keresés a lovardák között

Hintaló: mindenkinek jár a csoda




Történetünkben egy apuka meséli el, hogyan találta meg kisfiának a hőn áhított legeslegszebb paripát, melyre az ifjú kis lovas bármikor felpattanhat - és elvágtathat Meseországba. 

Egy megvalósult gyerekkori álom

Néhány évvel ezelőtt szerettem volna meglepni a hároméves kisfiamat karácsonykor az óhajtott hintalóval. Valahol mélyen ez az én gyerekkori vágyam is volt, melyet régi filmélményeim ihlettek.

A régi karácsonyi filmekben mindig ott volt a fenyőfa alatt egy gyönyörű hintaló, aminek tiszta szívből örültem volna én is gyerekként.  Így, hogy örömet szerezzek a kisfiamnak és megvalósítsam saját vágyam, keresgélni kezdtem a legszebb hintázó paripát, melyre bármikor felpattanhat az ifjú kis lovas és elvágtathat Meseországba.

A régi karácsonyi filmekben mindig ott volt a fenyőfa alatt egy gyönyörű hintaló

Hintaló, mely egyben az otthon dísze is

Fontos szempont volt, hogy olyan hintalovat találjak, ami amellett, hogy gyönyörű, maradandó és nagy becsben őrzött játék; egyben a lakásunk része, dísze is legyen, méltó helyet elfoglalva a nappaliban.

Olyan hintalovat kerestem, amely egyedivé varázsolja az otthonunkat is

Keresésem sajnos sokáig eredménytelen volt, találtam nagyon kedves nyerítő, plüss, lapból kivágott darabokat, de semmi olyat, amire igazán vágytam. Hosszas keresés után, el is engedtem ezt a vágyat. Úgy voltam vele, ha nem találunk megfelelőt, akkor inkább nem lesz hintalovunk.

Rockinghorses.eu - megvan az oly régen vágyott kincs

Szinte már feladtam a reményt, amikor megtaláltam a Rockinghorses.eu hintalovait. Már az első kattintás után tudtam, hogy ez az, amit hosszú ideje kerestem. Rögtön éreztem, hogy megvan az igazi, az oly régen vágyott kincsünk. 

A Rockinghorses.eu kínálatában számos szín és forma közül lehet választani

Miután élőben is megnéztem a paripákat, rájöttem, hogy a legnehezebb dolog csak most következik: kiválasztani egyet a sok-sok gyönyörű, kiváló minőségű és megjelenésű, tömör fából kézzel faragott, csodálatos, hagyományos hintaló közül. Megnézheted őket az oldal alján, a galériában.

Hintalovak - párban még szebbek

Végül nemcsak az immár 4 éves kisfiamnak, hanem a 2,5 éves kislányunknak is választottam egy színben és méretben is hozzájuk illő paripát. Úgy érzem, megtaláltam a világ legszebb kézzel készített hintalovait

A legszebb karácsonyi ajándék az öröm az ifjú kis lovasok arcán

Hatalmas meglepetés és igazi meseszép ajándék került abban az évben a fa alá. Óriási öröm volt a kis lovasok arcán. Ekkor tudtam, hogy minden gyerekszobában kötelező elemnek kellene lennie egy ilyen csodás paripának. 

Mire jó egy hintaló?

A hintaló nagyszerű játék, hű társ, és mutatós dísze lehet otthonunknak, emellett, garantáltan a gyerekek kedvence lesz. Az sem elhanyagolandó tény, hogy a hintázás rendkívül jól fejleszti a gyermekek egyensúlyérzékét, mozgáskoordinációját, miközben nagyszerű szórakozás.

A hintaló nagyszerű játék, a hintázás fejleszti a gyermek egyensúlyérzéket

Ma már tudom, hogy nemcsak gyerekeknek szerezhetünk nagy örömet a Rockinghorses.eu kínálatából választott csodaszép hintalóval, hanem ez minden lovasnak és lókedvelőnek csodás meglepetés lehet.

Rockinghorses.eu hintalovai minőségi anyagokból, tömör fából, igényesen elkészített, népszerű játékok. Díszes nyereggel, kengyellel, kantárral vannak felszerelve. Strapabíró, elnyűhetetlen darabok és egyben az otthon egyedi díszei is.

Venus, Sun, Mercury, Terra, Mars, Saturn, Neptune, Jupiter, Uranus, Moon: mind-mind egyedi modell 

Ugye Te is szeretnél egy ilyen hintalovat?

Ha Neked is tetszenek ezek a mesébe illő, kézzel faragott paripák, és szeretnél egyet magadnak vagy gyermekednek, keresd Bócsi Noémit a Rockinghorses.eu csapatából a lenti elérhetőségeken.

Még több információ a Rockinghorses.eu hintalovairól

2016.11.29. Bócsi Levente, Rockinghorses.eu







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés