást megismerő, hanem a csupán pihenni vágyó vendégeket is. Az itt eltöltött idő a tanyán lévő fürdő-, és horgásztó, valamint az aerobic terem használatához, a környékbeli kerékpározáshoz és fürdőzéshez, lovaskocsikázáshoz, illetve a helyi éttermek, gasztronómiai érdekességek megismeréséhez is lehetőséget nyújtanak.

Lovastanyánkat azoknak ajánljuk, akik a technika vívmányait kizárva (azaz televízió, számítógép, telefon nélkül) szeretnének pihenni. Természetesen ezek az eszközök is rendelkezésre állnak, amennyiben szükség lenne rájuk.

Terveink között szerepel egy-két éven belül egy fedeles lovarda és egy 10 ágyas vendégház megépítése. A panzió fejlesztésével azonban ezt követően nem szeretnénk tovább foglalkozni, hogy megtarthassuk célunkat: a „családiasság” varázsát.

A közel 50 ha terjedelmű területen található lovarda az alábbi szolgáltatásokkal áll rendelkezésre.

Belovagolt 11 sport és kisbéri ló minőségi felszereléssel. A túralovagláson kívül a lovardában 20 x 40 m-es 1 db, homokos-füves, és 20 x 60 m-es 1 db füves-homokos valamint 1 db futószáras karám áll, akadályokkal a lovast igénybevevő Vendégeink rendelkezésére. Egyetemet végzett lovas-edzőnk kezdőktől a versenyre való felkészítésig vállalja lovasok képzését, elméleti oktatással együtt.
A lovarda rendelkezik egy háromágyas - három fürdőszobás apartmannal, melyben 14 főt tudunk elszállásolni. Lovas tanyánkon külső konyhában épített grillező és kemence, és erdőben kijelölt szalonnasütögető nyújthat élvezetet a gasztronómia élvezőinek. A lovaglás mellet biliárd, ping-pong, tollas, foci, fürdőzés ( saját tóban ) illetve a közeli Major medencéjében, továbbá túrázási és kerékpározási lehetőséget nyújtunk. Fakultatív programként ajánlanánk városnézést, borkóstolót, és lovasbemutatót a közeli Csárdákban.

ALAPADATOK

Lovardavezető, kapcsolattartó:

Lévai Csilla

Telefon:

(20) 934 - 4417

E-mail:

info@mizseilovastanya.hu

Fax:

-

Honlap:

www.mizseilovastanya.hu

Cím:

6050 Lajosmizse, Alsólajos tanya 430.

Megközelíthetőség:

M5 autópálya 65. km-nél Nagykőrös-Cegléd felé vezető úton a Mizsei Lovatsanya tábláig

Patkós minősítés:

-

Profil, fő tevékenységek:

lovaglás oktatás, lovas szálláshely, lókiképzés, lovastáborok

További szolgáltatások:

versenysport, lovas terápia, rendezvényhelyszín, lovaskocsikázás, kerékpár túrák, borkóstolók, lovasbemutató programok, panzió

Legjellemzőbb szakág(ak):

díjlovaglás, díjugratás, túralovaglás

A lovardában működő egyesület(ek):

nincs egyesülete

Beszélt nyelvek:

magyar, német

Bankkártya elfogadás:

nem

Üdülési csekk elfogasdás:

igen

Akadálymentesség:

nem

PÁLYÁK, ESZKÖZPARK

Lovaspályák:

homokos díjlovagló négyszög
homokos futószáras karám
Eszközpark: ugráshoz akadályok

FELSZERELTSÉG

  • 12 db állás
  • 7 db hagyományos boksz
  • külön női és férfi öltöző, közös öltöző
  • zuhanyzó, angol WC
  • társalgó, fűtött klubhelyiség
  • konyha
  • kerti tűzrakóhely

KedvcsináLÓ

Képek a Mizsei Lovastanya életéből

  


Nagyobb térképre váltás





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés