Nyiss Ránk! - Kulturális és Hagyományőrző Fesztivál 2015-ben is




Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a „Nyiss Ránk!” programsorozat. Zenei előadásokkal, országos képzőművészeti kiállítással, lovas bemutatókkal, színházi előadásokkal, népi– és kézműves bemutatókkal, árusokkal várnak Bajót-Péliföldszentkereszten 2015. május 9-10-én. A belépés díjtalan!

  • Időpont: 2015. május 9-10.
  • Helyszín: Bajót-Péliföldszentkereszt
  • A belépés díjtalan

Bajót-Péliföldszentkereszt hagyományos búcsújáró hely. A két napos programmal elsősorban a búcsúra érkező zarándokokat szólítják meg, kulturális, művészeti, hagyományőrző bemutatóikkal.

A kezdetek óta jelentős kistérségi, regionális programmá nőtte ki magát a rendezvény: zenei előadásokkal, országos hatókörű képzőművészeti kiállítással, lovas bemutatókkal, színházi előadásokkal, népi– és kézműves bemutatókkal, árusokkal várják a látogatókat. A kezdeti körülbelül 500 fős látogatószám fokozatosan emelkedik, 2015-ben több ezer főre számítanak.

A rendezvény színvonalát mutatja, hogy programukat korábban már több Kossuth-díjas előadóművész is megtisztelte jelenlétével, előadásával. (Berecz András, Ghymes együttes, Boban Markovic Orkestra , Pál István Szalonna és bandája, Rúzsa Magdi, Lajkó Félix, Budapest Bár). Idei vendégelőadók a Balkán Fanatik együttes, a PASO és Kolompos zenekar lesznek. Kiemelt rendezvény a szalézi rend alapítójának, Don Bosco életét bemutató musical ősbemutatója szombat délután, a Magyarock Dalszínház művészeinek előadásában. Nem hiányozhatnak a hagyományos lovas bemutatók sem. A környékbeli lovasok bemutatója mellett idén a lovas berkekben nagy elismerésnek örvendő Kappel Edit szabadidomító bemutatóját csodálhatja meg a nagyérdemű, a világhírű Lajkó Félix hegedűművész zenei kíséretével.

A rendezvényen a természet szeretetén és tiszteletén, a hitéleten, a művészi és kulturális értékeken, valamint a különböző népek békés együttélésén van a hangsúly.
Céljuk, hogy a nemzetiségeken túl minden korosztály és a hátrányos helyzetű réteg meg legyen szólítva, ezért egyidejűleg több művészeti ágnak is teret kívánnak nyitni.
Ezen művészeti ágakat úgy ötvözik, hogy a lovat, mint a két nép közötti kapcsolódási pontot állítják fókuszba. Ahogy a magyarok, úgy a romák történelmében is a ló már ősidők óta meghatározó szereppel bír. A két nép körében máig élő az irántuk való tisztelet és szeretet.

Kattints a képre a nagyobb méretű megtekintésért.

A programok 4 fő csoport köré szerveződnek:

  • „Nyiss  az egyházra!”- egyházi jellegű programok: búcsúi nagymise, zarándoklat
  • „Nyiss a kultúrára!”- szabadtéri koncertek, színpadi előadások, gyermek programok, gyermek játszóház
  • „Nyiss a művészetekre!”- lovas témájú képzőművészeti kiállítások, lovas használati eszközök kiállítása, antik fogatok és szekér kiállítás
  • „Nyiss a hagyományokra!”- lovas bemutatók, lovagoltatás, kisállat simogató, lovaskocsizás, mesterségek utcája: népi kézművesek bemutatkozása, népművészeti vásár

A kistérségben egyre elismertebb ez a rendezvény. A kezdeti civil kezdeményezés mellé mára partnerként tudhatják a környékbeli önkormányzatokat (Bajót, Nyergesújfalu), civil szervezeteket és az egyházat. A komoly összefogás lehetővé teszi a látogatók számára az ingyenes részvételt a programokon.

Elérhetőségek:

2015.05.04. Kiss Julianna, szervező
Forrás: www.nyissrank.hu

Időpont:

2015 Május 9. - 10.
Helyszín:

2533, Bajót (Komárom-Esztergom megye - Magyarország)
Péliföldszentkereszt
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • Vegyél részt lóháton a szürkemarha gulya tavaszi kihajtásán!
    Március 29. 09:45 16:00
  • Vegyél részt lóháton a szürkemarha gulya tavaszi kihajtásán!
    Március 30. 09:45 16:00
  • Vegyél részt lóháton a szürkemarha gulya tavaszi kihajtásán!
    Április 6. 09:45 16:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Április 28. - Május 4.
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • Nyílt nap a Hatvani Lovastanyán - 2024.05.18. - Kecel
    Május 18. 09:00 15:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés