Jászsági Vágta




Először rendeznek a Jászságban Nemzeti Vágta előfutamot. A Jászsági vágta augusztus 15-én vár Téged is Jászberény határában, az Újerdei Gazdaság melletti területen. A futamok között kocsitolóverseny és solymászbemutató is fokozza majd az izgalmakat.

  • Időpont: 2015. augusztus 15. (szombat)
  • Helyszín: Jászberény

Nyeregbe Jászság!

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Jászsági Vágta, a Nemzeti Vágta előfutama Jászberényben, az Újerdei Gazdaság útja melletti területen. Ugyan most először rendeznek előfutamot a Jászságban, de a térség áttételesen eddig is aktív részese volt a Nemzeti Vágtának, hiszen minden évben a Jászkürt hangjára indult a verseny Budapesten, a Hősök terén.

Szeretettel várunk minden kedves nézőt, érdeklődőt és természetesen azokat is, akik szeretnék lovuk gyorsaságát megméretni és lehetőséget kapni arra, hogy képviseljék településüket Budapesten szeptemberben a Hősök terén!

Várunk mindenkit augusztus 15-én!

A Jászsági Vágta szervezői egy kis játékra is invitálnak Téged. Keresd fel a helyszínen a Kutyákkal az Életért Alapítvány segítőit, ahol megtippelheted, melyik település nyeri a Jászsági Vágtát. Minden tipp 500 Ft, mellyel az alapítványt támogatod, továbbá a jól tippelők között értékes ajándékokat sorsolnak ki.

Tippelj, játssz, szurkolj és nyerj!

A megnyitót és a protokolláris feladatokat délelőtt 11-ig szeretnék lebonyolítani, akkor indul ugyanis az első futam, amelyből összesen négyet láthatnak majd a kilátogatók. A versenyzők a ló és lovas ökumenikus megáldása után állhatnak rajthoz.

Ebédre várhatóan a vágtával párhuzamosan zajló főzőverseny indulóinál lehet majd ebédjegy alapján jelentkezni, miközben jászsági nóta járul majd hozzá a jobb hangulathoz. Délután három órától pónilovagoltatás, íjászkodás és a mentőkutyások bemutatkozása mellett lehet sziesztázni.

A rendezvény programja:

  • 10.00 óra. Ünnepélyes megnyitó .
  • 11.00 óra. Előselejtező futamok indítása.
  • 13.00 óra. Ebéd, közben kulturális programok.
  • 14.00 óra. Lovas kaszkadőr bemutató
  • Solymász bemutató
  • 15.00 óra. Jász települések közötti kocsi-toló verseny.
  • 17.00 óra. Döntő futam.
  • 17.30 óra. Eredményhirdetés
  • 18.00 óra. Búcsúzik a Jászsági Vágta

Egész nap buszjárat közlekedik majd Jászberény és az újerdei versenypálya között, hogy senki ne maradjon le a Jászság idei legnagyobb lovas rendezvényéről.

A plakát megtekintéséhez kattints a képre.

Kuriózumként szeretnének tartani egy jászsági szekértoló versenyt 17 órától, melyre szintén várják a jelentkezőket. Ezt követően rendezik majd az elővágta döntő futamát.

A Jászmagyarok együttes koncertje után pedig az egész napos program ünnepélyes zárásaként meggyújtják majd a jászok tüzét is.

A jászsági futamon 18-20 lovas vehet részt, ám az előzetes tapasztalatok alapján a szervezők 10-12 indulóval is elégedettek lennének.

A vágta fő arca Csomortányi Lajos, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc huszár főhadnagya lesz, aki a világosi fegyverletétel után hetekkel, a jászkun huszárok élén még győztes csatát vívott az osztrákok ellen. Nagy János elmondta, azért is választották őt az előfutam arcának, mert szeretnék, ha a székely vágta mintájára a jászsági előfutam is az összefogás és az identitástudat erejének méltó példája lenne.

Nagy János,a Lehel Huszárbandérium és Lovas Egyesülettel, valamint újerdei lovasokkal szervezi a vágta előfutamát, melyhez helyszínt Fiala Károly biztosít a volt állami gazdaság területén. A program háziasszonya Kondor Katalin lesz. 

A szervezők várják a jelentkezőket, hiszen 10-12 lovassal rajtolhat el a mezőny. A jászsági selejtezőre nemcsak a Jászság 20 településéről jelentkezhetnek, hanem az ország más részéről is, illetve a települések nem csak helyi lovast indíthatnak. Nevezni az utolsó futamig lehet, de érdemesebb mihamarabb bejelenteni a részvételi szándékot, hiszen a lovaknak egy-másfél hónap felkészülés szükséges. Főszabály, hogy ismeretlen lóval nem lehet indulni, amit érdemes figyelembe venni.

Nevezni és érdeklődni az alábbi email címen lehet:

2015.05.21.
Forrás: jaszkurt.hu

Időpont:

2015 Augusztus 15.
Helyszín:

Jászberény (Jász-Nagykun-Szolnok megye - Magyarország)
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • Tavaszi Emlékhadjárat- 2021.05.29-07.11.
    Május 29. - Július 11. 22:59
  • Marhaterelés - 2021.06.21.- Ópusztaszer Akhal Ménes
    Június 21. 10:00 16:00
  • SsangYong Hungarian FUTURE STARS - 2021.06.25-27.- Balatonvilágos
    Június 25. - 27. 23:59
  • Hűségtúra 2021.06.26-27- Szombathely
    Június 25. 14:00 - 27. 23:59
  • Pulai Regionális minősítő verseny- Póni Klub- 2021. 07.04.
    Július 4. 23:59
  • Lovastábor- 2021.07. 19-24- Ópusztaszer Akhal Ménes
    Július 19. 17:00 - 24. 12:00
  • Duna - Tisza Túra- 2021.09.18-25. - Ópusztaszer Akhal Ménes
    Szeptember 18. - 25. 23:00
  • Marhaterelés- 2021. 10. 09. - Ópusztaszer Akhal Ménes
    Október 9. 10:00 16:00

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés