keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas képek


Eleinte kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig én soha nem fogok fotózni. Aztán megnyomod a gépeden a kis gombot és voilà, már ott is a ló. Végül rájöttem, hogy nem fotózni hatalmas tévedés lenne. Ha tetszenek a képeim, keress bizalommal!

42 képet találhatsz Maksa Eszter munkáiból az oldal alján lévő képgalériában.

Bemutatkozik Maksa Eszter

Elég kalandos út vezetett a fényképezés irányába, de mint minden mesének, ennek is van eleje.

Mindig is imádtam rajzolni és a lóimádat már alsós koromban megtalált, így szinte érthető volt, hogy miért csak patásokat rajzolok, amint ceruza kerül a kezembe. Bár csak hobbi szinten rajzoltam, de imádtam, szinte kitöltötte az egész életemet és évről évre egyre ügyesebb voltam, majd megvásároltam életem első digitalizáló tábláját - ez hatalmas áttörést jelentett, hiszen olyan világot nyitott meg előttem, amelybe azelőtt még csak vágyni is alig mertem.

Sohasem értettem azokat, akik szenvedélyesen fotóztak. Szent meggyőződésem volt, hogy rajzolni nehezebb és sokkalta nagyobb érdem, több munka van benne, mint egy fotóban. Mert hát nézzünk csak rá egy fotóra: az már készen kerül az ember elé. Megnyomod a gépeden a kis gombot és voilà. Kötöttem is az ebet a karóhoz, hogy márpedig én soha nem fogok fotózni. A rajzolásnak köszönhetően rengeteg alap szerkesztési dolog megragadt bennem, habár akkor nem voltam vele tisztában, hogy ezeket máshol is kamatoztatni fogom.

Viszonylag (másokhoz képest) későn kerültem kapcsolatba igazán a lovakkal és itt fertőzhetett meg a fotózás: oktatóm ugyanis hobbiként lencsevégre kapja a lovarda lakóit és eseményeit. Így mikor a továbbtanulás kérdéséhez érkeztem, szóba jött a fotózás is. Ekkor vettem meg első fényképezőgépemet, akivel azóta is járjuk az országot. Először az otthoni dolgokon próbálgattam magam, majd jött a lovarda. Ám a jövőmet illetően sokkal nagyobbra törő céljaim voltak, így a fotózás megmaradt hobbinak.

Ha Te is szeretnél lovaddal egy szívmelengető fotósorozatot, keress fel bátran!

2016.12.08.







Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés