keresés a lovardák között


Gyógylovaglás

A lovak szinte a civilizáció kezdete óta segítőtársai az embernek. A ló erős, intelligens, együttműködő állat, a mindennapi élet számos területén használtuk e tulajdonságit a történelem során elsősorban a közlekedésben és a harcászatban. Mára azonban a gépek vették át ezt a szerepet, a ló pedig inkább a sportban, a szabadidő eltöltésében és nem utolsó sorban a gyógyászatban kapott egyre nagyobb teret.

A lovaglásnak már önmagában kiváló pszichológiai és ortopédiai hatása van. A ló mozgásának hatásai kedvezően hatnak az egészséges gyermekek, felnőttek fejlődésére is, hiszen a természet tiszteletére, szeretetére nevel. Az emberi lélek mélyén él a vágy az állatok közelségére, és ez különösen igaz a gyermekek és az idősebbek esetében. Aki lovaglásra adja a fejét, annak számolnia kell azzal, hogy a friss levegőn végzett mozgás után javul az általános közérzete, az étvágya, nőhet az önbizalma, hiszen a ló, ez a hatalmas állat arra megy, amerre ő akarja. Előbb-utóbb nyitottabb lesz a külvilágra, közlékenyebbé válik (az élményt meg kell osztani mással is), megismeri a kockázatvállalást és a felelősségérzetet is, és megtanulja összpontosítani a figyelmét.

Tehát a lovaglás már önmagában egy nagyszerű terápia lehet, de akkor mit jelent a szó: gyógylovaglás? Ez annyiban különbözik az általánosan emlegetett lovaglástól, hogy olyan speciális, lovastorna jellegű gyakorlatrendszerből áll, amit a ló sajátos mozgásának, tulajdonságainak és a beteg állapotának figyelembevételével szakemberek építenek fel. Hippoterápiaként is szokás emlegetni, amely kifejezés a görög hippo, azaz ló szóból ered. A görögök ugyanis már az ókorban használták a fogyatékkal élő személyek rehabilitására a lovakat. Angliában a XIX. század végén, az Egyesült Államokban az 1960-as években ismerték fel a lovaglás jótékony hatásait, és kezdték el a lovakat a nevelésben hatékonyan alkalmazni. Magyarországon 1989-ben indult az első - és a mai napig tartó - gyógylovagoltaltási program.

Mi mindenre lehet felhasználni a lónak és mozgásának kedvező hatását?
* a testtartás korrekciójára
* az izomtónus és az izomerő-egyensúly kialakítására
* az egyensúlyfejlesztésre (agyi érési folyamatok)
* a fizikai tréningre
* a pszichés és a szociális fejlődésre

Kiváló módszer már megelőzésre is, különösen tanulási és viselkedési problémák terén. A hippoterápia gyógypedagógiai célú lovastorna, illetve fogyatékosok és sérültek sportlovagoltaltására is alkalmas. A biztonságos feltételek megteremtése érdekében egy sérülthöz két, vagy három fő szükséges: egyikük a lovat vezeti, egy a segítő és egy a terápia vezetője. Mindhármuknak tudni kell lovagolni, a terápia vezetőjének megfelelő egészségügyi és pedagógiai ismeretekkel kell rendelkeznie. A terápiás lovaglás felhasználja többek között a korszerű gyógytorna gyakorlatanyagát, a kineziológia szemléletét, a ló terápiás hatásait. Általában nem önálló gyógyítóeljárás, más terápiás ágakkal ötvözve viszont nagyon hatékony eszköz.

A gyógypedagógiai lovaglás során az ember és a ló együttműködésének eredményeképpen létrejövő pszichológiai értékek kerülnek előtérbe a fejlesztés érdekében. A terápia során fontos a lóval való közvetlen kontaktus. A ló közelségének pozitív hatása miatt a kezelések nemcsak lovaglásból, hanem a foglalkozások előtti, utáni simogatásokból, lóápolásból is állnak. Ez azért is fontos, mert eközben a gyerekek ráhangolódhatnak a rájuk váró feladatra. A gyermekek általában nem félnek a lótól, esetleg kezdetben a magasságától és a mozgásától, de ez gyorsan oldódik, és egyre magabiztosabbak, bátrabbak lesznek, határozottságuk, felelősségérzetük nő, csakúgy, mint egészséges társaiknak.

Vannak esetek, amikor mégsem ajánlott ez a fajta terápia, ilyen például az agyi eredetű bénulás, sclerosis multiplex, egyensúlyzavarok, végtagfejlődési rendellenességek.

Hol lehet igénybevenni gyógylovaglást?  (Lovasterápiával foglalkozó intézmények )

Szent László Király Lovas Egyesület
2014 Csobánka, Margitliget 1.

Autizmus Alapítvány és Kutatócsoport
lovasterápiás programja
1089 Budapest, Delej utca 24-26.

Piliscsabai Lovas Egyesület
2081 Piliscsaba, Arany János utca 2.

Sóskúti Lovassport Klub
2038 Sóskút, Bajcsy-Zsilinszky utca 61.

Budapesti Honvéd Sportegyesület
1026 Budapest, Hidász utca 2.

Suttogó Lovasterápiás Egyesület
Budakeszi Vadaspark

Forrás: Szantal.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés