Magyarországon is születnek legendák, csak nem figyelünk oda, pedig nem is kell messzire menni ahhoz, hogy olyan történeteket halljunk, ami egy filmben vagy  egy könyvben is megállná a helyét.  Igaz, ebben a rohanó világban már nem nagyon állunk meg, hogy egy élénk tekintetű nyugdíjast meghallgassunk, azt mondjuk magunkban, majd holnap szánok rá időt, de ez a következő nap sem lesz másképpen. Egészen addig halogatjuk  a találkozót, amíg nem lesz több lehetőség arra, hogy meghallgathassuk egy igazi profi történeteit.  Nagy hibát követünk el azzal, hogy elfelejtjük a régi idők nagy embereit, mert így leélhetünk úgy egy életet, hogy  nem tudjuk ki volt Németh Ferenc és ki volt Imperiál.  Kedves olvasóink mégis megismerhetik ezt a hihetetlen párost, akik legendává váltak itt a Kincsem parkban.

A beszélgetésre  Németh Ferenc lakásán került sor, ahol fényképek és tiszteletdíjak tucatjai jelzik, itt egy különleges ember lakik; de hogyan lett egy sárvidéki nádvágó fiúból Magyarország egyik leghíresebb zsokéja?
Kovács Józsefnek köszönhetem, aki elszállította tőlünk a nádat. – veszi át a szót Németh Ferenc.  Kis termetem miatt rögtön megtetszettem neki és szeretett volna Olaszországba kivinni zsokénak. Annyira bezsongtam a gondolattól, hogy attól a perctől kezdve, hogy kiejtette a száján, jó lennék zsokénak, semmi mást nem akartam csinálni. Ez az álmom majdnem szertefoszlott, amikor édesapám azt mondta,  nem engedem el a fiamat ilyen  messzire. Szerencsémre a nővérem, aki Alagon szolgált ekkor átkarolt  és megkérdezte, miért akarok én ilyen messzire menni, amikor Dunakeszi tele van  hasonló fiatal legényekkel, mint én, akik szintén zsokénak készülnek. Nem is voltam rest, felültem egy vonatra, és irány Dunakeszi.

A falon egy nagyon régi kép látható,  ami egy akadályversenyt örökít meg.
A koplalás miatt volt, - kapja el  tekintetemet Németh Ferenc. Megvívtam a magam csatáit a kilók ellen, hiszen egy idő után a vézna gyerekből, erős férfivá cseperedtem, ami többlet súllyal is járt. Már nagyon szenvedtem a koplalástól, de tartanom kellett a súlyomat, hogy minden hétvégén nyeregbe tudjak szállni, ezért más elfoglaltság után néztem. Elkezdtem az akadálylovaglást, ami a napi tréningeken felül, pluszlovaglással, mozgással járt, így könnyebben telt a nap. Nagyon megtetszett, a gyakorlást a versenyzés követte, s 1944-ben meg is nyertem az első gátversenyemet. Mivel volt hozzá érzékem, az idomárom tovább bíztatott, így jutottam ki Pardubice-ba, az akadályversenyek szentélyébe, arra a pályára, ahol ha a ló és a lovasa együtt érnek célba, akkor már győztek. Nehéz, természetes akadályairól volt híres, éppen ezért nagyon büszke voltam, hogy rögtön elsőre sikerült célba érnem. Később, majdnem minden évben eljöttem, nem hiába, háromszor nyertem itt.