IV. Ceglédi Vágta és IX. Bor és Laska Fesztivál




Június 19-én a Bor és Laska Fesztivál immáron negyedik alkalommal ad otthont a Ceglédi Vágtának. Az izgalmas futamok mellett többek között főzőversennyel, népdal és táncbemutatókkal, borkóstolással és éjszakai utcabállal készültek a szervezők.

  • Időpont: 2016. június 17-19. 
  • Helyszín: 2700 Cegléd, Fürdő utca 27-29., Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Cegléd első nyárindító fesztiválja 2016. június 17. és 19. között lesz, mely egy igazi ízlelőbimbókat kényeztető rendezvénynek ígérkezik. A korábbi években Czigle Fesztivál nevet viselő programsorozatot kilencedik éve Bor és Laskafesztivál néven szervezik meg.

Programok:

Már pénteken lovas felvonulás invitálja a városlakókat a hétvégi programokra. A lovas események bemelegítéseként szombaton rendezik meg a Ceglédi Hivatalos Amatőr Kettesfogathajtó Versenyt. A szünetekben lovas karüsszelt, fogatos karüsszelt, valamint csikós bemutatót és vadászhajtást láthat a közönség.

Június 17-én, pénteken az alábbi előadók adják meg a rendezvény hangulatát:

  • 19:30 The Biebers
  • 22:00 Irie Maffia
  • DJ Free

Június 18-án, szombaton a Zanzibár és a Kiscsillag, Június 19-én vasárnap pedig a Bikini adja meg a jókedvet a programokhoz.

Vasárnap teljes egészében a lovaké és a lóversenyeké lesz a főszerep.  A programok reggel 9-kor díjugrató versennyel kezdődnek, 11 órától pedig a Kishuszár Vágta, illetve a Ceglédi Vágta előfutamai rajtolnak el a Gyógyfürdő és Szabadidőközpont területén kialakított pályán. A futamok közti szünetben rendezik meg Cegléd Város Nagydíját, de láthat a közönség ride and drive és díjugrató versenyt, valamint magyar pásztorkutya bemutatót is. A rendezvény díszvendégei Petrik Andrea és Nagy Ervin, a Kincsem című lovas kalandfilm főszereplői.

A fellépők lelkesedése, a főzőmesterek szakértelme, az oda látogatók derűje és kíváncsisága a régi maradt. Minden évben közel 40 főzőhelyen mérik össze a szakácsok és amatőr mesterek a tudásukat. Ezt a főzőverseny évekkel ezelőtt Cegléd étkezési hagyományának életben tartására hozták létre.

Hagyományos tájegységi leves a Laskaleves és az Öreglaska.

Természetesen az ország más tájain is ismerik ezt a kézzel tördelt száraz tésztát, de a szervezők kíváncsiak, vajon mások milyen ételt készítenek belőle?

Mivel nem szeretnék, hogy csak a kukták lakjanak jól ezen a délelőttön, felállítanak majd egy 300 személyes óriás kondért, amiben Cegléd legjobb szakácsai főzik meg a Város Laskáját, amiből majd a zsűriztetés után bárki kedvére falatozhat.

A helyszínen ceglédi, Cegléd környéki és az ország több tájegységének híres-neves borászai teszik közszemlére arany, ezüst és országos hírű boraikat, sőt a kilátogatók egy tucat pálinkafőzde nedűit is megízlelhetik majd.

Legyen az bor- vagy laskakóstolás, egy kellemes sörözés a szaletli alatt, népdal vagy táncbemutató, délutáni gyerekműsor vagy éjszakai utcabál, bármire is van igényed, ezen a fesztiválon megtalálod, és egészen biztos, hogy kellemes emlékekkel térsz majd haza.

Tehát irány ezen a három napon a ceglédi Laskafesztivál és a IV. Ceglédi Vágta!


Elérhetőségek:

2016.05.03.
Frissítve: 2016.06.14.
Forrás: www.facebook.com/CeglediVagtaHirek

Időpont:

2016 Június 17. 08:00 - 19. 20:00
Helyszín:

2700, Cegléd (Pest megye - Magyarország)
Fürdő utca 27-29.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – április 20-21
    Április 20. 00:01 - 21. 23:59
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Április 28. - Május 4.
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • Nyílt nap a Hatvani Lovastanyán - 2024.05.18. - Kecel
    Május 18. 09:00 15:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés