keresés a lovardák között

Elhanyagolt lóból családtag - a Lovasok.hu segítségével




Megható levelet kaptunk a minap, amit muszáj megosztanunk veletek is, hiszen Németh Fanni példamutató lovas mini vállalkozása minden lóbarát arcára mosolyt csal. Fanni ugyanis elhanyagolt lovakat vásárol meg, hogy aztán megfelelő átképzés után a Lovasok.hu-n keresztül találjon számukra új, szerető gazdát.

Az elhanyagolt lóból csodálatos Elixír lett

Csakis olyannak adom el a lovat, aki tényleg gondját viseli

"Immáron egy éve vásárolok rossz körülmények közül, vagy kupectől eladó lovakat. Ezután foglalkozom velük, képzem őket addig, míg meg nem találom számukra a megfelelő gazdit. Próbálok nekik mindent megadni, amire csak szükségük lehet. Illetve nem kapkodom el az eladást sem, csakis olyannak adom el az adott lovat, akin látom, hogy tényleg gondját fogja viselni.

Elixír a hetedik ilyen lovunk volt. Elég nyomorúságos körülmények közül vásároltam, ahol semmi foglalkozást nem kapott, körmölést is ritkán, oltásokról, papírokról nem beszélve. Hozzánk került, papírjait rendeztük és minden nap foglalkoztunk vele, mindent megkapott, amit egy lónak meg kell kapnia. Csodálatos lett, és most megtalálta azt a gazdát, aki kihozza belőle a maximumot!"

Elixírnek szárnyakat adott Németh Fanni

Képes hirdetésemre már aznap jött a megfelelő vevő

"Amikor feltettem Elixír szöveges hirdetését a Lovasok.hu eladó lovai közé, hárman érdeklődtek. Azon a napon, amikor a képek felkerültek róla, ketten hívtak, de az első érdeklődő aznap délután már jött is megnézni, és lefoglalózta, így a második találkozót már le is mondtam.

Egy nagyon kedves lány vette meg Elit, aki az edzőjével jött hozzánk megnézni őt. Mindketten kipróbálták, és egy kis közös tanácskozás után úgy döntöttek, ő lesz Lilla élete lova.

Az összes eladott lóról kapok fotókat, ezután látogatni is szoktam őket. Hatalmas élményt, lelki nyugalmat jelent számomra, mikor látom, hogy az elhanyagolt lovak mára mekkora becsben vannak tartva.

Nagyon örülök a Lovasok.hu hirdetés kiemelési lehetőségének, ezzel hozzásegítettétek Elixírt egy csodálatos új gazdihoz!"

Szeretnéd Te is gyorsan, jó áron, jó helyre eladni szeretett lovadat? Segítünk:

Vagy épp lovat vennél? Nézz körül nálunk:

 

2017.04.04. Németh Fanni







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés