Lovastábor az Ópusztaszeri Akhal Teke Ménessel




Az Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes egyhetes nyári intenzív lovastáborában akhal teke lovakon, egyedi nyeregben sajátíthatod el a lovaglás alapjait és a lovakkal való megfelelő kommunikációt. Július 2. és 8. között mongol és kazah jurtákban élhetsz, naponta 5 órán át lovazhatsz, akár szőrén is. Ismerd meg a honfoglalás lovát, irány Ópusztaszer!

A lovastábor célja, hogy fizikailag és mentálisan is elkezdődjön a tanulás folyamata, az alapok rögzüljenek. A megismert lovaglási élmény eldönthetővé teszi a célt és a folytatást.

A tábor szervezői hangsúlyozni szokták, hogy egy hét alatt nem lehet megtanulni a lovaglást, de az intenzív kezdés sokat lendít, és volt rá példa, hogy egy tábor és néhány őszi hétvége alatt elérték a társas lovaglási szintet. Hangsúlyozottan a lovaglás tanítására és a lovakkal való kommunikációra orientált, sokoldalú lovasképzés. Itt nincsenek különválasztva a gyerek és felnőtt táborok, a korosztály 12-60 év. Az elmúlt évek során sokféle, akár igen eltérő beállítottságú, közelebbről-távolabbról érkező társaság megfordult már a ménesben, és nem egy ember közülük visszajáró vendéggé vált. Többek közt, minden évben itt táboroznak a  Színház- és Filmművészeti Egyetem második évfolyamot kezdő tanítványai, akik jellemzően igen produktívan szoktak dolgozni. A táborlakók mongol és kazak jurtákban alhatnak, amihez biztosítva van a szükséges komfort: a hét során teljes ellátás, étkezéstől a hideg-meleg vizes zuhanyzóig.

A lovastábor programja:

Napi 5 óra lovasfoglalkozás, ami kb. napi 2,5 óra lovon töltött időt és elméleti-gyakorlati információk átadását jelenti.

Vasárnap: érkezés 17 és 18 óra között, 18 órától megbeszélés, 18:30-tól vacsora

Délelőtti foglalkozások:

  • Hétfő 9-12-ig: Futószáras és lovardai oktatás.
  • Kedd 9-12-ig: Futószáras és lovardai oktatás, terepen végzett gyakorlatok
  • Szerda 9-12-ig: Futószáras és lovardai oktatás, terepen végzett gyakorlatok
  • Csütörtök 9-15-ig: Lovardai oktatás, terepen végzett gyakorlatok
  • Péntek 10-17-ig: Egész napos kirándulás lovakkal és ekhós kocsival a Tiszához. Ott hosszabb pihenő, fürdőzés és piknik
  • Szombat 9-12-ig: Kollektív lovardai és terepgyakorlatok, a hét tartalmi összefoglalása

Délutáni foglalkozások:

  • Vasárnap: Érkezés, közös vacsora
  • Hétfő 16-18-ig: A lovak viselkedése, a velük való kommunikáció. Alapvető kezelési gyakorlatok: megfogás, vezetés, kikötés
  • Kedd 16-18-ig: Szőrén lovaglás futószáron, lovardában és terepen.
  • Szerda 16-18-ig: Kilovaglás az ekhós kocsi kíséretével.
  • Csütörtök 16-18-ig: Pihenő délután

Étkezés:

  • 8:00 - reggeli
  • 12:30 - ebéd
  • 18:30 - vacsora

Fontos információk:

  • Szállás: eredeti mongol és kazak jurtákban (6 férőhelyesek a jurták)
  • A tábor ára: 55.000 Ft /fő
  • Elérhetőség: csat1996@gmail.com

Egyéb szabadidő eltöltési lehetőségek:

  • Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (A Feszty körképre a belépőt előre kell megrendelni.)
  • Szeged 25 km (a buszmegálló kb. 800 méterre)
  • Kiskunmajsa Termálfürdő

Lovastáborainkban a vendégek igényes, több forrásból táplálkozó tudásanyagot sajátíthatnak el biztonságos körülmények között.

A tábor folyamán megismerhetnek egy különleges lófajtát az akhal tekét. Ezek a lovak azonos fajtájúak a „honfoglalás lovával”. A lovastáborok során az erőteljes oktató fázisok mellett a tanulás szórakoztató formái is helyt kapnak.

A szolgáltatásokról:

  • 50 férőhelyes közösségi jurta tűzrakó hellyel: 8 asztal + tálalóasztal, nagyméretű sütőrostély, bográcsakasztó helyek, mosogató, hűtőszekrény, gáztűzhely
  • 6 db öltözőkabinos, hideg-meleg vizes zuhanyzó.
  • Parkoló személyautóknak, autóbuszoknak

Elérhetőségek:

2017.05.11. opusztaszerimenes.hu

Időpont:

2017 Július 2. - 8.
Helyszín:

Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes

Magyarország (Csongrád megye)
6767 Ópusztaszer, Major 102.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – április 20-21
    Április 20. 00:01 - 21. 23:59
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Április 28. - Május 4.
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • Nyílt nap a Hatvani Lovastanyán - 2024.05.18. - Kecel
    Május 18. 09:00 15:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés