Balogh Lajos
(1918–2006)

A kelenföldi Szent Gellért Plébánia urnás altemplomában vettünk örök búcsút 2007. január 4-én Balogh Lajostól.
A szertartáson díszõrséget álltak a Tököli Huszár Hagyományõrzõ Egyesület és a Bolyai Honvéd Lovasklub díszegységei. Az egyházi ceremónia közben a magyar lovas társadalom nevében mondott búcsúbeszédet dr. Németh Csaba a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal lótenyésztési osztályvezetõje. A gyászünnepség a huszár takarodó elfújásával ért véget.

Esetünkben nem nevezhetõ modortalanságnak vagy tolakodásnak, ha Lajos bácsiként emlékezünk hazai lótenyésztésünk elhunyt kiválóságára. Kapcsolata Körünkkel néhai alelnökünknek, Menthy Árpádnak köszönhetõ, ugyanis együtt tevékenykedtek az MHLHT megalapításában, majd munkájában. Árpád barátunk halálát követõen 1999-ben vette át Lajos bácsi a Társaság etikai bizottsága elnöki székét.

Mindig figyelemmel kísérte törekvéseinket és helyünket a hazai lovas életben. Postázott Értesítõnk kézhezvételekor minden esetben azonnal felhívott hogy értékelje tartalmát, és ami számunkra rendkívül megtisztelõ, megköszönte iránta érzett figyelmességünket. Ha egészségi állapota engedte komáromi ünnepségeinken is megjelent. Utoljára a tavalyi huszár közgyûlésen találkozhattam vele személyesen. Körünknek további sikereket kívánva adta át a „Lóhasználat és versenyzési ismeretek” címû két kötetes, középfokú agrárszakképzési tankönyvet, amelynek egyik szerzõje volt. Az 1976-ban szerkesztett kiadvány alapját jelentette a napjainkban indított lovas szakirány képzés oktatási anyagához.

Az életutak kiszámíthatatlan találkozásának köszönhetõ, hogy tavaly elhunyt alelnökünk – édesapja révén – még gyerekként utazott együtt az akkor már méneskari õrmester Balogh Lajossal Ausztriába. A Jászberényi Ménteleprõl 1944 októberében 150 állami mén menekítésében vettek részt. Röviden ennyiben összegezhetem személyes kötõdésünket Lajos bácsihoz, de néhány mondatban kötelességem kiemelkedõ munkásságát vázlatosan méltatni. Jászberényben született 1918-ban földmûves család gyerekeként. Aprócska kora óta vonzódott a lovakhoz.

A család anyagi helyzete miatt csak a háború után tett érettségit, majd okleveles mezõgazdasági mérnökként végzett a Gödöllõi Agráregyetemen. Rendkívüli szorgalom, precizitás és fegyelmezettség volt jellemzõ egész életére. Ezek birtokában érhette el õszinte elismertségét. Szakmai karrierje katonai szolgálatát követõen a Jászberényi Méntelepen kezdõdött, ahol a ranglétrát végigjárva lett méneskari õrmester. A már említett 150 mén 1944-ben történt Ausztriába menekítését követõen, 1945 októberében lépett fiatal feleségével együtt újból magyar földre. Megérkezésekor mintegy 500 lovat, értékes állami méneket, felszerelést, teherautót, motorkerékpárt, kocsit, szerszámokat adott át az Igazoló Bizottságnak. Vagyis jóval több mindent, mint amit kivittek.

Sokat tett a II. Világháború után a hazai lótenyésztés helyreállításában, az új szervezet kialakításában. Szilvásvárad létrehozásában is kulcsszerepet játszott. Külföldi szamárcsõdörök vásárlásával biztosította állami gazdaságaink öszvér elõállítását. Többször vett részt nemzetközi mezõgazdasági kiállításokon és a háború utáni legsikeresebb 1954-es magyarországinak szervezésében kiemelkedõ munkát végzett. Az õ érdeme, hogy ezen a kiállításon szereplõ 52 fogat kocsijait, hintóit, a sallangos díszszerszámokat felújították. Az Országos Lótenyésztési Felügyelõség lótenyésztési osztályvezetõjeként vonult nyugdíjba.  Tavaly õsszel tett ígéretét – mely szerint még napvilágot nem látott események leírásával ajándékoz meg bennünket – már nem tudta teljesíteni. Tengernyi maradandót adott nemzetünk lóügyének, de hosszas gyengélkedése végett számosat el is vitt magával.
Lajos bácsi köszönjük jóságodat, nyugodj békében!

Pajlócz András

Forrás: Magyar Lovas Kör