Farkasházy Tivadar - „Lovakrul”

│Szerkesztői köszöntő│Farkasházy Tivadar - „Lovakrul” │Rend és fegyelem│
│„Olyan vagyok, mint egy ló” - Kőbán Rita│Németh Ferenc és Imperiál│Kállai Pál│
│Farkas Ferenc – Akinek az élete a hivatása│Hogyan lesz egy lóból fedezőmén? │
│A ló lakása a boksz│Lovak között boldogan – Dallos Gyula│
│Lovak nélkül minden másképp lenne - Lázár Zoltán│Eseménynaptár│
│Ha buli, akkor Kincsem Park│A ló a művészet történetében│

Farkasházy Tivadar

„Lovakrul”

- Széchenyi István azonos című könyve után -

"Mint fogadó, sosem kellett azon aggódnom, miből megyek haza, csak meg kellett tanulnom figyelni, kérdezni és emlékezni."

Fotó: Mitrov Gabriella

Mint sportrajongó, csodálatos versenyek sorát kaptam a lovaktól és a zsokéktól, lélegzetelállító finiseket, hihetetlen bravúrokat. Láthattam Recordert, aki 31 évig tartotta az ügető derby rekordját, Imit és Imperiált, akiket itthon soha senki sem győzött le. Ilyen tömény izgalmat sehol máshol nem éreztem, pedig szinte valamennyi sportba belekóstoltam a tribünön. Amikor a távoszlopnál öt-hat ló is megindul és bekövetkezik az igazság pillanata. Ki mennyit spórolt össze magának, ki tud bebújni egy kis lyukon, ki az, aki már sóher, s kinek a zsokéja vár a végletekig. Ugyan hol lehet egyszerre hatfelé nézni, ennyire felhevülni, nem merem mondani.

Mint fogadó, sosem kellett azon aggódnom, miből megyek haza, csak meg kellett tanulnom figyelni, kérdezni és emlékezni. Egész életemben a pénzemnél voltam, de hányszor fordult közben elő, hogy megsejtettem a jövőt, beleláttam Isten titkaiba, sőt, néha úgy éreztem, hogy kifejezetten kibicel nekem. Persze némi munkát bele kellett fektetni, de micsoda mámor, amikor az ember papíron kiszámolhatja, mi fog történni.

"Egy kicsivel több bizalmat kérek. Szerencsére egyre inkább van mire."

Mint író, életem legboldogabb évén vagyok túl. Interjúkötetet írva olyanokkal beszélgethettem hónapokon át mint a háromezer versenyt nyert Kállai, Imperiál mestere; a 17 derbyt nyert Aperianov; a 12-szeres derbygyőztes Vas; a három generációs, 18 derbyt összeszedett Esch család; ifjabb Klimscha, aki felmenőivel szintén húsz körül jár, mellesleg apja idomította a XX. század legjobb kancáját, Allez France-ot. Vagy említhetem a tíz skandináv derbyt nyert Tandarit; minden idők legjobb német zsokéját, Alafit, s Bocskai Györgyöt, aki szintén egy harmadik generációs lovas. Api jármódjáról lelkendezett a 90 éves Menyhért, a Marschall család tíz derbyjét idézte Józsi bácsi fia, a kajakozástól átcsábított Kőbán Rita pedig azon elmélkedett, mennyivel odaadóbbak a lovak, ha női kézbe kerülnek. Bekukkanthattam a díjlovagló Dallos alagi paradicsomába, Lázár Zoltán és Vilmos Domony-völgyi főhadiszállására, s olyanok sztorijait hallgathattam, mint Sándor Csikar, Nyilasi Tibor, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Kárpáti György. Sajnos az Európa-bajnok kiváló díjugratót, Joe Turit már nem kereshettem fel, csak a barátját, akivel együtt mentek neki a világnak. Vagyis a könyv nem tett különbséget a lósport és a lovassport között, hiszen sokkal több, ami összeköt annál, amely elválaszt.
a nyolcas. Akkor most nem kapunk egy fillért sem? Nem. Ez egy hülyeség – mondta és hazament.
Egy kicsivel több bizalmat kérek. Szerencsére egyre inkább van mire. Kényelmes páholyokból élvezhetők az ügető és galoppversenyek, a fogatsportban már korlátozni kell az indulók számát, az országban gomba módra szaporodnak a lovardák és a lovasiskolák. Ezért is nagyszerű, hogy egy új lovas magazin születik, amelyben mesélhetünk, vitatkozhatunk, téríthetünk.
Olvasók a helyükre! Star-hóz!

Fotó: Bíró János

De legalább ilyen érdekesek voltak az ownerek, a vak lóból 28-szoros győztest faragó Farkas Ferenc, a százezer fontról 800-ra leértékelt, levegőt alig kapott Brahy gazdája, Rozsnyói György, kinek lovával Kállai Pál élete utolsó nagy sikerét aratta. És Ullmann báró, egy magyar bankárcsalád legifjabb sarja, kinek Shiroccója német, olasz, angol, francia és amerikai nagydíjak sorát nyerte. Mert a tulajdonos legalább olyan fontos, mint a zsoké vagy az idomár, s végre van egy olyan pályánk, az új Kincsem park, ahol ország-világ elé állhatnak hazánk nagyvállalkozói, meg bárki, aki akár ezrekkel is bele mer vágni, hiszen az elmúlt öt évből háromszor is húszezer dolláros ló nevétől volt hangos az USA három szentélye, ahol a Triple Crown futamait rendezik. Nem beszélve a szindikalizáltakról, bár ott nincs eldöntve, hogy a paci melyik alkatrésze kié.
Évekig el voltam keseredve, hiszen ha kérdezgettek a lósport világáról, mi is az, úgy éreztem, mintha a tea, a tenisz, a whisky nagyszerűségéről papolnék távoli szigeten élő jóra való, ám kissé korlátolt bennszülötteknek. Pedig tőlünk pár kilométerre ezek evidenciák, hogy családok sportja ez ősidők óta, napfény, levegő, izgalom, nemes küzdelem, százados szabályokkal. Csak némi türelem igényeltetik hozzá. Egyszer kivittem egy fotóst, kérdezte, mit játszunk. A hatost. Nyert a nyolcas. Mennyi pénzt kapunk? Semennyit. Miért? Mert nem a hatos nyert, hanem a nyolcas. Akkor most nem kapunk egy fillért sem? Nem. Ez egy hülyeség – mondta és hazament.
Egy kicsivel több bizalmat kérek. Szerencsére egyre inkább van mire. Kényelmes páholyokból élvezhetők az ügető és galoppversenyek, a fogatsportban már korlátozni kell az indulók számát, az országban gomba módra szaporodnak a lovardák és a lovasiskolák. Ezért is nagyszerű, hogy egy új lovas magazin születik, amelyben mesélhetünk, vitatkozhatunk, téríthetünk.

Olvasók a helyükre! Star-hóz!