Kiskunhalasi Országos Díjugrató Tenyészverseny




2016. szeptember 30. és október 2. között Országos Díjugrató Tenyészversenyt rendeznek a Hirling József Lovasparkban Kiskunhalason, ahol 49 egyesület 68 lovasa áll rajthoz 147 lóval. A hétvégén láthatod majd, ahogy a hazai legjobb díjugratók a lovukkal közösen küzdik le az akadályokat.

  • Időpont: 2016. szeptember 30-október 2.
  • Helyszín: Hirling József Lovaspark, 6400 Kiskunhalas, Szabó Ervin utca 2.
  • Belépés: ingyenes

Kiskunhalas mindig is a lovassportok egyik központi rendezvényhelyszíne volt. Most sem lesz ez másképp az Országos Díjugrató Tenyészversenynél 2016. szeptember 30. és október 2. között. A hazai díjugratók legjobbjai is nyeregbe szállnak, hogy megküzdjenek egymással a győzelemért, hogy aztán valamelyikőjük felálljon a dobogó legfelső fokára.

A háromnapos versenyen pénteken és szombaton 9 órakor kezdődnek a számok, vasárnap - a döntők napján - 8 óra a kezdési időpont. Szombaton már egy döntőt láthat a közönség, mert a 4 éves patások versenye akkor ér véget a fináléval. Vasárnap az 5-6 éves lovak, valamint az utánpótlás lovasok döntőit láthatják a nézők.

Versenyszámok

2016. szeptember 30. péntek

  • 4 éves lovak elődöntő versenyszám
  • 5 éves lovak elődöntő versenyszám
  • 6 éves lovak elődöntő versenyszám
  • Utánpótlás ló elődöntő versenyszám

2016. október 1. szombat

  • 5 éves lovak középdöntő versenyszám
  • 6 éves lovak középdöntő versenyszám
  • Utánpótlás ló középdöntő versenyszám
  • 4 éves ló döntő versenyszám

2016. október 2. vasárnap

  • 110 cm fokozatos nehézségú show versenyszám
  • 120 cm fokozatos nehézségű show versenyszám
  • 5 éves lovak döntő versenyszám
  • 6 éves lovak döntő versenyszám
  • Utánpótlás ló versenyszám

A versenyek ideje alatt büfé várja a látogatókat.

Szülőföldjén ismét a tenyészverseny

Mint sok mindenben a honi lovassport történetében, úgy a tenyészversenyek históriájában is úttörő szerepet vállalt Kiskunhalas, a Hirling József vezette Határőrség Lovasiskolájának köszönhetően. Az idén rendezik 33. alkalommal az országos díjugrató tenyészversenyt, amely elsősorban a lovak megméretése, a magyar tenyészállomány felmérése.

Az  idén visszakerült szülőföldjére a tenyészverseny, hiszen itt rendezték meg először 1984-ben - és aztán sok éven át - a magyar díjugrató tenyészet versenyét. A 2016. szeptember 30-tól október 2-ig tartó háromnapos versenyen a halasi lovasaréna Európa-szerte elismert minőségű zöld gyepén adnak randevút egymásnak a díjugrató tenyészverseny résztvevői.

A lovak versenye Halason indult

A lótenyésztés és lovassport színvonalának fejlesztése érdekében az Állattenyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézet és a Magyar Lovas Szövetség (jelenleg: Magyar Lótenyésztő és Lovasszervezetek Szövetsége) 1984-ben egy új, világviszonylatban is egyedülálló teljesítményvizsgálati rendszert vezetett be.

A verseny célkitűzésének megfelelően a fiatal lovak a versenykiírásban rögzített, állandó versenyfeltételek mellett mutatják be ugróképességüket. A rendszer lényege maradt, a korosztályok némileg változtak. Az idei halasi versenyen a 4-5-6 éves tenyészállomány mérettetik meg.

Fiatal lóállomány, tapasztalt lovasok

Bár a lovak versenye a tenyész, de azért a lovasok is vastagon benne vannak az elért eredményekben. Az állítást igazolja, hogy a 2016-os halasi tenyészversenyen a magyar bajnokok sora, a nemzetközi lovasversenyeken rendre kimagasló eredményeket elért díjugratók szállnak nyeregbe.

Itt lesz például a honi díjugrató sport egyik álló csillaga, az ötszörös magyar bajnok Horváth Balázs, a tapasztalt és szintén magyar bajnok Sáringer Ferenc, vagy az idei nemzeti bajnok - nem mellesleg a 2016-os Budapesti CSIO *** W Grand Prix győztese - ifj. Szabó Gábor. A halasi nagyok közül Füzér Gábor, Fodor Gábor és Fazekas István is lóra száll.

Elérhetőségek

Rózsahegyi Róbert
Telefon: +36 30 691 1391
E-mail: rrkozak31@gmail.com

A rendezvény Facebook oldala

2016.09.21., Kovács Iván
Forrás: Dijugratas.hu
Fotó: Kovács Iván, Lovasbazis.hu

Időpont:

2016 Szeptember 30. - Október 2.
Helyszín:

6400, Kiskunhalas (Bács-Kiskun megye - Magyarország)
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – április 20-21
    Április 20. 00:01 - 21. 23:59
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Április 28. - Május 4.
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • Nyílt nap a Hatvani Lovastanyán - 2024.05.18. - Kecel
    Május 18. 09:00 15:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés