Túra a szőke Tiszától a kék Dunáig




Túrázz akhal teke lovakon, a Tisza és a puszták vidékén, és járd be lóháton a Kiskunságot egészen a Dunáig. Szállás eredeti kazah és mongol jurtákban, szeptember 3. és 10. között, mindez az Ópusztaszeri Ménessel.

  • Időpontok: 2017. szeptember 3-10.
  • Helyszín: 6767 Ópusztaszer, Major 102.

"Elvinni egy kulacs vizet a Tiszából a Dunába…"

A Tisza árterének vidékéről, a kiskunsági homokdűnés tájakon át, a Solti-síkság szikes pusztáin keresztül a Dunáig. Ez a nagy távok lovaglásának a túrája…

Egyik barátunk, aki velünk lovagolt ennek a túrának a végén mondta: „Azt gondolnánk, hogy ismerjük az országunkat és most, hogy átlovagoltuk a Kiskunságot kell ráébredni, hogy az autók ablakából keveset látunk az egészből.”

Gyalog nem lehet megtenni ekkora utat, a ló visz el azokra a helyekre, amelyek a vidék ősi arcát mutatják: a természetből azt, amiről azt gondoltuk, hogy már nem létezik.

A homok, a puszták, a nagy távolságok – ez a táj illik a leginkább a lófajtához, amelyet tenyésztünk: Az Akhal Teke a „honfoglalás lova”, amely híres különleges kényelméről… a titokzatos kelet világának ősi kincse… A 2010-es, első Duna-Tisza túra, bebizonyította, hogy igazak a róluk szóló legendák…

Programok

Vasárnap – Érkezés/transzfer

  • Reptér: Budapest Liszt Ferenc Repülőtér. Transzfer Ópusztaszerre.
  • Elhelyezkedés a Jurtaszálláson, az első nap szálláshelyén, ismerkedés az Akhal Ménessel.
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Hétfő – Lovaglás a Tiszához

  • Reggeli 8 órakor.
  • Indulás 9-kor, majd 3-4 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig.
  • Utunk során a Tisza hajdani árterének gazdag növény-és állatvilága vesz bennünket körül. A pihenő és ebéd a Tisza partján zajlik, közben alkalmunk nyílik meríteni a Tisza vizéből, hogy azt az út végén a Dunába önthessük…
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Kedd – Lovaglás Kiskunmajsára

  • Reggeli 8 órakor.
  • Indulás 9-kor, majd 3-4 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig.
  • Utunk során a Tisza hajdani árterének gazdag növény-és állatvilága vesz bennünket körül. Kiskunmajsán este lehetőség nyílik ellátogatni a termálfürdőbe kipihenni a nap fáradalmait.
  • Szállás: A szállásunk is a fürdő közelében található falusi vendéglátóhelyen lesz…
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Szerda – Lovaglás Bugacra

  • Reggeli 8 órakor.
  • Fürdőzés a Termálfürdőben… Indulás ebéd után, ez után lovaglás az úticélig. Homokbuckás, borókásokon lovagolunk keresztül…
  • Bugacon, ahol megelevenedik az Alföld pásztor-kultúrája, szálláshelyünk szomszédságában legel egy ménes, egy magyar szürke gulya és található egy pásztor múzeum is…
  • Szállás: Szállásadónk magyar szürke tenyésztő és biofarmja van. Meghitt szálláshelyünk közvetlenül a gazdaság mellett található…
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Csütörtök – Lovaglás Akasztóra

  • Reggeli 8 órakor.
  • Indulás 9-kor, majd 3-4 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig.
  • Utunk a turjánoson és a bugaci pusztán vezet keresztül…
  • Szállás: Szállásunk egy falusi vendégházban lesz.
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Péntek – Lovaglás Bakodpusztára

  • Reggeli 8 órakor.
  • Indulás 9-kor, majd 3-4 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig.
  • A homokos-szikes puszták, melyeken keresztül haladunk az ősi sztyeppékhez hasonlatosak és egy monumentális panoráma képét adják.
  • Szállás: Szállásadóink kedves csikós barátaink, akik nagy szeretettel szoktak vendégül látni bennünket.
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Szombat – Lovaglás a Duna partra

  • Reggeli 8 órakor. Indulás 9-kor, majd 3-4 órás lovaglás után piknikebéd, ez után lovaglás az úticélig.
  • A Dunához érve a túlpart löszfalai látszanak a dimbes-dombos Dunántúlon…
  • Szállás: Magánszálláshely a Duna közelében.
  • Vacsora: 19-20 óra között.

Vasárnap – A távozás napja/transzfer

  • Reggeli 8 órakor
  • Búcsú és távozás

Fontos információk

  • Minimális létszám: 4 fő
  • Lovaglással töltött órák száma naponta: 5 óra
  • A részvételhez szükséges minimális lovastudás: A lovas biztonsággal mozogjon terepen társas lovaglási szituációban.

Jelentkezés

2017.07.27. opusztaszerimenes.hu

Időpont:

2017 Szeptember 3. - 10.
Helyszín:

Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes

Magyarország (Csongrád megye)
6767 Ópusztaszer, Major 102.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • Vegyél részt lóháton a szürkemarha gulya tavaszi kihajtásán!
    Március 29. 09:45 16:00
  • Vegyél részt lóháton a szürkemarha gulya tavaszi kihajtásán!
    Március 30. 09:45 16:00
  • Vegyél részt lóháton a szürkemarha gulya tavaszi kihajtásán!
    Április 6. 09:45 16:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Április 28. - Május 4.
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • Nyílt nap a Hatvani Lovastanyán - 2024.05.18. - Kecel
    Május 18. 09:00 15:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés