2021-ben is folytatódik a Mocorgó Program - jelentkezés




A Magyar Díjugrató Utánpótlás Válogatott célja, hogy a korosztályos Európa-bajnokságokon mind csapatban, mind egyéni kategóriában évről-évre érmes és pontszerző helyen végezzenek lovasaink. Az elmúlt években az utánpótlás kategóriában megrendezett nemzetközi versenyek és az Európa-bajnokságok tapasztalatai alapján szükség van arra, hogy a lovasok megfelelő felkészítést kapjanak a 12 éves kortól kezdődő gyermek kategóriára, hogy képzettebben, rutinosabban tudjanak helytállni a nemzetközi megmérettetéseken. Így a későbbiekben az idősebb korosztályokba, nagyobb kategóriákba lépve szakmai és tapasztalati előnnyel fognak rendelkezni, ami a még jobb eredmények eléréséhez vezet. Ezért a Díjugrató Szakág meghirdeti a Mocorgó Programot, melynek célja a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.
 
A programban való részvételre az alábbi feltételnek megfelelő, saját lóval rendelkező lovasok jelentkezhetnek:
 
  • 9-13-éves korú lovasok (2012-2008 között születettek), akik
  • rendelkeznek díjugrató rajtengedély vizsgával és regisztrált edzővel, valamint
  • szeretnének eljutni a legmagasabb utánpótlás szintre
A program az edzők és a szülők bevonásával, közös munkával kívánja fejleszteni a fiatal sportolókat, segítséget nyújt a szakmai munkában, a párosok menedzselésében, szabályismereti és elméleti kérdésekben. A programban résztvevő lovasok edzőtáborokon, illetve egyéni edzéseken vesznek részt, folyamatos kapcsolattartás mellett.
 
Az edzőtábor 2021. január 30-31. között Balatonvilágoson, a Pulai Lovasparkban kerül megrendezésre ifj. Kövy András Utánpótlás szövetségi kapitány vezetésével. A kétnapos edzőtábor során a párosok képzettségi szintjének, gyakorlati tudásának felmérése mellett a tábor tematikája a következő lesz: idomítás, ülésjavítás, ugrógimnasztika és pályarészletek gyakorlása.
 
Elméleti oktatás: pályabejárás, távolságok lelépése, felmérése, ló -és lovas felszerelés megfelelő állapotának ellenőrzése és javítása.
 
Az edzések és a bokszdíj ingyenesek, a Díjugrató Szakág által támogatottak. Étkezés és szállás térítési díj ellenében igényelhető.
 
 
 
 
A Mocorgó Program az aktuális járványügyi helyzetre vonatkozó szabályok betartása mellett kerül megrendezésre.
 
Egy résztvevőhöz CSAK egy fő kísérőt áll módunkban fogadni!
 
Mocorgó Program ideje alatt a Zárt kapus díjugrató versenyek rendelkezései vannak érvényben.
 
 
Forrás: kép, szöveg: lovasszovetseg.hu
Időpont:

2021 Január 30. - 31. 23:59
Helyszín:

Somogy megye - Magyarország
Balatonvilágos, Fischer Annie út 12, 8164
https://goo.gl/maps/4WcEVdFDFUTCKfHh9
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala – április 20-21
    Április 20. 00:01 - 21. 23:59
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Április 28. - Május 4.
  • EMESE TÚRA
    Május 12. - 18.
  • Nyílt nap a Hatvani Lovastanyán - 2024.05.18. - Kecel
    Május 18. 09:00 15:00
  • ATTILA TÚRA AZ ÓPUSZTASZERI AKHAL MÉNESNÉL
    Július 28. - Augusztus 3.
  • A MAGYAR SZTYEPPÉKTŐL AZ ERDÉLYI HEGYEKIG
    Augusztus 31. - Szeptember 8.
  • EMESE TÚRA
    Szeptember 15. - 21.
  • III. Keceli Országos Lovastusa Verseny - 2024.09.21-22.
    Szeptember 21. - 22.
  • Ópusztaszer - Duna-Tisza túra - Ópusztaszer Akhal Ménes - 2024. 09. 28. - 10.05.
    Szeptember 28. - Október 5.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés
Hiba bejelentés